Magyar válogatott: apró, de fontos győzelem

Magyar válogatott: apró, de fontos győzelem

, ktn

Vannak mérkőzések, amelyek éppen olyanok, amilyennek előre elképzeljük őket. A San Marino-Magyarország Eb-selejtezőtől nagyjából azt kaptuk, amit vártunk. Sima magyar győzelmet.



A magyar válogatott 3:0-ra verte igencsak szerény képességű ellenfelét. Persze, San Marinónak minden nemzetközi meccs ajándék, a miniállam összlakosságának száma nagyjából annyi, mint Esztergomé, Orosházáé vagy Kiskunfélegyházáé. A válogatott ennek megfelelően a pofozógép szerepét játssza a kvalifikációs küzdelmek során. San Marino Eb-selejtezőkön még egyetlen pontot sem szerzett története során, a vb-selejtezők mérlege pedig - megannyi vereség mellett - két döntetlen. A San Marinó-iak 1992-ben Törökország (0:0), 2001-ben pedig Lettország ellen ikszeltek.

A magyar válogatott hozta a kötelezőt, s szerencsére a játék is jobb volt annál, mint amit Dzsudzsákék a Luxemburg elleni rémes kilencven perc során produkáltak. Nem szögeztük ugyan a kapuja elé a hazai csapatot, de a három gól mellett két lesgólt (az egyik nem volt az), illetve egy kapufát is szereztünk. A védőjátékosok teljesítményének értékéből sokat levon, hogy Vanczáknak és Juhásznak ezen a mérkőzésen sikerült összeszednie egy sárga lapot, ami miatt mindketten kihagyják a svédek elleni sorsdöntő meccset... A támadók közül pedig főleg Németh Krisztián agilitását emelhetjük ki (igaz, kár volt ártatlan helyzetben letalpalnia Simoncini kapust). Szabics Imre kellemes meglepetést okozott, ötéves kihagyás után zsinórban két mérkőzésen is eredményes volt. Dicsérhetjük Liptákot is, aki a meccs 41. percében szerezte meg a magyar csapat vezető gólját. Jókor: ha 0:0-val vonulunk a szünetre, az azért kínos lett volna.


Egervári Sándor az eltiltások mellett amiatt is bosszankodott, hogy Szabicsék több helyzetet is elkönnyelműsködtek. Közeleg a nyár, tudjuk be ennek a koncentrációhiányt. „Örülök a sima győzelemnek és a három pontnak, de a svédek elleni következő selejtező kapcsán nem érdemes az előző két meccsből kiindulni" - összegzett a lefújás után a magyar szövetségi kapitány. Helyzetértékelése reális, a svédek ugyanis kedden 5:0-ra lelépték a finn válogatottat, eredményük tekintélyt parancsoló a szeptember 2-i magyar-svéd előtt.


Őszig álmodozhatunk ugyan a pótselejtezőt érő második helyről, de Ibrahimovicék megelőzése jelenleg szinte a csoda kategóriájába tartozna a magyar válogatottól. A csapat eddigi szereplése alapján mégis várható némi előrelépés: a 2008-as Eb-selejtezőket csoportunk hatodik helyén zártuk, a 2010-es vébé-kvalifikációk során negyedikek lettünk, ezúttal pedig érik a harmadik helyünk a táblázaton. Ne legyünk mohók, már ez is apró lépés lenne a magyar válogatottól. Apró, de fontos lépés. Éppen úgy, ahogy a San Marino elleni 3:0 is az volt. Csodák nincsenek. Aki pedig ezt nem hiszi, kérdezze meg erről szegény San Marinó-iakat, akik lassan harminc éve várják az első győzelmüket tétmeccsen...


(ktn)

*****

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább