'Hadjárat folyik a Videoton ellen...'

'Hadjárat folyik a Videoton ellen...'

, ktn

Soproni Liga, 21. forduló

Hogy milyen volt a hétvégi Fradi-meccs? Gyenge, nagyon gyenge.



2:2-re végződött a Soproni Liga rangadója, amelyen a Zalaegerszeg a Videotont fogadta 5628 néző előtt. A fehérváriak jobban futballoztak a mérkőzésen, és nemcsak a kihagyott helyzetek miatt bosszankodhatnak, hanem azért is, mert Kassai bíró a hajrában erősen vitatható tizenegyest adott a ZTE-nek (ráadásul Andicsot ki is állította). Jellemző a Videoton erejére, hogy a piros-kékek a 91. percben így is képesek voltak egyenlíteni.

A döntetlent követően Mezey Györgynél "elszakadt a cérna". A Videoton honlapján még visszafogottan értékelt: "Ha ez így folytatódik, a Videotonnak esélye sincs a jövőben. Úgy látszik, még mindig nem vesznek minket komolyan". A Nemzeti Sportnak adott nyilatkozata viszont már súrolta az összeesküvés-elméletek határát. "Nem vagyok elégedett a pontszerzéssel, hiszen folytatódik a Videoton elleni hadjárat..." - fejtegette Mezey, akit alighanem már pénteken felheccelt, hogy a Nyíregyháza-Debrecen mérkőzés elmaradt a stadionvilágítással kapcsolatos problémák miatt. Mezey doktor talán amiatt aggódik, hogy a Loki így - szerinte - lépéselőnybe került a Vidivel szemben: "A magyar labdarúgás karikatúrája, hogy - sarkítva mondom - kialszik két körte, és négy hét múlva játsszák majd le az emiatt elmaradt találkozót" - olvashattuk a pikírt elemzést a Fehérvár honlapján.

A magyar futball karikatúrája volt a Haladás-Újpest (1:0) mérkőzés is, amelyet a helyszínen tekintett meg Erwin Koeman. A szövetségi kapitány másnap nem kertelt, amikor a Sport tévének nyilatkozva kemény kritikával illette a mérkőzést. Az Újpestnek ez volt az ötödik tavaszi veresége a bajnokságban, ráadásul a lila-fehérek sorozatban az ötödik tétmérkőzésüket veszítették el 1:0-ra. Ez már sok volt az ősszel messiásként kezelt McStaynak, aki vasárnap este benyújtotta lemondását - az Újpest honlapja a bejelentés után 12 perccel közölte, hogy a klub edzője hétfőtől Mészöly Géza lesz.

Játszottak egy Ferencváros-Kaposvár (0:0) találkozót is, amelyről mindent elmond a 100% Fradi miniinterjúja, amely a klub szakmai igazgatójával, Ron Reiddel készült:

- Ron, mi a véleményed a mérkőzésről?
- Gyenge volt, nagyon gyenge.


(ktn)

*****

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább