'A DVSC nem vándorcirkusz'

'A DVSC nem vándorcirkusz'

, ktn

Soproni Liga, 3. forduló

Kiütéses győzelmet aratott a Soproni Ligában a Debrecen és a Videoton is.



"Nem adjuk fel a támadó futballt, menni kell előre! Meggyőződésem, hogy ez a játék vezethet eredményre. Csapatunknak meghatározó tényezőnek kell lennie a bajnokságban, s ezt remélem, már Debrecenben is bizonyítjuk" - nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a Debrecen-Kecskemét meccs előtt a vendégek trénere, Urbányi István. A bizonyítási kísérlet nem jött össze, a Kecskemét 6:2-re kikapott a Debrecentől. A KTE játékstílusa - és Urbányi hozzállása is - szimpatikus, de azért védekezni sem ártana, a Kecskemét három vereséggel a tabella utolsó helyén áll, s már 12 gólt kapott.

Kevésbé volt szimpatikus Urbányi reakciója a kiütéses vereséget követően, a tréner ugyanis a játékvezetőt okolta. Urbányi szerint Farkas bíró nem adott meg egy tizenegyest csapatának a második félidőben. A debreceni drukkereknek is kezd fogyni a türelme. Az ultrák egy transzparenssel ("A DVSC nem vándorcirkusz") üzentek a városvezetésnek, utalva arra, hogy a gárda a következő hazai EL-mérkőzését is "idegenben", ráadásul Nyíregyházán kénytelen lejátszani a bolgár Liteksz Lovecs ellen. A Debrecen öt bajnoki címet nyert a kétezres években, megjárta a Bajnokok Ligáját is, de a polgármester által többször beígért új stadionnak egyelőre nyoma sincs a városban.


Nemzetközi kupameccsre készül a Győr is, amely 19 mérkőzés óta tartó bajnoki veretlenségi sorozatának mondott búcsút Angyalföldön. "Lehet, hogy egy-két játékos megelégedett magával, és emiatt nem az elvárt teljesítményt nyújtotta" - kommentálta az ETO Vasas elleni 2:1-es vereségét Pintér Attila a Sport Televíziónak adott interjújában. A Győr, amely az Európa Ligában bravúrosan verte a francia Montpellier-t, idehaza botladozik (Újpest 0:0, Siófok 1:0, Vasas 1:2). A zöld-fehérek az EL-ben javíthatnak, a play off-körben ellenfelük a horvát Dinamo Zagreb lesz.


Nagy meccsre készül a Videoton is, amely jövő héten a Ferencvárost fogadja a Soproni Ligában. A rangadó előtt jó formába lendültek a fehérváriak, akik 3:0-ra verték az MTK-t a Hidegkuti-stadionban. "Ennek a csapatnak most nyugalomra és belső harmóniára van szüksége" - foglalta össze a Vidinél kialakult helyzetet dr. Mezey György, a csapat edzője.


Kevésbé várja majd jó hangulatban a találkozót a Fradi, amely az Üllői úton szenvedett 3-1-es vereséget az első két fordulóban pontot sem gyűjtő Honvédtól. A zöld-fehérek így átadták vezető helyüket a tabellán a Debrecennek, és visszacsúsztak a hatodik helyre. A Honvédnak kilenc év után sikerült ismét meccset nyernie a Fradi pályáján.


(ktn)


*****

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább