Miért volt érdekes a Magyar Szuperkupa?

Miért volt érdekes a Magyar Szuperkupa?

, focitipp.hu

Nem azért, mert a bajnok a kupagyőztessel játszott, hanem mert a két csapat hamarosan bennünket képvisel Európában. Legalább megtudhattuk, mire számíthatunk tőlük a most kezdődő idényben.



Egyébként ehhez még nem kellene meccset nézni. Tapasztalatból tudjuk jól, a realitás a következő: maximum egy csapat jut tovább az UEFA-Kupa első köréből, aztán az is kiesik. A bajnok meg általában először továbbjut, aztán kiesik, azaz csak az első BL-selejtezős párharcát éli túl. Aztán jöhet a 3. forduló egy bemutató mérkőzéssel (lásd Celtic, Manchester), továbbjutási esélyek nélkül.

Kíváncsiak arra lettünk volna, hogy a Honvéd (4675) éli-e túl a Nistru Otacit (2365) vagy az MTK (5675) a Mika Astarakot (1155). Istenem, ideírtam az együttesek UEFA-pontszámait. Micsoda fölény! Szinte hipnotizál, hogy simán továbbjutnak mindketten.

Az MTK ugyan újra és újra elemeire hull, de hat év múlva majd csak profitál az összmagyar népesség is a játékospolitikájukból. De ha kell, rendezek magamnak egy diszkrét és csökkentett erejű megkövezést, mert én tavaly kicsit ellenük voltam. Azt gondoltam, ha az Újpest indulhat, akkor nagyobb esélyük lesz, mint az ingatag csikócsapatnak. Hát mi lett belőle?! Úgyhogy én most szorítok értük - ez részemről penitencia.

Most a Honvédnak is örültem. Amelyik klubot egy Hemingway vezeti, rossz hely nem lehet. Kissé ugyan kaotikus a filozófiája vagy politikája (ha már az előbb is ezt a kifejezést használtam), de azért komoly tulajdonosnak tűnik, nem úgy, mint például a Soproné...

A csúf Vaduz által belémültetett babonát próbáltam tehát eloszlatni, de nem sikerült. A Szuperkupa döntő visszavágóján a Honvéd nem vett részt a meccsen. Ott volt, persze, persze, csak nem játszott. A kommentátor meg is jegyezte, valószínűleg lelki erejüket tartalékolják a nemzetközi meccsre - ez az optimista olvasat. És ezt hangsúlyozom én is: nem rosszak ezek a srácok, csak nem akartak játszani, mert nem úgy készültek.
Ha így, vajon a lelkük hátsó zugaiba rejtett tartalékok nem párologtak-e el? - kérdem félve.

Ha meg nem így? Hát igen, akkor baj lesz. Meg babona lesz.

Mert vasárnap a magyar válogatottat láttam Kispestté lényegülni. (No, nem Puskásra gondolok.) Tehát kortárs értelemben. A kispestieknek voltak passzaik (ez már szállóige, kérem, mint hogy az állam én vagyok, meg az özönvíz...). Sőt helyzeteik. Ahogy Gera a kapusba rúgja azt a bizonyost, úgy ugrott meg egy-egy, a csodát majdnem elhívő honvédos. Aztán belekeveredett cselekbe, labdákba és egyéb szerencsétlenségekbe.

És azok a szép gólok! „Buta hibából kaptuk őket. Én nem is értem. Számtalanszor gyakoroljuk a hasonló szituációkat. Ha máshol esik ilyen, külön kitérünk rá. Dzsudzsák pedig egy klasszis" - mondhatta volna Supka Attila. Hallottuk ezt a szöveget már.

Nem akarom kisebbíteni Dzsudzsák érdemeit, csak annyit akarok mondani, hogy Carew nagy ember, még jól is focizik, de nem egy klasszis. A hülyeségen kívül a készületlenség ellen sincs orvosság. Ha van egy bikalábú játékos, akkor arra mindig ki kell lépni; ha van egy szimplán bika, arra egy szelídítőt kell állítani; ha szabadrúgás következik, egyvalaki azonnal álljon oda, nem baj, ha rá próbálják rúgni; ha a kapust támadják, akkor a kapufaőrzők közül egy ugorjon oda - ezek alapszabályok. Bár van belőlük még vagy száz. De úgy tűnik, nálunk csak egy van: ha valaki elmegy melletted, rúgd fel. Persze ez máshol így hangzik: ne hagyd, hogy elmenjenek melletted. Csak ezeken a másfelé lévő helyeken gazdagabb a repertoár.

És hogy a svéd bajnok reszkessen-e? Nem tudom. A debreceniek jól érezték magukat. Elvoltak szépen. Pedig azt mondják, idén meg lehet szorítani a Lokit: Sándor, Dombi, Bernáth öregek már, az utánpótlás meg még nem túl acélos. Ez se derült ki. A fiatal Dzsudzsák, akinek elszánt arckifejezése volt az egyetlen értékelhető a múltkori válogatott meccsen, rövidre zárta az ügyet. Mint a norvégok. Vagy akár a görögök. Nem tudtuk meg, mennyire jók. Csak sejthettük, hogy annyira azért nem. Csak jobban tudják az alapszabályokat. Reméljük, a Lokinak a következő összehasonlítások is kedveznek majd, mert megérdemlik. Amíg színre nem kerültek, a bajnoki cím csak rosszat tett egy csapatnak, ők viszont egész jól viselik.

Csak hát a hétvégi meccs alapján nem lettünk okosabbak.

(balagesh.focitipp.hu)


*****

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább