A tartaléksornak erős volt a Newcastle

A tartaléksornak erős volt a Newcastle

, focitipp.hu

UEFA-kupa

Palermo-Newcastle 0:1

Az olaszoknál csak három játékos maradt hírmondónak a hétvégi forduló után a kezdőben, míg az angoloknál öt. A Newcastle ennyivel vette komolyabban a meccset, így megérdemelten nyert.



Kiábrándító mérkőzés volt

Egyre inkább úgy tűnik, hogy az UEFA-kupát már maguk a résztvevők sem veszik komolyan. A Palermo-Newcastle csoportmérkőzésen a hazaiaknál mindössze három (Fontana, Barzagli, Pisano), a vendégeknél pedig öt (Moore, Bramble, Solano, Butt, N'Zogbia) játékos maradt a kezdő tizenegyben a csapatok vasárnapi bajnokija óta. Különösen Francesco Guidolin keverte meg a kártyákat, hiszen a teljes középpályáját és védelmét lecserélte.

Olaszok: "mit nekünk az UEFA-kupa?"

Az olaszok már-már hagyományosan nem veszik komolyan a nemzetközi sorozatokat (főleg az UEFA-kupát), bár a bajnokságban a kiesés ellen küzdő Parma 2005 tavaszán még így is bejutott a kupa elődöntőjébe (a Stuttgart és az Austria Wien mellett az egy évvel később a kupát elhódító Sevillát is búcsúztatták, és csak a későbbi győztes CSZKA állította meg őket). A Palermo-Parma párhuzam: a Parmában húzóembernek számító Mark Bresciano és Fabio Simplíció azokon a sikeresen megvívott csatákon ugyanúgy a kispadon ült, mint most, már palermóiként. De a legszélsőségesebb végletet Aldo Spinellinek, a Livorno elnökének a legutóbbi nyilatkozata jelenti. Az elnök az Empoli elleni kínkeserves nulla-nulla után kijelentette: alig várja, hogy a csapat végre kiessen az UEFA-kupából, mert a keret túl gyenge a kettős terheléshez. (Ehhez képest a Livorno a belgrádi Partizan otthonában úgy egyenlített a hajrában, hogy a gólt a világbajnok Amelia kapus fejelte: ha az elnökök nem is, a játékosok szerencsére még szeretnének győzni.)

Guidolin eltaktikázta magát

Igaz, a palermói mérkőzés első félórájában semmi sem utalt arra, hogy az előzetesen favoritnak tartott szicíliaiak legalább egy ikszet ne szerezzenek a vérszegény Newcastle ellen. Akkor azonban jött egy angol kontra, és Milner beadását a spanyol Luque bólintotta a hezitáló Fontana kapujába. Guidolin a második félidő közepén beállította a Simplíció-Di Michele kettőst, de a brazil csak rossz passzaival, az olasz pedig önzőzéseivel és az állandó reklamással hívta fel magára a figyelmet. Hiába dolgozott ki vagy négy ziccert a Palermo, a Milan és a Fiorentina elleni játéknak nyoma sem volt. Ráadásul a hajrában előbb a magát kezdőnek követelő Brienza, majd Parravicini kapott görcsöt: hiába, a meccshiány. Bár a Palermo története legszebb időszakát éli, a csapat annyira még nem erős, hogy a cseresora elintézzen bárkit is (a Palermo ráadásul a legutóbbi 17 mérkőzésén egyedül az Empolinak nem tudott gólt rúgni, még a bajnokság 4. fordulójában).

Gera azért elkelne Newcastle-ben

Főleg nem egy dolgát okosan végző angol csapatot. Glen Roeder fiai különösebb villogás nélkül, magabiztosan állták az olaszok „rohamait". Azonban a Newcastle silány bajnoki szereplésének (17. hely) oka is látható volt ezen a találkozón. Hiába vannak kiváló csatárok (ezúttal a kispadon vagy otthon: Duff, Owen, Martins) a csapatban, egy kreatív középpályás nagyon hiányzik ebből a gárdából. Talán megenyhül végre a West Bromwich vezetőségének a szíve, és a másodosztályban már egyre kevésbé kulcsembernek számító, talán "motivációs gondokkal" is küszködő Gerát végre elengedik: a pletykák szerint legújabban a Newcastle csábítgatja a tavalyelőtt több angol lap által is az év tizenegyébe is beválasztott középpályást.

Hős szarkák: Krul, Bramble

Az angol győzelemhez azért kellettek kiváló egyéni teljesítmények is. A kapuban a Szarkák harmadik számú portása, a Den Haagtól igazolt, egykori holland utánpótlás válogatott kapus, Tim Krul állt. A 18 éves ifjonc megmutatta, hogy lehet rá számítani: egyedül a hazaadott labdákkal pepecselt olykor, de legalább három alkalommal az ő védése mentette meg a góltól az angolokat. A védelem tengelyében álló Titus Bramble magabiztos produkciója mellett sem mehetünk el szó nélkül. A legnagyobb dicséret számára, hogy az olaszok majd' két méter magas centere (Andrea Caracciolo) gyakorlatilag egyszer sem tudta lefejelni. Krullal ellentétben Bramble nem most mutatta meg magát először. Májusban a Newcastle az ő góljával győzte le a Chelsea-t, és a csapat ezzel biztosította helyét az Intertoto-kupában. Ráadásul Mr. T. az UEFA-kupa selejtezőjének második fordulójában győztes gólt rúgott idegenben a lett Ventspils ellen is. Igaz, sokat elárul a csapat "erejéről", hogy Bramble gólja végül mindent eldöntött: a Newcastle otthon csak 0:0-át játszott a lettekkel.

UEFA-kupa, H csoport

Palermo-Newcastle 0:1
Palermo: Fontana - Cassani, Dellafiore, Barzagli (46. Biava), Pisano - Tedesco (66. F. Simpício), Guana (66. Di Michele), Parravicini, Munari - Brienza - Caracciolo
Newcastle: Krul - Ramage, Moore, Bramble, Taylor - Solano (93. Carroll), Emre, N'Zogbia (68. Sibierski), Butt - Milner, Luque (77. Pattison)
Gól: 37. Luque


(ktn.focitipp.hu)


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább