'A Fradi tökéletesen játszott'

'A Fradi tökéletesen játszott'

, ktn

Soproni Liga, 9. forduló

Kaposváron tizenegyest rontott a DVSC kapusa, a Pápa feljött a tabella második helyére. Mozgalmas meccseket hozott a Soproni Liga hétvégi fordulója.



Furcsa kapushiba

Kaposváron például nyolc gólt láthattak a nézők, akik mégis akkor tomboltak a legjobban, amikor a gól elmaradt. A 90. percben a vendégek tizenegyeshez jutottak (a meccs során másodszor), Poleksic azonban a felső lécre lőtt, miután kivette a labdát Coulibaly kezéből. Így maradt a 4:4, azaz mindkét csapat úgy szerzett egy pontot a mérkőzésen, hogy kétszer is nyerésre állt. A kapus egyébként nem magánakciót indított: Czvitkovics nem vállalt még egy tizenegyest, Herczeg András pedig megadta az engedélyt a montenegróinak.

Tökéletes Fradi?

Nagy a kontraszt a Ferencvárosnál a vezetők és a szurkolók között. A Videoton elleni meccsen a drukkerek a Debrecenben petárdacsempészéssel gyanúba került Dragóner mellett, majd 0:2-nél Bobby Davison ("Go home") és Berki Krisztián ("Takarodj") ellen tüntettek. A kedélyeket csak az csillapította le kissé, hogy a Fradi a hajrában 2:2-re mentette a meccset. Pedig a Fradinak idén nem az ikszekre, hanem a győzelmekre kellene játszania: a zöld-fehérek idei kilenc bajnokijuk közül egyelőre csak kettőt nyertek meg. A csapat játéka egyvalakinek mégis nagyon tetszett, mégpedig Bobby Davisonnak. Az FTC edzője így összegzett a lefújás után: "Az első félidőben jól játszottunk, a másodikban tökéletesen".

Megemelt hang

Véber György már nincs ennyire elájulva saját csapatától - noha a Pápa nem a 8., hanem a 2. helyen áll a bajnokságban. A dunántúliak három vereséggel, és rúgott gól nélkül kezdték a szezont, azóta viszont zsinórban hat mérkőzést nyertek meg. A Lombard hétvégén 3:1-re nyert Kispesten, amihez Véber szerint hozzájárult az is, hogy a szünetben kissé "meg kellett emelnie" a hangját. Miközben a Pápa sosem látott magasságokba emelkedett, addig Sisa Tibor elmélkedett: "Nemhogy el kell fogadnunk a bírálatokat, de tudomásul is kell venni azokat". Rejtélyes szavak.
A hétvége nyilatkozata mégsem a Honvéd, hanem a ZTE edzőjéé. Csank János a következőket mondta a Zalaegerszeg-Kecskemét (3:2) mérkőzést követően: "Végre több gólt lőttünk, mint amennyit kaptunk". Nem is csoda, hogy győztek.

(ktn)

*****

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább