Isten, az a büdös

Isten, az a büdös

, anfield.focitipp.hu

"Van egy álmom" - ezzel a mondattal kezdte híres washingtoni beszédét Martin Luther King emberjogi harcos negyvennégy évvel ezelőtt. King Nobel-békedíjat kapott, említett mondata pedig szállóigévé vált.



"Fogjunk össze, a büdös Úristenit neki!" - hirdette az igét Mészöly Kálmán egy hete, miután a magyar küldöttség megérkezett Cardiffból, ahol a „mocskos, szar cédulán" Magyarország helyett Ukrajna és Lengyelország szerepelt Eb-rendezőként.

Mészölynél már az is előrelépés, hogy a verbális, szavakkal történő kommunikációt választotta ebben a kétségkívül nehezen elviselhető és mély, őszinte magyar fájdalommal teli helyzetben. Nem úgy, mint anno a kilencvenes években, amikor szövetségi kapitányként egy izlandi vereség után a reykjavíki reptéren lefejelte a válogatottat kritizáló magyar kamionsofőrt.

Persze, nem születhet mindenki szónoknak, s nem is gyakorolhatja a rétorikát olyan szorgalmasan, mint Claudius római császár, aki a dadogását azzal szüntette meg, hogy beszéd közben kavicsot forgatott a szájában. Claudiusnak meg kellett tanulnia leküzdeni izgatottságát, mivel a tömeg előtt olyan pánik lett úrrá rajta, hogy taknya-nyála összefolyt.

"Dobjanak ide egy követ, vagy üssenek agyon, a büdös Úristenit neki" - üvöltött Mészöly alpári stílusban a küldöttséget fogadó szurkolók ironikus megjegyzéseit hallva. Egy új szállóigével gazdagodott hát a magyar futballfolklór, és valahogy egy cseppet sem bánjuk, hogy a Ferihegyi reptéren ugyanez a galeri nem az Eb-rendezést ünnepelte. Amiért egyébként Mészöly is mindent megtett, "higgyék el, a jóistenre esküszöm."

Na igen, arra a büdösre.

(anfield.focitipp.hu)





*****

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább