Olaszország egyre jobb

Olaszország egyre jobb

, focitipp.hu

Olaszország megfordította a szokásos világbajnoki formáját: Pirlóék meccsről meccsre gyengébben játszottak. Eddig. Ukrajna ellen ugyanis minden bejött nekik.



Az ukrán csapat játékosai az első félidőben teljesen összecsinálták magukat a nagynevű ellenféltől, a sors iróniája, hogy a gólokat mégis akkor kapták, amikor reális esélyük volt az egyenlítésre (a második félidő elején). Az olaszok viszont okosan megnyomták a meccs elejét, aztán vártak az újabb lehetőségekre. Az ukránok tízperces feltámadásánál szerencséjük volt, de erejüket az jelzi legjobban, hogy ekkor döntötték el a meccset.

Védelem kerestetik

Az ukránoknál ezen a meccsen a védelem volt a gyenge pont. Ukrajna is beleesett a szerb-betegségbe: a selejtezőkben még minden rendben volt a sárgák védekezésével.
Sovkovszkij kapus például a svájciak ellen kivédett két tizenegyest, így az önbizalmával nem lehetett volna gond. Aztán a 6. percben Zambrotta távoli lövését csak beljebb tudta tessékelni, pedig akár meg is foghatta volna. A második félidő elején pedig volt egy rossz kidobása, de azt már nem büntették góllal az olaszok. Szviderszkijt Blohin 20 perc után okosan lecserélte, mielőttt összeszedte volna a második sárgáját is, de a csereként beállt Vacsuk is bizonytalan volt: ő talán még nem tért magához a spanyolok elleni szerencsétlen kiállítása óta. Blohin csapatának legjobbjai a szőkék voltak: Kalinyicsenko, Tyimoscsuk, Guszin és Sevcsenko. A Kalinyicsenko-Tyimoscsuk kettős már a korábbi mérkőzéseken is jól muzsikált, Sevcsenko pedig a második hazájának számító Olaszország ellen játszott a legenergikusabban, igaz, gólt nem sikerült szereznie.

Góllövő csatár találtatik

Az olasz csapatban Gianluigi Buffon és Fabio Cannavaro ismét a védekezés magasiskoláját mutatta be: az olaszok eddigi öt mérkőzésükön mindössze egyetlen gólt kaptak, de azt is Zaccardo lőtte... A két Juventus-játékos az ukránok ellen is legalább négy alkalommal mentette meg a góltól csapatát. A harmadik torinói, Gianluca Zambrotta hosszú ideje bizonyítja, hogy jobb balhátvéd, mint Roberto Carlos. Ezt tette Ukrajna ellen is. Gól, gólpassz, mentés a gólvonalon, maximális. Andrea Pirlo viszont csak a csoportmeccseken villogott, azóta azonban csak totyogást látunk tőle. Az ukránok ellen azonban ott volt a gyepen Francesco Totti, aki szép lassan átvette Pirlótól a karmesteri pálcát. A jó lövések mellett gyakorlatilag adott két gólpasszt is, ráadásul tőle szokatlanul csendesen és alázatosan focizik: talán a két évvel ezelőtti köpködés óta tényleg átérzi, mit jelent Olaszország mezét viselni. Zambrotta mellett az olaszok másik hőse Luca Toni volt. Lippi kapitány negyedszer is a kezdőbe jelölte ezen a világbajnokságon a firenzeiek csillagát, aki ezúttal meghálálta a bizalmat. Azzal eddig sem volt baj, ahogy Toni mérkőzésenként két védő figyelmét is lekötötte, de most két gólt is szerzett. Paolo Rossi is valahogy így kezdte 1982-ben. A későbbi gólkirály akkor négy meccsen át csak téblábolt, de a brazilok elleni középdöntőben egy mesterhármassal nyitott. Toni most csak egy duplával indított, de ha a lendület kitartana a következő két meccsre is...


Olaszország-Ukrajna 3:0 (1:0)
Hamburg, 50 ezer néző
Játékvezető: Frank De Bleeckere (belga)
Olaszország: Buffon - Zambrotta, Barzagli, Cannavaro, Grosso - Perrotta, Pirlo (68. Barone), Gattuso (77. Zaccardo) - Camoranesi (68. Oddo), Totti - Toni
Ukrajna: Sovkovszkij - Huszev, Ruszol (46. Vascsuk), Szviderszkij (20. Vorobej), Neszmacsnij - Timoscsuk - Huszin, Selajev, Kalinicsenko - Milevszkij (72. Belik), Sevcsenko
Gólszerzők: 6. Zambrotta, 60., 69. Toni
Sárga lap: 16. Szviderszkij, 21. Kalinicsenko, 68. Milevszkij

Statisztikák:
Lövések: 10:13
Kapura tartó lövések: 7:7
Szabálytalanságok: 15:31
Szögletek: 1:3
Leshelyzet: 2:2
Labdabirtoklás: 41:59 %


(ktn.focitipp.margitsziget)

*****

További cikkek a rovatban

Színház az egész (futball)világ!

, Kiss László

Színház az egész (futball)világ!

Tartozom egy vallomással. Nem másnak, magamnak. Egy ideje alig nézek focit. A tabellákat persze frissítem, minden nap, szünet nélkül.

Tovább

Ki lesz a Focitipp szakértője?

, Focitipp Official

Ki lesz a Focitipp szakértője?

Tippjátékot indítunk a Focitippen, amely miatt egész évben lesz miért izgulni: az alábbi kérdésekre ugyanis a válaszokat csak jövő tavasszal kapjuk majd meg.

Tovább

"Most már olyan komoly baj csak nem jöhet"

, kl

"Most már olyan komoly baj csak nem jöhet"

Sokszor mondják, felejtsük el az Aranycsapatot és ez igaz, de emlékezni mindig kell valamire. Az elmúlt időszak legnagyobb futballsikere továbbra is egyértelműen a Fradi BL-szereplése volt az 1995/96-os idényben. 1995. augusztus 9-én, a Fradi megtette az első lépést. Húsz évvel ezelőtt. Emlékezünk.…

Tovább

”Rúgtunk egy öngólt, aztán még egyet”

, kl

”Rúgtunk egy öngólt, aztán még egyet”

A Videoton megszerezte első győzelmét a 2015/16-os idényben, de a diósgyőri mérkőzés mégsem erről marad emlékezetes.

Tovább

Bepalizva

, hb

Bepalizva

Dárdai ment, de az erkölcsi győzelem a miénk. Legalábbis papíron.

Tovább

Idézzük fel az Egervári-korszakot!

, ktn

Idézzük fel az Egervári-korszakot!

A finnekkel szemben hagyományosan szerencsések vagyunk, de most nem csak ebben bízhatunk. A "tavaszi idény" utolsó selejtezője következik a magyar válogatott számára, Helsinkiben. Hatalmasat léphetünk a továbbjutás felé.

Tovább

Focira várva

, ktn

Focira várva

Az idei Afrikai Nemzetek Kupájáról hiányzik az afrikai futball két legnagyobb csillaga: Samuel Eto' és Didier Drogba. Érdemes lesz nézni a meccseket?

Tovább

Egy elpocsékolt évről

, ktn

Egy elpocsékolt évről

Eltelt egy év, és ismét a bukaresti román-magyar meccset várjuk.

Tovább

A "Futball Hete": Misszió vagy bisznisz?

, hb

A "Futball Hete": Misszió vagy bisznisz?

Ma este elrajtol az Eb-selejtezők második (és aztán a harmadik) köre, avagy jön a "Futball Hete". De kell ez nekünk?

Tovább

José Mourinho és a magyar utánpótlásnevelés

, ktn

José Mourinho és a magyar utánpótlásnevelés

Ne szépítsük, borzasztó szomorú volt nézni ezt a riportnak álcázott vergődést. - Jegyzet a Sport TV felejthetetlen José Mourinho-interjúja ürügyén.

Tovább