Magyar focistainvázió Olaszországban

Magyar focistainvázió Olaszországban

, focitipp.hu

Már nyolc magyar futballista tartozik valamelyik olasz első-, vagy másodosztályú csapat keretéhez. Olaszország is felkerült a magyar légióstérképre.



Izrael után Olaszország

A magyar focisták kánaánjaként a kilencvenes években megismerhettük már a belga bajnokság középcsapatait, aztán jött Izrael és Ciprus. Tavaly az angol másodosztályt sikerült meghódítaniuk fiainknak, az újabb célpont pedig Olaszország lehet. Az az Olaszország, ahol 1921 és 1963 között minden szezonban játékosok és edzők tucatjai fordultak meg. 1927-ben például közel öt csapatot kitevő magyar kontingens állomásozott a félszigeten, szám szerint 49 futballista.

Détári után Koman és Filkor

1994 januárjában Détári Lajos még feltűnt egy Cagliari-Genoa találkozón, majd azt követően 13 éven keresztül magyartalanná vált a Serie A. Idén áprilisban aztán eljött a 17 esztendős Koman Vladimir ideje, aki rögtön a debütáló meccsén gólpasszal nyitott, ugyancsak egy genovai klubban (Sampdoria-Torino 1:0). Koman pályára lépése azért is volt meglepő, mert Magyarországon mindenki a nála egy évvel idősebb Filkor Attila (Internazionale) bemutatkozását várta. Ifiválogatottunk két sztárja idén nyáron már egyre közelebb került a tűzhöz. Koman a Sampdoria mindkét Intertotó-kupa mérkőzésén kezdőként kapott szerepet Mazzarri mestertől a Cserno More Várna ellen, Filkor Attila pedig vasárnap végigjátszotta az Inter Arsenal elleni felkészülési mérkőzését (1:2) az Emirates stadionban.

Koman és Filkor után az invázió

Azonban immár nemcsak értük szoríthatunk Olaszországban. A tavaly bravúrosan bentmaradó Reggina rögtön három magyar tinédzserrel erősítette meg keretét. Kovacsics Ádám (FTC), Preklet Csaba (Győr) és Szatmári Lóránd (Pécs) is a bordóknál folytatja, egyelőre csak a tartalékcsapatban. Ugyancsak Dél-Olaszországba igazolt a Kínát is megjárt Kenesei Krisztián, akit az US Avellino vezetői csábítottak a campaniai klubhoz a Vasastól. Az Avellino egyébként idén jutott fel a másodosztályba, de a nyolcvanas években stabil első osztályú gárdának számított. Az egykori MTK-csatár azonban nem lesz egyedül a Serie B-ben, ugyanis a Bresciában két magyar fiatal is bizonyíthat. A Stoke City-ből érkező Vass Ádámnak és a soproniakat elhagyó Feczesin Róbertnek azonban nem lesz könnyű beverekednie magát Serse Cosmi feljutásra hajtó csapatába.

(ktn.focitipp.hu)


*****

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább