'Magyarország megalázta válogatottunkat'

'Magyarország megalázta válogatottunkat'

, focitipp.hu

nemzetközi lapszemle a magyar-olaszról

Komoly figyelmeztetésnek tekintik az olasz lapok a Franciaország elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő válogatott vereségét, miközben dicsérik a magyar csapat játékát. Több lap is megjegyzi, hogy az olaszok hiába léptek támadó taktikával a pályára, csődöt mondott a játékuk.



A német és brit lapokban szinte visszhang nélkül maradt a világbajnok-verés. Donadoni Itáliája keserű vereséggel tért haza Budapestről - írja mai számában a Corriere Della Sera. Az olasz lap szerint az első félidő után, amelyben nem született gól, Di Natale vezetést szerzett ugyan, de Juhász Roland hamar egyenlített, és a magyarok "szigorú" játékuknak köszönhetően a maguk javára fordították a mérkőzést.

A lap idézi az olasz szövetségi kapitányt, aki azt mondta, egy "sokkal frissebb csapattal találkoztak", arra a kérdésre pedig, hogy aggódik-e a franciák elleni meccs miatt, azt válaszolta, hogy "egy 3-1-es vereség után nem tudok nyugodt maradni".

"Brutális vereség"

A La Repubblica "a kékek brutális vereségeként" aposztrofálja a meccset, amelynek végén "a magyarok a hetedik mennyországban érezhetik magukat". "Nem kétséges, hogy jelentős különbség volt a két csapat felkészítésében. Itália visszafogott első félidőt produkált, majd Di Natale góljára a nagyon fegyelmezett játékkal előrukkoló magyarok hárommal válaszoltak" - áll a La Repubblicában.

A lap szerint a vendégek részéről az első félidőben csak Del Piero és Aquilani állt közel a gólszerzéshez, de ezek az akciók folytatás nélkül maradtak, míg a magyar csatárok a félidő elején és végén 3-4 veszélyes helyzetet is kidolgoztak, melyek végén a kapus, Gianluigi Buffon tehetségén múlott, hogy nem született gól. Di Natale gólja megzavarta ugyan a magyar csapatot, de Várhidi Péter szövetségi kapitány a cserékkel megnyugtatta a kedélyeket. A lap kiemeli, hogy Marco Materazzi sérülése miatt valószínűleg nem lehet ott a franciák elleni meccsen.

A Gazetta Dello Sport úgy fogalmaz, jól indult ugyan a meccs a világbajnok számára, a végére azonban fontos jelzéssé vált a csapat felkészültsége szempontjából. "Itália: katasztrófa! Magyarország megalázta válogatottunkat" - címmel közli beszámolóját az Il Messaggero. A római napilap "kék katasztrófáról" ír, és megállapítja, hogy a barátságos meccs "súlyos, de megérdemelt" vereséget hozott, mivel a magyarok három góljukkal valósággal "kivégezték" a világbajnokot. Az Il Messaggero Roberto Donadoni szövetségi kapitány nyilatkozatával nyugtatja olvasóit, amely szerint "a franciák elleni meccsre készek leszünk".

"Olaszország ledöbbent a magyar vihartól" - áll a goal.com internetes szaklap beszámolójának címében. A tudósítás kiemeli, hogy az olaszok hiába léptek támadó taktikával a pályára, ez "néhány biztató momentumot leszámítva" alapvetően működésképtelennek bizonyult az első félidőben, a második játékrészben pedig alig 16 perc alatt három gólt is szerzett a magyar csapat a világbajnok ellen.

"Donadoni csalódott lehet"

"Donadoni nagyon csalódott lehet. A mutatott játék alapján egyértelmű, hogy az olaszok messze nincsenek a legjobb formájukban, ami persze érthető, hiszen a Serie A még nem kezdődött el, így nincsenek játékban. Ez akkor sem magyarázza azonban a magyarokénál egyértelműen erősebb olasz csapat játékát, így az Azurri kilátásai nem túl jók a következő két Eb-selejtező előtt, ahol csak a legjobb eredmények adhatnak reményt a kvalifikációra" - írja a Goal.com.

"A világbajnok olasz csapat vesztesként távozott a magyar csapat elleni küzdelemben" - írja a Spiegel Online minden egyéb kommentár nélkül. A német sajtóban beárnyékolta győzelmünket az a tény, hogy a német válogatott legyőzte legnagyobb ellenfelét, az angolokat. Így a nevesebb napilapok inkább saját győzelmükkel voltak elfoglalva, a magyar-olasz meccsnek csak az eredményét közölték.

A brit lapokban az első számú téma természetesen az angol válogatott hazai veresége volt Németországtól, főképp Robinson kapus gyatra teljesítménye. A világbajnok vereségét azonban még az eredmények között sem nagyon közlik, nagyobb publicitást kap Arjen Robben, a Chelsea holland szélsője a Real Madridhoz szerződik.
Az öreg kontinens egy gyenge csapatától kapott ki az olasz válogatott - írta csütörtöki számában a Le Figaro. Mint írták, az olaszok ezt a vereséget nem fogják elfelejteni jó ideig. A francia lap egyébként azt is kiemelte, hogy Materazzit négy hónapig nélkülözni kényszerül a csapat, mivel a védő a meccsen komoly combsérülést szenvedett.


(Fordították: Beszedics Otília, Neizer Anita, Kósa András - hirszerzo.hu)


[a cikk a hirszerzo.hu oldalán is megjelent]


*****

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább