Paulo Sousa, a bowling és a pláza

Paulo Sousa, a bowling és a pláza

, focitipp.hu

Magyar focikörkép 2011 szeptemberének közepén. Fókuszban a légió.



Egyre kínosabb a helyzet Székesfehérváron, s nemcsak Paulo Sousa kemény feje miatt. Ami a futballpályán zajlik, az sem méltó a bajnoki címvédőhöz. A Videoton a magyar bajnokság kilencedik fordulójában 0:0-s döntetlenre végzett a Vasas vendégeként, így továbbra sem tudott vendégként győzni a szezon során. A Videoton az idegenben lejátszott öt mérkőzésen összesen egy gólt szerzett, ami az egész NB I-es mezőnyben a legkevesebb.

A csapat játéka is kiábrándító volt. Bár a Videotonhoz kilenc idegenlégiós is érkezett a nyár folyamán, az már most látszik, hogy csak Brachi, Brandao, Caneira és Mitrovics jelent erősítést. A legnagyobb csalódást azonban egyelőre mégsem az újak, hanem a tavalyi bajnokság gólkirálya, André Alves okozza. Alvesnél tavaly csak a Fenerbahcéban futballozó Alex szerzett több gólt (28) az Európában szereplő brazil futballisták közül, idén azonban aligha előzi meg Patót vagy Nilmart. Alves ebben a szezonban 11 tétmérkőzésen lépett pályára, de mindössze csak három gólt szerzett. Formán kívül játszik: a Vasas elleni meccs hajrájában az üres kapuba sem tudta berúgni a labdát.

Jobban megy a Honvéd braziljának. A kispestiek Danilo duplájával verték 2:0-ra az Újpestet, a 24 éves középpályás így már nyolc gólnál jár a bajnokságban. A fejlődése szembetűnő: tavaly 24 találkozón jutott el öt találatig a Honvéd mezében, s idén már ugyanannyi asszisztot jegyez, mint tavaly összesen (négyet). Fekszik neki a magyar bajnokság, Danilo korábban lengyel (Pogon Szczeczin), cseh (Príbram) és szlovák (Trnava) kluboknál játszott, gólt azonban egyik állomáshelyén sem szerzett.

Légiós lőtte a győztes gólt a Diósgyőr-Kaposvár (2:1) találkozón is. A DVTK a bolíviai Vicente Arze találatával döntötte el a Rákóczi elleni meccsét (a kaposváriaknál természetesen a szerb Perics volt eredményes). Arze a magyar bajnokság egyik színes egyénisége: édesanyja bolíviai bajnok volt bowlingban, nagybátyja autóversenyző, unokatestvére teniszező, ő maga pedig az Egyesült Államokban szerzett egyetemi diplomát, üzleti és marketing szakon.

Örökzöld téma, hogy kellenek-e idegenlégiósok az NB I-be: Arze talán azok egyike, akiktől lenne mit tanulniuk a magyar focistáknak is. A témában egyébként érdekes nyilatkozatot adott a Nemzeti Sportnak Georgi Attila, egy holland menedzseriroda kelet-európai képviselője: "A Ferencvárosban a fiatal Sváb Dániel például barátkozik Mark Ottennel, akitől látja, milyen egészségesen táplálkozik, hogyan viselkedik, hogy az edzések közti szünetekben nem a plázákban ül, hanem úszik, biciklizik, és nem a diszkókba jár pihenni. Ezek a jó példák ragadósak lehetnek a magyar fiatalokra".

Szóval, lehet, hogy a magyar bajnokság nem attól olyan rossz, hogy annyi az idegenlégiós. Lehet, hogy inkább túl sok a pláza.

(knt)

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább