Ria, ria, Debrecen!

Ria, ria, Debrecen!

, ktn

A csapatot még a CSZKA Szófia hívei is ünneplik, a Lokisták pedig tartoznak egy üdvözlőlappal Michel Platininek.



14 év szünet után végre megtört a jég. 1995. december 6-án a Fradi 4:0-ra kikapott az Ajaxtól, és a csoport harmadik helyén végezve búcsúzott a Bajnokok Ligájától. Azóta magyar klubcsapat csak a BL-csoportkör küszöbére lépett, de az ajtón belépni senki sem tudott. Egészen kedd estig, amikor a Debrecen 2:0-ra verte a Levszki Szófiát a Népstadionban, s ezzel összesítésben 4:1-gyel búcsúztatta a bolgár bajnokot.

Már az idegenbeli 2:1-es győzelem is sokat ígérő volt. Főleg azok számára, akik látták a szófiai meccset, amelyen kiderült, hogy a Loki szervezettebb, masszívabb csapat a Levszkinél. Persze, nem ártott az óvatosság: ha Szarmov lökete az 5. percben nem a felső lécen csattan, alighanem más meccset láttak volna a szurkolók a Puskás Stadionban.


Bolgár bombagól helyett azonban újra magyar bombagólokat láthatott a publikum. Nem is akármilyeneket. Bodnár szófiai ágyúlövése "csak" egy jól eltalált, pazar gól volt - Varga József és Rudolf Gergely távoli találataiban azonban volt valami magyaros vagányság és finesz. Nem lettünk volna Petkov kapus helyében, akinek jóformán védenie sem kellett a meccsen, mégis kapott két gólt. De Ratko Dosztaniccsal sem szívesen cserélnénk: a szerb edző külön felhívta játékosai figyelmét arra, hogy ne engedjék távolról lőni a Debrecen játékosait...


Jegyezzük meg csendben: a távoli lövéseken kívül a Lokinak más fegyvere nem nagyon volt. A passzjáték például a statisztikai adatok szerint közel sem erőssége a Debrecennek. A Loki játékosainak a Népstadionban összesen 122 sikeres passzuk volt 260 kísérletből, ami 47 százalékos pontosságot jelent (Levszki: 316/453 - 70%). Ez az arány nem BL-szint, még a lett Ventspils játékosai is pontosabban voltak Zürichben (401/247, 62%). A BL-szintet a Lyon képviseli, amelynek játékosai Brüsszelben nemcsak sokszor (687/562), hanem pontosan (82%) is adták egymásnak a labdát.


A Loki egyébként a szófiai meccshez képest még fejlődött is ezen a téren, az Aszparuhovban Herczeg Andrásék összesen csak 96-szor adták egymásnak pontosan a labdát (a végletet a középpályán játszó Czvitkovics jelentette, akinek 79 perc alatt 23 kísérletből csupán 4 átadása volt pontos). Igaz, a futballt nem passzokra, hanem gólokra játsszák - Czvitkovics pedig Szófiában 4 passz mellett rúgott egy gólt.


A továbbjutás jogosságát azonban a vendégek sem vitatták. "Ez aztán foci" - nyilatkozta a meccs után Cédric Bardon, a bolgárok francia légiósa. Márpedig Bardon tudhatja, milyen a jó foci, hiszen mindkét meccsen a Levszki legjobbjának bizonyult. A magyarok legjobbja ismét Varga József volt, aki egy hónap alatt az egyik legjobb magyar védekező középpályássá lépett elő. Abszolút BL-újoncként immár három találatnál jár a nemzetközi porondon, nem kéne viszont minden meccsen sárga lapot kapnia - a Loki első csoportmeccsét (Dombival együtt) is ki kell majd hagynia eltiltás miatt.


Maximális dicséretet érdemelnek a szurkolók is. A 34 ezer néző a Népstadionban kiváló atmoszférát teremtett - a hangulat végre nem politikai nagygyűlést, hanem futballmeccset idézett. A debreceni klub közlése szerint a Hajdúságból nagyjából 18 ezren utaztak a fővárosba a meccs kedvéért. A Loki klubmenedzsere, Herczeg András mégis főleg attól érzékenyült el, hogy a csapatot nemcsak a debreceni, hanem a fővárosi futballszurkolók is tiszta szívből támogatták. A szurkolói "ria-ria, Hungária" után nem véletlenül adta a mérkőzésről szóló tudósításának is a következő címet az UEFA: "Debrecen büszkén emelte magasba a magyar zászlót". Bulgáriában már nem volt ilyen nagy az összetartás: a DVSC nemcsak magyar, hanem bolgár drukkerektől is kapott elismerő e-maileket a továbbjutás kapcsán. Jegyezzük meg: kivétel nélkül a CSZKA Szófia szurkolói hálálkodtak a Debrecennek.


A Debrecen is küldhet egy üdvözlőlapot Michel Platininek, a francia BL-reformjának egyik győztese a Loki lehet. A 2009/10-es idénytől a selejtezőkből 5 bajnokcsapat mindenképpen kvalifikálja magát a Bajnokok Ligájába. Ez a kiscsapatoknak kedvez: a Platini-éra alatt a magyar bajnoknak biztosan nem kell számára legyőzhetetlen ellenfelekkel (például az angol, spanyol vagy olasz bajnokság negyedikjével) találkoznia. A "rendszerváltás" máris meghozta eredményét: az elmúlt öt BL-idényben összesen csak három bajnokcsapat (Artmedia - 2005/06, Anorthoszisz 2008/09, BATE Boriszov 2008/09) jutott el három selejtezőkört túlélve a főtábláig - ugyanannyi, mint amennyi idén fog (Debrecen, Maccabi Haifa, Köbenhavn/APOEL).


A BL-ben már más lesz a helyzet: a Debrecen akár a Chelsea-Real Madrid-Fiorentina trió mellé is bekerülhet negyediknek. Ez esetben a Bücs Zsolt edző által reálisnak tartott cél (1-2 pont megszerzése) is álomnak tűnik. Persze, akár könnyebb ellenfelekkel is összehozhatja a sors a Lokit a csütörtöki sorsoláson, és ez a bevételek szempontjából nem lenne mindegy, a BL-csoportkörben egy győzelemért 800 ezer euró (kábé 210 millió forint) jár. 


(ktn)

*****

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább