Ünnep a Debrecennél: győzelem idegenben

Ünnep a Debrecennél: győzelem idegenben

, focitipp.hu

Monicomp Liga, 24. forduló

Tizenhárom pontra nőtt a Videoton előnye a magyar bajnokságban.



A Debrecen 2010. május 1-én 1-0-ra győzött az MTK ellen a Hungária körúton. A DVSC szurkolói azóta vártak egy újabb idegenbeli sikerre, ami Angyalföldön végre meg is született. A Videoton eközben félig-meddig bajnoknak tekinthető.

Három ponttal ünnepelhették a húsvétot a Videoton szurkolói, kedvenceik négygólos győzelmet arattak a Pápa ellen a magyar NB1 24. fordulójában. Az első félidőben még bejött Véber György taktikája, a szünet után viszont a csereként beállt Gosztonyi remeklése és Alves két gólja döntött - a Vidi végül 4-0-ra nyerte meg a találkozót. "Ekkora védő-összeomlásra azért nem számítottam. Ez alkalommal viszont nem teszek szemrehányást a csapatomnak, mert nagyon becsületesen küzdöttek" - értékelte a mérkőzést Véber György, a pápai tréner. Pedig lassan számvetésre készülhetnének Pápán, a csapat az utolsó tizenöt tétmérkőzése közül csak kettőt nyert meg, tízet elvesztett.


A Videotonnál viszont csodálatos a hangulat, a székesfehérváriak előnye tizenhárom pontra nőtt a második helyen álló - és szombat délután Kispesten vereséget szenvedő - Pakssal szemben. A Videoton gyakorlatilag már bajnok - a következő fordulóban pedig akár matematikailag is bebiztosíthatja elsőségét. Erre már kedden sor kerülhet: a Videoton éppen a Paks otthonában lép majd pályára. A Vidi így akár legnagyobb riválisa stadionjában ünnepelheti meg története első bajnoki címét.


Miközben a fehérváriak az aranyat várják, Debrecenben annak örülnek a szurkolók, hogy a Loki megszerezte első idegenbeli győzelmét. A hajdúságiak 5-1-re győztek a Vasas vendégeként, ami különösen azért nagy fegyvertény, mert az angyalföldi csapat az ezt megelőző nyolc bajnokiján mindössze egy gólt kapott, s vezette a tavaszi tabellát is. A Debrecen eddig nem lehetett büszke a tavaszi szezonjára: az első nyolc körben a címvédő Loki kapta a legtöbb gólt (18) a mezőnyben.


A debreceni kispadon a Vasas ellen debütált Kondás Elemér, aki a múlt heti, Siófok elleni hazai vereség után lemondott Zdenek Scasnyt váltotta az egyesületnél. Kondás szerint a DVSC célja a bajnoki bronz, s a tabella alapján ez nem is lehetetlen küldetés: a Debrecen hátránya most már csak három pont a második helyen álló Paks mögött.



További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább