'Futballmeccsen nem tűröm a politikát'

'Futballmeccsen nem tűröm a politikát'

, ktn

Matyi Dezső nevét sokáig csak a könyvszakma képviselői ismerték. A pécsi üzletember 2007-ben aztán megvette a PMFC-t. A csapat jelenleg a második ligában szerepel, célja a Bajnokok Ligája.



Pécs egyik lakótelepén kezdett könyveket árulni egy standról, ma pedig Magyarország leggazdagabb emberei közé tartozik.
Nem gazdagodtam meg, csak jól élek.

De a 100 leggazdagabb magyar listáján mégiscsak az Ön nevét találjuk a 39. helyen.
Azt a listát nem én állítottam össze.

Rendben. Mikor érezte először, hogy ilyen magasságokig juthat?
Ilyesmit sosem éreztem. Mindig csak megléptem azt, amit jónak láttam, aztán a dolgok mentek a maguk útján.

Valamiféle tervszerűséghez azért tartania kellett magát.
Természetesen volt a lépéseimben tervszerűség, de ez önmagában nem elég. Ha ugyanis a tervszerűség nem párosul kreativitással, akkor hiába szövögeti az ember a terveit, nem halad előre. A kreativitás pedig a személyiségtípusból ered.

PORTRÉ
Matyi Dezső 1968. május 27-én született, középiskolai tanulmányait a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban végezte. Utcai könyvárusként kezdte, majd 1990-ben megalapította a Pécsi Direkt Kft-t. A lányáról elnevezett Alexandrában már a kezdetektől összekapcsolta a könyvkiadást- és terjesztést. Elsőként ismerte fel, hogy érdemes az újonnan alakult plázákban is könyvesboltot nyitnia, az országban jelenleg 50 településen 88 Alexandra-üzlet található. A könyvkiadó mellett immár lemezkiadót is működtet, az Alexandra Recordsnál olyan előadók lemezei jönnek ki, mint a Tankcsapda vagy Ganxsta Zolee. Az évek során számos kiadót is megvásárolt (Európa, Noran, Cartaphilus, Geographia). Borászati érdekeltségei mellett kávézókat is nyitott az ország több nagyvárosában (BookCafe néven). 2007-ben vette át a Pécsi MFC labdarúgócsapatát. Matyi Dezső vagyonát a Napi Gazdaság 2009-ben 10,5 milliárdra becsülte.


Több interjúban is azt állította, hogy sikereit elsősorban az ösztöneinek köszönheti.
És a kitartásomnak. Talán abban különbözöm az emberek nagy részétől, hogy kizárólag a munkával szerzett pénznek tudok örülni. Nem is szállok be olyan üzletekbe, ami a virtuális térben, virtuális eredménnyel kecsegtetve virtuális pénzt hoz - noha a világ ma így működik. Csak a kétkezi munkával megszerzett pénzt tudom értékelni, az összes többit átvágásnak tekintem.

Az Alexandra Könyvkiadóval sikert sikerre halmoz, miért vágott bele a futballbizniszbe?
Először csak felkértek elnökségi tagnak, de hamar szembesültem azzal, hogy micsoda trógerkodás zajlik a klubnál. Ez felháborított. Azért vettem át a csapatot, mert be akarom bizonyítani, hogy ha a focira szánt pénz focira költik, akkor foci lesz a végeredmény. Ez egy ilyen egyszerű egyenlet.

Mennyi pénzt fektetett be eddig a PMFC-be?
Az éves költségvetésünk 300 millió forint, amiből 100 millió folyik be különböző támogatásokból, illetve bevételből. Infrastrukturális beruházásokra eddig közel 400 millió forintot költöttem, de ez hosszú távon meg fog térülni. A körülmények jelenleg minden téren első osztályúak, már csak fel kell jutnunk az NB I-be.

Tavaly ősszel azt nyilatkozta, hogy "kiveri a csapatból a feljutást". Mégsem sikerült. Hogyan élte meg a kudarcot?
Nagyon nehezen. Pedig eleinte azt hittem, hogy sétagalopp lesz az egész. Aztán volt időm hozzászokni ahhoz a gondolathoz, hogy ez mégsem fog sikerülni. A végén már meg sem érdemeltük volna a feljutást. Aztán újraindítottam a szoftvert, és belevágtunk az idei szezonba. Kicsit szerényebben.

Nem túl jó a kapcsolata a pécsi kemény maggal.
Pedig "beszélő viszonyban" vagyunk. Nemrég felhívott valaki közülük. Magántelefonszámról, tegeződve. Saját elmondása szerint a szurkolók nevében beszélt. Kifejtette nekem, hogy ők nem tűrik tovább az edzőt. Akkor négy győzelemmel és egy vereséggel álltunk. Elmagyaráztam neki, hogy senki sem kérdezte a véleményüket. Nekik az a dolguk, hogy hozzátegyék a magukét a csapat játékához azzal, hogy szurkolnak. Vagy nem szurkolnak.

Hogyhogy nem szurkolnak?
A szezon elején szerveztünk egy szurkolói ankétot, ahol elkezdtek nagyképűsködni. Beígérték, hogy bojkottálják a csapat első öt meccsét, mondván a csapat tavaly lelketlenül futballozott.

A Siófok elleni nyitómérkőzés után azt nyilatkozta, hogy nélkülük jobb is volt a hangulat.
Igen. Az előző idény végén, a pápai meccsünkön lesült a pofámról a bőr. A meccs végén a szurkolók berohantak a pályára, és balhézni kezdtek, ami miatt meg is büntették a klubot. Mostantól viszont új világ kezdődött nálunk. Az egész stadiont bekameráztuk, így tudjuk a szurkolók viselkedését kontrollálni. Aki vét a viselkedési szabályok ellen, azt kitiltjuk a stadionból. Nem érdekelnek a "szurkolói jogok".

Kitiltásra kerültek az árpádsávos zászlók is.
Szeptember közepétől nem engedjük be az árpádsávos zászlókat a stadionba. Nem érdekel senkinek a politikai beállítottsága. Ez sportesemény, ahol köszönöm szépen, de nem kérek senki politikai állásfoglalásából. A PMFC-meccsen PMFC-zászlót lengessenek. A magyar zászlót nem akarom kitiltani, mert az a magyar nemzeti lobogó. De mostantól semmilyen más zászlót nem fogok beengedni. Vagy megszokják, hogy szurkolni jönnek ki a meccsre, vagy nem jönnek ki a meccsre.

A Pécs keretében egyetlen idegenlégiós sincs. Ez tudatos döntés?
Ha lenne pénzem Ronaldinhóra, akkor természetesen leigazolnám. De nincs. Azt viszont nem hiszem, hogy a magyar másodosztályban egy külföldi játékos érdemi erősítést jelentene. Ezért nem is keresünk a külföldiek között. Nincs becsukva előttük a kapu, de elsősorban a magyarok közül válogatunk. Nincs ebben semmi nemzetieskedés, egyszerűen csak megvan a véleményem arról a külföldi futballistáról, aki csak a magyar másodosztályban talál magának csapatot. Nem mintha a magyar futballistákkal ne lennének problémáim.

Milyen problémái vannak a magyar futballistákkal?
Nem törik össze magukat a pályán. Valami miatt úgy gondolják, hogy a siker alanyi jogon jár nekik. Mintha a sikerért semmit sem kellene tenni. Mentalitásbeli problémáik vannak. Pedig a focisták kivételezett helyzetben vannak másokhoz képest. Egy focista a beletett munkájáért többszörös bért kap egy átlagemberhez képest, ráadásul a hobbijával keresheti a kenyerét. És még ezek után nekik kell könyörögni, hogy tegyék oda rendesen magukat. Nem is tudom, hogy tudnak tükörbe nézni. Nagyítóval kell keresnem azokat a játékosok, akikben megvan a futball iránti kellő alázat. Ez az egész a magyar futballra jellemző. Pécsett igyekszünk olyan futballistákkal és szakmai stábbal együtt dolgozni, akik nem így élik az életüket. Bízom benne, hogy jó úton haladunk.

Mikorra várja, hogy megtérül a befektetett pénze?
Nem tudom. Szeretném, ha öt-hat év múlva már nem kéne beletennem a fociba, azaz a klub fent tudná tartani magát.

Mi a végcél a PMFC számára? A Bajnokok Ligája?
Különben miért csinálnám? Olyannak ismert meg, mint aki megelégedne ennél kevesebbel?

(ktn)


*****

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább