Primadonnák Ligája

Primadonnák Ligája

, focitipp.hu

Magyarország, 4. forduló

Megállíthatatlan a Honvéd, meglepetéscsapat a Kaposvár és menthetetlennek látszik a Paks. Fehérváron pedig a győzelem ellenére is voltak elégedetlen szurkolók. Véget ért a magyar bajnokság negyedik fordulója.



Lebonyolítás

"Nem lehet tudni előre, hogy az adott fordulóban pénteken, szombaton vagy hétfőn játszik a csapat. Milyen gondolkodás ez? A barátaimmal az ilyen viselkedésre többnyire az ostoba jelzőt szoktuk használni" - nyilatkozta nemrégiben Joe Böröcz, az Újpest FC főszponzorának a marketing-igazgatója. És bizony: az MLSZ a tavalyi idényben vezette be a négynapos fordulót, aminek lényege, hogy a nyolc mérkőzést négy nap alatt játsszák le. A televíziós közvetítések miatt természetesen érthető, hogy a meccsek nem egy időpontban kezdődnek, de egy magyar bajnoki fordulót négy napig húzni több, mint túlzás.

Fegyelmezetlen újpestiek, ügyes kaposváriak

Apropó, Újpest. Tegnap éppen a Szusza Ferenc Stadionban rendezték a záró mérkőzést, ahol az előzetesen esélyesebbnek kikiáltott hazaiak sima, 2-0-s vereséget szenvedtek a Kaposvártól. Urbányi István, a lilák vezetőedzője nem Rajczi kihagyott büntetőjére hárította a vereséget, hanem arra, hogy "a játékosok nem azt csinálták, amit megbeszéltünk." Érdekes kérdések merülnek fel ilyenkor az emberben: hogy lehet az, hogy egy futballista nem azt csinálja a pályán, amit az edzője kér tőle? Talán azért, mert fizikailag képtelen (netán képzetlen) végrehajtani az utasítást? Nem, biztosan nem. Talán, mert egyszerűen nagyképűen álltak ki a Kaposvár ellen? Hmm. No, de a morfondírozást inkább hagyjuk meg az újpestieknek, mi meg gratuláljunk Prukner László csapatának, mert ezzel a győzelemmel a zöld-fehérek továbbra is veretlenek, és a tabella negyedik helyén állnak.

Kiütés után is elégedetlen szurkolók

A focitipp hétvégén Fehérvárra látogatott, ahol a hazaiak kiütéses, 5-2-es győzelmet arattak a Vasas ellen. Érdekes volt látni azonban az idősebb szurkolókat, akik szerint a mérkőzés a győzelem ellenére "szar volt". Még érdekesebb volt hallani azonban az egykor "Gyorsvonatnak" keresztelt labdarúgót, aki - miután a szurkolók arra kérték, hogy a pályán nyújtott teljesítménye álljon egyenes arányban a számlájára utalt fizetésével - flegmán csak ennyit szólt ki a lelátóra: "gyere be, azt' csináld jobban".

Tököli bedurvult

A forduló balhéja Pakson történt, ahol a listavezető kispestiek magabiztos győzelmet arattak (3-0), de ehhez hozzájárult Tököli Attila fegyelmezetlensége is. A klasszikus magyar csatárpályafutást (fiatal tehetség, gólok Magyarországon, "impotencia" külföldön, majd hazatérés) befutó Tököli addig reklamált, amíg a játékvezető lezavarta a pályáról. Lefelé menet előbb odaszólt edzőjének, majd egy szurkolót próbált megverni. A szankció nem is maradt el: Haraszti Zsolt szakosztálymenedzser állítása szerint a csatár büntetése nagyon súlyos, hiszen "az összeg ötszöröse az eddigi legnagyobb paksi büntetésnek", amit mindennek tetejében készpénzben kell kifizetnie Tökölinek. Sajnos csak azt nem tudjuk, hogy ez pontosan hány forint.

A mi bajnokságunk

Persze voltak pozitívumok is a mi bajnokságunkban. 29 gól volt a nyolc meccsen, ami 3,6-os átlagot jelent, Urbán Gábor személyében az MTK újabb csatártehetséget nevelt fel, veretlen az újonc Nyíregyháza és Dzsudzsák Balázs is két hatalmas gólt lőtt a ZTE-nek. A meccs után azonban elismerte, hogy az Elfsborg ellen lépni nem hagyták, nemhogy kapura lőni. Önkritikus megjegyezése azonban sokat elárul a magyar fociról. Mert ez a mi bajnokságunk: egy kicsit sárgább, egy kicsit savanyúbb, de a miénk.

(kl.focitipp.hu)


Magyarország, 4. forduló

2007. augusztus 10-13.

Diósgyőr-MTK 2-2
gól: 30. Carr, 90. Elek, ill. 45. és 54. Urbán
Debrecen-Zalaegerszeg 3-2
gól: 21. és 54. Dzsudzsák, 53. Demjén, ill. 30. Koplárovics, 43. Pekic
REAC-Tatabánya 3-2
gól: 9. és 63. Nyerges 13. Torma, ill. 61. Filó, 89. Nógrádi
Paks-Budapest Honvéd 0-3
12. Hercegfalvi, 34. és 48. Abraham
Sopron-Nyíregyháza 1-1
gól: 9. Tchana, 25. Miskolczi
Fehérvár-Vasas 5-2
gól: 6. és 32. (11-es) Sitku, 24. Dajic, 60. Farkas B., 76. Bozsics, ill. 29. Rebryk, 85. (11-es) Lázok
BFC Siófok-Győri ETO 0-1
gól: 55. Stark
Újpest-Kaposvár 0-2
56. Oláh, 70. Vasziljevics



*****

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább