Futballbírói karrierút

Futballbírói karrierút

, no

A nap témája

A játékvezetői tévedés hozzátartozik a mérkőzéshez.



A 2014-es világbajnokság játékvezetői keretének kijelöléséről szóló hírében a L’Équipe című lap első sorban a francia bíró, Stéphane Lannoy jelenlétét regisztrálja. Utána még egyetlen egy játékvezető nevét említi, a Kassai Viktorét. Emlékezteti is olvasóit a magyar bíró nagy tévedésére a nyári Európa-bajnokágon, megjegyezve, hogy a szabályos ukrán gól meg nem adása nyomán a házigazda csapat elvesztette a továbbjutási lehetőséget a kontinens-torna negyeddöntőjébe.

 

Biztosak lehetünk abban, hogy Kassai akkori melléfogása még nagyon sokáig megmarad a focibarátok emlékezetében. Az is nyilvánvaló, hogy legjobb nevű bírónkat bolondság lenne akármilyen ukrán csapat mérkőzésére delegálni. Mégsem meglepetés, hogy Kassai tagja lett a világbajnoki keretnek, a Nemzetközi Labdarúgó- szövetség (a FIFA) jól határozott, amikor bizalmat szavazott neki. Akárcsak a többi 51 futballbírónak, úgy, hogy folyamatosan kapnak majd FIFA-megbízatásokat, és jövőbeli teljesítményük alapján születik majd meg a végleges döntés brazíliai szerepeltetésükről. Fogadjunk, hogy mindegyiküknek volt már kisebb-nagyobb melléfogása, de ez nem jelentheti karrierútjuk végzetes eltorlaszolását.

 

Magyarázatként mondhat az ember mindenféle közhelyet. Például: tévedni emberi dolog. Vagy: a bírónak (egyelőre) nincs videója. Most zárjuk ki azokat a helyzeteket, amikor a játékvezető tudatosan vagy ösztönszerűen részrehajló. Netán megvesztegették. Ismerjük el, hogy a bírói tévedések főként azért fordulnak elő, mert még a legjobb játékvezető is harminc, gyorsan lezajló meccsjelenetből egyet-kettőt rosszul ítél meg.

 

A legfontosabb tanulság, amit játékosoknak, edzőknek, sportvezetőknek és szurkolóknak egyaránt meg kell jegyezniük az, hogy a játékvezetői tévedés lehetősége épp úgy hozzátartozik a mérkőzéshez, mint egy felázott pálya, vagy egy váratlan szélroham. Az estek döntő többségében csapatunk nem azért kapott ki, mert rosszul fütyült a játékvezető. Jó lenne például, ha az edzők, akiktől játékosaiknak sportszerű magatartást (is) kellene tanulniuk, egyszer s mindenkorra abbahagynák a bírói tévedések nyilvános osztályozgatását. A valódi meccselemzéssel sokkal többre mennének.

 

(no)

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább