FTC-DVTK: bűncselekmény a futball ellen

FTC-DVTK: bűncselekmény a futball ellen

, ktn

3:0-ra vezetett a DVTK a Fradi ellen az Üllői úton. Aztán Tóth Bence gólja után elszabadult a "zöld pokol".



Az Albert Stadionban kezdetben minden szépnek tűnt. A torzonborz Davison végre hazáig menekült, ellenben voltak szurkolók és volt Dragóner is, aki Debrecenben petárda-csempészés gyanújába keveredett, az új edző, Craig Short azonban reaktiválta a klubja által felfüggesztett hátvédet.

Csak futball nem volt. Ferencvárosi részről legalábbis semmiképpen sem nevezhetjük futballnak azt, amit láttunk. Egyedül Dragóner hívta fel magára a figyelmet azzal, hogy szándékosan belekönyökölt Balajti arcába, akinek ezután orrán-száján ömlött a vér. A szurkolók kedvence a Fradi kapuja előtt kevésbé volt határozott, alig egyórányi játék után a DVTK már 3:0-ra vezetett - mindhárom gólt beadás előzte meg...

A 61. percben aztán Tóth Bence lőtt egy bombagólt (1:3), a remény mégis végleg elszállt a zöld sasok számára. A korábban csak cigányozó és "berkiző" nézők egy része átmászott a kerítésen, majd a rohamrendőrök érkezése után visszahúzódott a szektorába. Ezután állóháború kezdődött: Sulyok bíró félbeszakította, újrakezdte, majd végleg lefújta a meccset - a huligánok székeket és pirotechnikai eszközöket dobáltak a pályára, majd a székház előtt randalíroztak. Az est mérlege: két sérült rendőr és két letartóztatás.

Nehéz szavakat találni arra, ami jelenleg a Ferencváros háza táján történik. Az 1995-ben még BL-résztvevő klub mára romokban hever, legfőképpen erkölcsi értelemben. A szurkolók egy - nem is oly csekély létszámú - csoportja pedig bűnbakokat keresett és talált. Várszegiben, Kistelekiben, Davisonban, az angol telekspekulánsokban, a zsidó pénzemberekben, a néger idegenlégiósokban. Tetszik, nem tetszik, az ő "végrehajtóbrigádjuk" az a párszáz fős csoport, amely szombaton este előbb tombolt, majd tapsolt, amikor Sulyok bíró lefújta a meccset.

Persze, a szurkolók haragja érthető. Az "angolok" nem hozták el a kánaánt, egyelőre se csapat, se stadion. Robinsonék talán mégis azzal vetették el a sulykot, hogy előbb száműzték a szurkolók kedvencének számító Dragónert, majd pénteken kimondták, nem tűrik, hogy a ferencvárosi szurkolók fenyegessék az edzőt és a csapat színes bőrű futballistáit.

"Toport ne!" - ez a falfirka díszelgett a nyolcvanas évek végén a népligeti metróaluljáróban. Manapság ugyanott már másképp zajlik a szurkolói véleménynyilvánítás: ferencvárosi "szurkolók" nemrég az aluljáróban verték el Liban Abdit, a csapat szomáliai légiósát. A legnagyobb baj az, hogy akik verekszenek, azok bármikor félbe is szakíthatnak egy magyar bajnoki mérkőzést - mint tették azt a Diósgyőr ellen. Lényegében azt csinálnak, amit akarnak.

Ezért az igazi fradistáknak - akik összehasonlíthatatlanul többen vannak, mint a bajkeverők - össze kellene fogniuk. Ehelyett azonban ők is évek óta homokba dugják a fejüket. Pedig az ősfradistáknak ilyenkor kellene egységesen kiállniuk a sport és a klub alapvető értékei mellett. Mégsem ez történik: Nyilasi Tibor például a sportcsatorna stúdiójában a meccset félbeszakító nézőket eufemisztikusan "hangosabb szurkolóknak" nevezte.

Az esetben az a legszomorúbb, hogy a huligánok életük egyik nagy élményét vették el a diósgyőri játékosoktól - a DVTK futballistái megérdemelték volna, hogy a pályán szerezzék és ünnepeljék meg azt a három pontot, amire 65 perc alatt rászolgáltak. Arról nem beszélve, hogy mi lett volna akkor, ha a Fradi egy hősies hajrával mégis egyenlít? - 1:3-nál már ez is benne volt a pakliban! Szombaton este azonban ezek a kérdések voltak a legkevésbé fontosak az Üllői úton.

Ahol elsősorban nem a Ferencvárosi Torna Club szenvedett súlyos vereséget. Hanem a fair play és a futball.

(ktn)

*****

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább