Ez nagyon kevés volt

Ez nagyon kevés volt

, ktn

Belgium-Magyarország 3-0

Az idei év utolsó meccsét játszotta le a magyar válogatott. Az eredmény és a játék siralmas volt.



Magyarország utoljára 1958-ban győzte le Belgiumot válogatott mérkőzésen. S hogy mikor vertük legutóbb idegenben a belgákat? Nyolcvanhárom évvel ezelőtt, 1926-ban. Ezeknél a statisztikai adatoknál csak a magyar válogatott produkciója volt rémesebb Gentben.

Az első félidő értékelhetetlen volt. Jellemző a magyarok "játékára", hogy már azt is pozitívumként könyvelhettük el, ha egymás után két pontos passzunk volt - ahogy ezt Aczél Zoltán, a csapat másodedzője a mérkőzés utáni nyilatkozatában kertelés nélkül elismerte. Aczél szerint egyébként a második félidő már jobb volt - nagy kár, hogy a belgák azt a játékrészt is kettő-nullra megnyerték.

Nem mintha egy világverő csapattal találkoztunk volna. A világranglista 68. helyén álló Belgium azért így is fel tudott mutatni néhány olyan klasszist, akik felzabálták a magyar válogatottat. A Van Buyten-Torghelle párharcról minden pillanatban ordított, hogy a belga bekk a Bayern Münchenben, a magyar center az Augsburgban futballozik. Ami a támadószekciót illeti: a 18 éves Eden Hazard a technikai képességeivel és gyorsaságával, Marouane Fellaini a fizikumával nőtt a magyar játékosok fölé.

S hogy mit láttunk a mieinktől? Az első belga gól előtt Bodnár amatőr hibát vétett, a második félidőben Priskin egyik "lövése" alig pattogott el a gólvonalig, és még Dzsudzsáknak is volt olyan beadása, amikor a labda a lelátó tetején landolt. Kár is lenne folytatni a sort, a belgák elleni futball kilátástalan volt, a magyar válogatott egyetlen percig sem emlékeztetett arra a csapatra, amely egy évvel ezelőtt szívét-lelkét adta a pályán.

Igaz, ez nem is ugyanaz a csapat volt. A középpálya (különböző okok miatt) szőrén-szálán eltűnt. Bár az elmúlt hónapokban divat volt szidni Gerát, Hajnalt, Husztit és Dárdait, Gentben kiderült, hogy nélkülük jelenleg mennyit ér a magyar válogatott.

Nagyon keveset.

Hogy mit kellene tenni azért, hogy a csapat előrelépjen, arról a következő fél évben elvitatkozgatnak majd az érintettek. Erwin Koeman kitart a 4-5-1 mellett (ami valójában 4-3-3), Orbán Viktor a magyar futball karakteréhez illő 4-4-2-t ajánlja a kapitánynak, Kisteleki István szerint pedig az Eb-selejtezőkön megcélozhatjuk a csoport második helyét. A közvélemény az "U20-as hősöket" követeli majd a csapatba, majd amikor Torghelle tavasszal mesterhármast szerez az Andorra elleni felkészülési mérkőzésen, újra ő lesz mindenki kedvence, a "Nemzet Sanyija".

Nagyjából ilyen történésekre számítunk. Bár ne lenne igazunk.

(ktn)


*****

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább