Budapest parádé

Budapest parádé

, focitipp.hu

Soproni Liga, 8. forduló

Még csak most kezdődött, de máris eltelt a magyar bajnokság egynegyede. Nyolc forduló után elég szoros az élmezőny, senki sem tudott igazából meglógni. Az viszont várható, hogy a jelenlegi éllovasok közül kerül ki a leendő bajnok. Nézzük mi történt eddig. Tartson velünk!



Bajnoksesélyesek

Az elmúlt három év bajnoka, a DVSC kényelmesen kezdte a szezont, főleg idegenben: az MTK és a Honvéd is két góllal verte a Lokit. Hazai pályán azonban száz százalékos a csapat, hétvégén a Vasast verték simán 2-0-ra. Az Újpest is megszerezte első hazai győzelmét a 8. fordulóban. A 300. meccsét játszó Kovács Zoltán 111. gólját szerezte, míg a kameruni válogatott Dourandi góllal debütált a sereghajtó Tatabánya ellen (róluk később). Most sirathatják a lilák a Vasas és a Kaposvár ellen elhullajtott hazai pontokat - ha azokat a meccseket hozta volna Urbányi István együttese, most 20 ponttal vezetnék a tabellát. Így viszont a Budapest Honvéd áll az élen, amely idén parádésan szerepel, és a hétvégén is bizonyította, hogy 14 év után ismét harcolni fog a bajnoki címért. Az utolsó kispesti bajnokcsapatot még Illés Béla, Urbányi István és Sallói István neve fémjelezte, és az 1993/94-es Bajnokok Ligája első körében a Manchester United csak 5-3-as összesítéssel verte ki a Honvédot. Negyedik jelöltünk a bajnoki címre az MTK, amely minden évben megválik a fiataljai egy részétől, de azon nyomban újak ugranak a helyükre. Hrepka és Németh Krisztián távozása után foghatta a fejét a kék-fehér kemény mag, hogy ki fog most gólokat lőni, erre feltűnt egy Urbán Gábor nevű siheder, aki máris feledtette Hrepkáékat. Idei 5 góljával a csapat házi gólkirálya. Garami József csapata az egyetlen veretlen csapat az élvonalban, de ahhoz, hogy bajnokok legyenek, az olyan meccseket, amikor egyértelműen fölényben játszanak, mint a Győr elleni tegnapi találkozón, meg kell nyerniük.

Jók, de nem bajnokesélyesek

Második helyen áll a Fehérvár, mi mégsem számítjuk őket a bajnokesélyesek közé, elnézést kérünk a Vidi-szurkolóktól. Kalapot emelünk az ötmeccses győzelmi sorozat, és a négymeccses "shootout" előtt, de hiába a Tatabánya elleni 7-0, mi inkább a Honvéd elleni 1-5-ből, és a ZTE elleni 1-4-ből indulnánk ki. Majd ha a piros-kékek túl lesznek az MTK-Debrecen-Újpest triászon, akkor visszatérhetünk a témára. Eredményei alapján a Zalaegerszeg is erősnek tűnik. Náluk szerepel a tromsöi szerződésről nemrég lemaradó Waltner Róbert, aki vezeti a góllövőlistát 8 találattal. Figyelmeztető jel azonban éppen a fent említett "triász" elleni produkciójuk, akik ellen csak egy pontot szereztek. Az igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy mindhárom meccset idegenben játszották, viszont a hazai tabellát egyelőre a zalaiak vezetik.

Középcsapatok

"Aurea mediveritas" - hirdette Horatius. Az "Arany középút" a futballban azonban nem valami látványos. Mint ahogyan a Győr, a Kaposvár, a Vasas, a Sopron, a REAC és a Nyíregyháza meccseire sem a szép játék miatt váltanak jegyet a fanatikusok. De legyünk elnézőek a nyírségiekkel, mégiscsak újoncok, de ha megkérdezünk egy szurkolót, aki élőben látta a Diósgyőr elleni 0-0-t, akkor lehet, kicsit indulatosabban nyilatkozna a találkozóról.

A kiesőjelöltek

A Siófokot idén egyszer sem tömték még ki, a játékuk sem annyira tragikus, az eredmények azonban mégsem jönnek. Hétvégén is sokáig vezettek a listavezető Honvéd ellen, de elég volt két perc rövidzárlat, és máris a fővárosiaknál volt az előny. Nem féltjük a Balaton parti gárdát a kieséstől. Komolyabb veszélyben van a tavalyi újonc Paks, és az idén nyeretlen Diósgyőr. A focitipp szerint közülük kerül ki az egyik kieső. A másik ugyanis a Tatabánya lesz. Ugyan nem illik nyolc forduló után kiesőre tippelni, de a Bányászt már csak az isten tarthatja benn az első osztályban. Érdemes kicsit átnézni az eddigi eredménysorukat: három hazai vereség (Paks, Sopron, Nyíregyháza, félelmetes névsor nemde?) mellé ötször idegenben is kapituláltak a kék-fehérek. Ráadásul az MTK, a Honvéd a Debrecen még hátravan az őszi idényben. Talán igaza lesz az elbocsátott Mészáros Ferencnek, aki azt mondta elbocsátása után, hogy visszaadja az edzői diplomáját, ha valaki ezt a csapatot benntartja az élvonalban.


A Soproni Liga állása >>>


Soporoni Liga, 8. forduló


Debrecen-Vasas 2-0 (1-0)
gól: 42. Komlósi, 89. Kerekes
Újpest FC-Tatabánya 3-0 (2-0)
gól: 3. Tisza, 40. Kovács Z., 83. Dourandi
Paks-REAC 0-2 (0-2)
gól: 30. Torma, 32. Nyerges
BFC Siófok-Bp. Honvéd 1-2 (1-0)
gól: 42. Kanta Sz., ill. 69. Palásthy, 70. Abass
kiállítva: 83. Genito (Honvéd)
Fehérvár-Sopron 2-0 (2-0)
gól: 25. Horváth G., 45. Sitku (11-es)
Zalaegerszeg-Kaposvár 2-1 (2-1)
gól: 13. és 32. Waltner, ill. 2. Zahorecz (11-es)
kiállítva: 86. Zahorecz (Kaposvár)
Diósgyőr-Nyíregyháza 0-0
MTK-Győri ETO 2-2 (1-1)
gól: 17. Lambulics, 49. Szabó Á, ill. 44. Nikolov, 81. Brnovics



(kl.focitipp.hu)


*****

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább