Torschütze: Huszti

Torschütze: Huszti

, focitipp.hu

Huszti Szabolcs-interjú

Történelmet írt a Hannover: Huszti Szabolcs góljával megverte a Bayernt idegenben, a Bundesliga történetében először. A Kicker szerint a meccs legjobbja volt. Mit mond erre Huszti Szabolcs?



Győztes gól idegenben, ráadásul a Bayern ellen - ilyenkor hány üveg pezsgő a tarifa az öltözőben?
Nem tudom, máshol mi a szokás, mi egyelőre csak csendben örülünk. Persze, tudjuk, hogy történelmi győzelmet arattunk, de ha a bajnokság egészét tekintjük, akkor ez még csak három pontot jelent. Túl sok döntetlent játszottunk már, úgyhogy most nem elsősorban a Bayern skalpjának örülünk, hanem a három pontnak. De ezzel még nem menekültünk meg, nem lélegezhetünk fel, nem mondhatjuk azt, hogy minden rendben, mert a neheze csak most következik.

Hétvégén a tabella második helyén álló Stuttgart, utána viszont karácsonyig csupa „könnyebb" ellenfél jön: Gladbach, Mainz, Cottbus, Bielefeld, Nürnberg...
Éppen ezek lesznek a létfontosságú meccsek számunkra, az ún. hatpontosok. Mivel a szezonkezdet nem sikerült a legfényesebbre, jelenleg a biztos bentmaradás a célunk, és az említett csapatok a legfőbb ellenfeleink, nem a Bayern vagy a Stuttgart,

Reménytelenül telt ház volt a müncheni Allianz Arénában. Milyen élmény 68 ezer néző előtt játszani?
Szenzációs stadion, azt el kell ismerni. Játszottam már a Metzcel Párizsban, vagy a válogatottal Manchesterben az angolok ellen, de a müncheni élmény is maradandó lesz, és nem csak a gólomnak köszönhetően. A pályán viszont nem úgy tekintek az ellenfelekre, hogy ez most a Bayern vagy a Bremen, hanem mint futballistára: mindenki ellen győzni szeretnék.

Münchenben ez most sikerült, a Kicker német szaklaptól ráadásul 2,5-ös osztályzatot kaptál, vagyis te lettél a mezőny legjobbja. Figyeled az újságok értékeléseit?
Azt nem állíthatom, hogy nem érdekel, mit írnak rólam a lapok, a sajtóvisszhang minden meccs után eljut hozzám, és ennek az értékelésnek is nagyon örülök. De nem ájulok el a dícséretektől. Már csak azért sem, mert néha teljesen önkényesen minősítik a játékosokat; emlékszem például arra, hogy a Frankfurt elleni bajnoki után csak 5-ös osztályzatot kaptam, holott szerintem az volt az eddigi legjobb németországi meccsem.

A rossz rajt után edzőváltás történt, Peter Neururert a korábban Aachenben dolgozó Dieter Hecking váltotta. Megváltozott a Hannover játékstílusa?

Különösebben nem. Kicsit hátrébb kellett húzódnom, de továbbra is kezdőember vagyok, és számomra ez a legfontosabb. Előbb-utóbb el kellett kapnunk a fonalat, és remélem, hogy a müncheni győzelemmel elkezdődött egy jó széria.

Idegenben ez volt a Hannover második bajnoki győzelme idén. Hazai pályán, a közel ötvenezer férőhelyes AWD Arénában viszont március óta nyeretlen. A szurkolók nem éreztetik elégedetlenségüket?
Hát, ha éreztetik is, szerencsére nem értem a bekiabálásokat. De itt nem szokás a csapat ellen fordulni, ha az éppen hullámvölgyben van. Nagyjából minden meccsre harmincezren jönnek ki, és ők nem az ellenfelet, hanem a Hannovert akarják látni. Más kérdés, hogy tényleg illene már odahaza is nyernünk. De egyelőre az is vigasztal bennünket, hogy a Német Kupában a Dortmund legyőzésével bejutottunk a nyolcaddöntőbe, ahol másodosztályú csapat, a Duisburg lesz az ellenfelünk, tehát több fronton is játékban vagyunk.

A bekiabálásokat nem érted, a taktikai utasításokat viszont igen. Hogyan állsz a némettel?
Hetente egyszer nyelvórákat veszek, úgyhogy haladok, de a nyelvtudásom még nem az igazi.
A futballterminológiát viszont már elsajátítottam, így az edzésen elhangzottakat szerencsére megértem. A szomszédaim pedig németországi magyarok, sokat köszönhetek nekik is.

Tartod-e a kapcsolatot a Bundesligában futballozó honfitársaiddal?
Inkább csak az összefoglalókban meg az interneten követem, hogy játszott-e Dárdai vagy Szélesi, és örülök annak is, hogy a Kaiserslauternben ismét gólt lőtt Hajnal Tomi.

Ki az a csapattárs, akivel a leginkább jóban vagy?
Összetartó csapat vagyunk, a hangulatra nem lehet panasz, de ha mindenképpen ki kell emelnem valakiket, akkor az olasz-brazil Viniciust, a holland Arnold Brugginkot, az amerikai Steven Cherundolót vagy a hazai Thomas Brdaricot említeném.

A tavalyi szezont a francia élvonalbeli Metz csapatánál töltötted. Mi a különbség a francia és a német bajnokság között?

Talán meglepő, de a francia bajnoki meccsek szerintem gyorsabbak, több az átadás, jobban járatják a labdát. A Bundesliga viszont taktikai téren összehasonlíthatatlanul jobb, és nem mellékes az sem, hogy a körülmények is jobbak Németországban.

Tavaly a Metz kétszer is kikapott a Rennes-től, amelyet akkor Bölöni László irányított. Bölöni ma a legesélyesebb jelölt a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztjára. Játékosként mi a véleményed róla?
Tartom magam ahhoz az elvhez, hogy a futballistának nem kell a kapitánykérdéssel foglalkoznia. Az én dolgom az, hogy a pályán mindent megtegyek.

Bozsik Péternek éppen azért kellett mennie a válogatott kispadjáról, mert a játékosok nem tettek meg mindent a győzelemért Máltán. Felelősnek érzik magukat egyáltalán a futballisták a máltai kudarcért?

Felelősnek, hiszen mi voltunk ott a pályán, mi kaptunk ki a máltaiaktól. Nem lehet megkerülni ezt, mindenkinek el kell számolnia a saját lelkiismeretével. De a felelősség ettől még ugyanúgy terheli a szövetségi kapitányt is, a gyúrót, és mindenkit, akinek köze volt vagy van a válogatotthoz. Végeredményben még a szurkolókat is. Hiszen ha nyerünk, akkor az sem csak a mi győzelmünk, hanem mindenkié, minden magyar emberé. Ugyanígy van ez a vereséggel is. De túl kell tennünk magunkat a balsikereken. Sajnos válogatott meccsek nincsenek minden héten, így aztán nem lehet azonnal javítani. De jövő szerdán Kanada ellen megpróbáljuk legalább részben feledtetni a máltai malőrt.

(dyndresden.focitipp.hu)


*****

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább