Albert, Puskás, Orth - ki volt a legjobb?

Albert, Puskás, Orth - ki volt a legjobb?

, gj

Ki minden idők legjobb magyar futballistája? Százból kilencvenkilencen azt felelnék: Puskás. És mi a helyzet Orth Györggyel?



Orth is zseniális játékos volt, csak éppen a két világháború közötti években tündökölt – akkor, amikor a tévékamerák még nem örökítették meg káprázatos játékát. Akár egy sakkozó, mindig több lépéssel előre tudta, mi történik majd a pályán, így aztán elegáns megoldásokkal, könnyedén hozta helyzetbe társait. "Hasonló képességű játékos még a brit szigetországban sincs. Sehol sincs! Százévenként születik ilyen tehetség" – mondta róla Jimmy Hogan, az MTK egykori angol mestere, aki Orth miatt tért vissza Angliából.

Akik látták játszani Orthot és Puskást, azok állítják: előbbi sokoldalúbb futballista volt. Barcs Sándor, az MLSZ egykori elnöke elsősorban azzal érvelt Orth mellett, hogy jobban fejelt, mint Puskás, és abszolút kétlábas játékosként jobbal és ballal is egyformán jól cselezett, lőtt és osztogatott – míg Puskás elsősorban a bal lábával remekelt a pályán. Persze, Barcs is tisztában volt azzal: a játéktudást nem lehet centiméterekkel mérni.

Orth volt az a futballista, aki filozófiával foglalkozott, klasszikusokat olvasott angolul, s aki hat nyelven levelezett. Vajon melyik mai "sztárra" illene rá a leírás? Orth volt az, aki dél-amerikai edzősködése idején kivágta az újságokból a magyar bajnokság aktuális tabelláit, mert gyűjtötte a híreket a magyar fociról...

A mai fiatalok – jó esetben – még tudják, hogy ki volt Cruijff vagy Roger Milla, de arra már bajosan adnának választ, hogy ki volt például Sindelar (pedig Matthias Sindelar a futball Mozartja volt, egyike minden idők legnagyobb futballistáinak).

A "régi nagyok" hendikepje, hogy alakításaik nem maradtak fenn filmkockákon, nevüket nem aranyozta be a média, s lassan kihullnak az emlékezet rostáján. Kár. Pedig művészi játékukkal alighanem több embernek szereztek örömöt, s ezáltal többet tettek hozzá a világhoz, mint azok a politikusok, akiknek a neveivel tele vannak a történelemkönyvek.

(gj)


*****

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább