Emlékezés egy novemberi délutánra (Két éve volt a DAC-Slovan)

Emlékezés egy novemberi délutánra (Két éve volt a DAC-Slovan)

, focitipp.hu

A brutális rendőrattak jogosságát alátámasztó videófelvételeket azóta sem tették közzé.



November 1-jén volt két éve annak, hogy a DAC-Slovan mérkőzésen a rohamrendőrök megverték a magyar szurkolókat. A támadás elől pánikszerűen menekülő drukkerek a kerítéshez préselődtek, és egymást taposva próbáltak kijutni a lelátói pokolból. A gyorsmentők több mint 50 sérültet láttak el a helyszínen, a 18 éves Lengyel Krisztián - akit a stadion mögött újraélesztettek, majd mentőhelikopterrel egy pozsonyi kórházba szállítottak - maradandó sérüléseket szenvedett.

A mérkőzés után Dušan Èaploviè, az akkori kormány kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettese a ferencvárosi szurkolókat tette felelőssé a történtekért, és köszönetet mondott a rendőröknek a hatékony szolgálati beavatkozásért.

Azon a délutánon azonban minden jelenlévő láthatta, hogy a rendőrattakot semmilyen rendbontás vagy szurkolói provokáció nem előzte meg. A rohamosztagosok ennek ellenére válogatás nélkül ütötték a drukkereket, s nemcsak gumibottal, hanem a jóval veszélyesebb fegyverként kvalifikált viperával (ún. teleszkópos bottal) is.

Róbert Kaliòák akkori belügyminiszter a rendőri eljárást igazolandó semmitmondó fényképeket lebegtetett a kamerák előtt, és teátrális sajtótájékoztatóján csupa komolytalan indokot említett, így például azt, hogy a magyar szurkolók "náciknak" és "f...oknak" nevezték a szolgálatot teljesítő, a szektor aljában fel-alá masírozó rohamosztagosokat.

Kaliòákkal összhangban Ján Packa országos rendőrfőkapitány is azzal érvelt, hogy a rendőrség birtokában vannak olyan videófelvételek, amelyek minden kétséget kizáróan igazolják az eljárás jogosságát. Arra a kérdésre azonban, hogy miért nem mutatják be ezeket a bizonyítékokat, több hét elteltével is kitérő és arrogáns választ adott ("nem vagyunk videókölcsönző").

Másfél évvel később egy parlamenti vita során Róbert Kaliòák belügyminiszter már úgy nyilatkozott: a videófelvétel nála van, de mivel a képkockák nem élesek, ezért inkább nem mutatja be, úgysem látná rajtuk senki a lényeget. Arra már nem tért ki, hogy ha a homályos felvételeken senki sem látja az állítólagos szurkolói provokációt, akkor ő mégis hogyan láthatja, s miként lehetséges az, hogy annak idején éppen ezt a homályos videófelvételt nevezték meg a rendőrattak jogosságát alátámasztó fő bizonyítékként?

A dunaszerdahelyi szurkolóverés óta két év telt el, de ma sem tartunk előrébb. A kormányváltás után a szlovák politikusok közül egyedül Peter Zajac (OKS) kért bocsánatot Malina Hedvigtől és a megvert magyar drukkerektől. Senki más.

Márpedig amíg nem bizonyítják az ellenkezőjét, addig nehéz lesz szabadulni attól a benyomástól, hogy 2008. november 1-jén az akkori államhatalom erődemonstrációja zajlott a DAC-stadionban, s egyetlen célja a felvidéki magyarok megfélemlítése volt.

Gazdag József
(A cikk eredetileg a pozsonyi Új Szóban jelent meg.)
*****

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább