Kurucos Rákóczi, tüntető DVSC-szurkolók

Kurucos Rákóczi, tüntető DVSC-szurkolók

, ktn

Soproni Liga, 5. forduló

Szombat este a Kaposvár állt az első helyen volt NB1-ben. A Debrecen klubelnöke szerint senkit sem rúgnak ki a Máté-malőr miatt.



Jobb gólarányának köszönhetően a Kaposvár vezeti a magyar bajnokság tabelláját. A Rákóczi kurucos hajrát vágott ki a Pápa elleni meccsén. A Lombard a 78. percben kétgólos előnyhöz jutott, de ez is kevés volt, mert a hazaiak Grúz (83.), Kulcsár (88.) és Zsók (92.) találataival fordítottak. A mezőny legjobbja a kisebb sérüléssel bajlódó Kulcsár Kornél volt. A 18 éves, csereként beálló nagyatádi születésű középpályás a gólja mellett két gólpasszt is adott a mérkőzésen.

"Nem mondom, hogy így terveztük, de örülünk, hogy így alakult. Most majd beleültetjük a fiúkat a petróleumba, mert az tartósít" - fogalmazott a Kaposvár éllovas-pozíciójára Sisa Tibor, a somogyiak trénere. A Rákóczi eddigi legjobb bajnoki eredménye egy hatodik hely volt az NB1-ben (2008). Akkor az MLSZ által felajánlott Intertotó-kupa szereplést a klub a magas utazási költségekre hivatkozva lemondta - kérdés, mit tennének a kaposvári vezetők, ha jövőre Európa Ligás helyezést érne el a csapat.


Az alsóházi rangadót a Paks nyerte a Haladás ellen idegenben, megszerezve első bajnoki győzelmét. A paksiak vendégként ezt megelőzően 2009 májusában nyertek az első osztályban meccset. Zsinórban harmadszor szerzett győzelmet a Honvéd, amely ezúttal Szolonok nyert 2:0-ra. A hazaiak kapuját a 41 éves Kövesfalvi István védte. "Kavics" még 1987-ben kezdte felnőttpályafutását, a BVSC színeiben.


A forduló rangadójára (Debrecen-Videoton) este hétkor kerül sor - a meccs győztese átveszi a vezetést a táblázaton, iksz esetén a Kaposvár marad az első. A debrecenieknél továbbra is "helyzet" van Máté Péter jogosulatlan EL-szereplése miatt. A Loki vezetői reménykednek abban, hogy az UEFA nem zárja ki őket a sorozatból - a fegyelmi szabályzat egyik paragrafusa szerint ugyanis enyhébb büntetés is kiszabható, ha a játékos nem befolyásolta döntően a meccs végeredményét. Máté a 90. percben állt be a pályára a Lovecs ellen.


A Debrecen-Videoton találkozóról ÉLŐBEN jelentkezünk, online kommentárral, 18:45-től.


A DVSC bajnokija előtti edzésen a szurkolók szimpátiatüntetést tartottak a játékosok mellett, a derbin azonban tüntetésre készülnek - a vezetőség ellen. A Nemzeti Sportnak nyilatkozó Szima Gábor ugyanakkor elutasította, hogy komoly retorzió érné a vétkes vezetőket, noha több százmillió forint forog kockán. "Néhány szélsőségesen gondolkodó szurkoló azt szeretné, ha fejek hullanának a DVSC-nél. Természetesen az ügynek lesz következménye, de ilyen szankciót ne várjanak tőlünk" - fogalmazott a klubelnök.


(ktn)


*****

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább