Juhász: Dougalt el kell felejteni

Juhász: Dougalt el kell felejteni

, anfield.focitipp.hu

Interjú Juhász Rolanddal

A magyar válogatott tavaly októberben szégyenszemre kikapott Máltán. Az a vereség szövetségi kapitányt buktatott, s a játékosok közül is csak ketten maradtak hírmondónak: Gera Zoltán és Juhász Roland. Utóbbival beszélgettünk.



Kapott már nagyobb pofont a futballban, mint egy éve október 11-én Máltán?
Ne is mondja, életem legszörnyűbb élménye volt az a máltai vereség. Kellemetlen még felidézni is. Szerintem a többiek is ugyanígy vannak ezzel. Mármint azok, akik akkor pályára léptek.

Mi lehetett a vereség oka?
Ritkán fordul elő, hogy egy csapatból mind a tizenegy játékos rossz passzban legyen, de akkor ez történt. Ugyanúgy készültünk, mint minden meccsre, aztán senkinek sem jött ki a lépés.

Szombaton kijön a lépés?
Ez már egy más magyar csapat. Máltát különben is meg kell verni, minden körülmények között. Nem rossz csapat, mert a törökök ellen is úgy játszottak 2-2-es döntetlent, hogy kétszer is ők vezettek, de csak a győzelem lesz elfogadható eredmény részünkről.

Stuart Dougal ítélete és a törökök elleni igazságtalan vereség még téma az öltözőben?
Régen rossz lenne, ha még mindig az isztambuli meccsel foglalkoznánk. Lezártuk, pont, most Málta ellen kell bizonyítanunk.

A Rapid Wien elleni UEFA-kupa meccsen fejsérülést szenvedett, varrni kellett a halántékánál a fejbőrt, a hétvégi bajnokin viszont már játszott. Minden rendben?
Az túlzás, de néha összeszorított foggal is ki kell menni a pályára. Nekem sem volt kellemes ilyen sérüléssel játszani, de kaptam rá egy kötést, és egy hálóval leszorították. A meccs végén azért így is felszakadt a seb.

Csapata, az Anderlecht nem jutott be a BL-csoportkörbe (kettős vereség a Fenerbahcéval szemben), a belga bajnokságban pedig zsinórban negyedik mérkőzésén maradt nyeretlen. Nem inog a kispad Franky Vercauteren alatt?
Mindenütt azt lehetett hallani, a belga lapok is azt írták, hogy előbb-utóbb menesztik, de a klubvezetés egyelőre nyíltan kiáll mellette. Ami a nyeretlenséget illeti: Belgiumban minden csapat az Anderlechtre vadászik, mindenki ellenünk ad ki magából 200 százalékot. De szerencsére az UEFA-kupában sikerült továbbjutni, úgyhogy a helyzet nem aggasztó.

Tottenham, Hapoel, Aalborg, Getafe - nem egy halálcsoport. Továbbjut az Anderlecht?
Minden esélyünk megvan rá. A legerősebbnek tartott Tottenhamet otthon fogadjuk.

(anfield.focitipp.hu)

*****

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább