Védőháló – nélkül…

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem



Hal a szatyorban – nagyjából így nézünk ki a vendégszektorban, amikor orrtávolságnyira a védőhálótól nekiállunk „hosszútapsolni”. Az egyéni probléma, hogy a szemem közelebb az ötvenhez már hosszú másodpercekig keresi az élességet a szektor előtti háló és a kezdőkör között! Az viszont már közérdek, hogy ezzel a „biztonsági intézkedéssel” szerintem kollektíve aláznak minket, és persze az összes meccsen az összes vendéget. Tulajdonképpen egyetlen lépésre vagyunk attól, hogy kiírják: a vendégek etetése tilos!

 

Tudom, régóta járja már az a hír a magyar városokat, hogy a Vasas szurkolói hordaként, kíméletet nem ismerve söpörnek végig mindenhol. Boltokat rabolnak ki, kocsmákat dúlnak fel, asszonyokkal erőszakoskodnak, gyerekeket rabolnak el, a kocsikat pedig csak azért nem gyújtják fel, hogy a derbi végén legyen mivel elmenekülniük.

 

Ha elmenne az eszem, ha metrófogantyúkat dobálnék az ellen kapusa felé, mint a boldog békeidőkben, akkor teperjen le a legdurvább biztonsági őr. Tépje meg a ruhámat, ha tudja, csavarja ki a klaviatúrán edzett kezemet, a kamerák pedig vegyék fel, hogy megveszett az eddig tisztességnek hitt családapa. Na, ezt vállalnám! Sőt, még azt is, hogy a gaztetteim miatt örökre kitiltanak Angyalföldről. Van szurkolói kártyám, vonalkódos belépőm, a bejáratnál átmatatnak, és ezernyi kamerával rögzítik minden mozdulatom! Nem diplomáciai mentességet szeretnék, csak azt, hogy javuljanak a kilátásaim!

 

„A kapu a focipályára való”, a háló pedig a kapura…

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább

"Az Európa Liga nem prioritás"

, Zelei Dávid

"Az Európa Liga nem prioritás"

A ’90-es, 2000-es években, egy mostaninál jóval szerényebben dotált, gyenge bajnokságban, ahol még önkormányzatok és szponzorok próbálták több-kevesebb sikerrel összedobni a következő szezonra valót, minden átigazolási időszak úgy kezdődött, hogy a kupaszereplést érő helyen végzett csapatok edzői, v…

Tovább