Mezey György: Nem kell kétségbe esni!

Mezey György: Nem kell kétségbe esni!

, ktn

Soproni Liga, 19. forduló

Hét mérkőzésen tizenegy gól született a magyar bajnokság 19. fordulójában. Sovány mérleg.



Kispesten például egyszer sem zördült meg a háló: Honvéd-Videoton 0:0. "Nem kell kétségbe esni!" - nyugtatta a fehérváriak drukkereit Mezey György, aki szerint a csapata tavasszal még egyik meccsén sem dolgozott ki annyi helyzetet, mint a Honvéd elleni meccs első félidejében. Gól híján így annak örülhetnek a Vidi szurkolói, hogy csapatuk immár 553 perce nem kapott gólt a Soproni Ligában.

Jól megy viszont a bajnokságban a Debrecennek, amely zsinórban nyolcadszor nyert. A Loki 50. alkalommal találkozott tétmeccsen a Haladással, amelyben először lépett pályára egykori csapata ellen Halmosi Péter. Nem sok öröme volt a viszontlátásban: előbb Czvitkovics hátáról pattant a Haladás kapujába a labda, majd Feczesin is betalált, a Debrecen 2:0-ra győzött.

A Debrecennek és a Videotonnak is 43-43 pontja van. Gólarányukat tekintve a fehérváriak állnak jobban (+22, illetve +18), a győzelmek számában viszont a Loki a jobb (14-13). Jó tudni: a Soproni Ligában azonos pontszám esetén nem a gólkülönbség, hanem a győzelmek száma dönt!

Tavasszal még veretlen a Nyíregyháza, amely hétvégén 2:1-re győzött a Kaposvár ellen, de továbbra is kieső helyen áll. Szentes Lázárék mindent egy lapra tettek fel: miközben a bajnokságban négy meccsen nyolc pontot gyűjtöttek, addig a Ligakupát "leadták", a Debrecentől 5:1-re, a Honvédtól pedig 5:0-ra kaptak ki a sorozatban. "Az első 20 percben eszetlenül játszottunk" - találta meg a vereség okát Prukner László, a Rákóczi edzője.

Az MTK az első négy mérkőzését megnyerte a bajnokságban - az azóta lejátszott 15 találkozójuk közül azonban a kék-fehérek csak háromszor győztek. Az MTK tavaszi formája gyalázatos, a csapat két pontot szerzett, s csupán egy gólt lőtt, azt is büntetőből. Szombaton az MTK Zalaegerszegen kapott ki 1:0-ra. Garami József így értékelt a mérkőzés után: "Az első félidőben nem játszottunk rosszul. (…) Az elmúlt négy mérkőzésen nem játszottunk igazán jól".

A Pápa-Újpest mérkőzést vasárnap délután (17:30) rendezik.

(ktn)

*****

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább