Lewandowskit nem adja a Dortmund, Nigéria leiskolázta Tahitit

Lewandowskit nem adja a Dortmund, Nigéria leiskolázta Tahitit

, no

Az elmúlt 24 óra fontosabb futballhírei. Június 18.



Négy játékosától válik meg az Espanyol. A kisebbik barcelónai klub nem hosszabbította meg két középpályásának (Martin Petrov és José Baena), valamint egyik kapuvédőjének (Christian Álvarez) szerződését. A csapat nem tart igényt az Intertől kölcsönkapott 21 éves támadó, Samuele Longo játékára sem.


A Dortmund vezérigazgatója, Hans-Joachim Watzke a Süddeutsche Zeirung című lapnak elmondta: ezen a nyáron semmiképp sem engedik el a csapattól Robert Lewandowskit. A lengyel válogatott támadó ügynöke szerint a dortmundi "gólfelelőst" szerződése lejártakor, 2014-ben szerződteti majd a Bayern München.


Steven Vitória, egy kisebb portugál első osztályú csapat, az Estoril középső védője a Benfica csapatához került. A 26 éves, 195 cm magas focista, hátvéd létére 27 bajnoki mérkőzésen 11 gólt szerzett, főként nagyszerű fejjátékának eredményeként.

 

Josip Kuze, a Dinamo Zágráb egykori játékosa és volt edzője 60 éves korában leukémiás megbetegedés nyomán elhunyt. Kuze trénerként több csapatnál megfordult: többek között a Mainz és a Rijeka kispadján ült, valamint szövetségi kapitányként is szerepelt az albán és a ruandai válogatott élén.

 

A Málaga 21 éves középpályása, Isco az As című lap hétfői számában elmondta, hogy két csapat közül kell választania: a Real Madridhoz, vagy a Manchester Cityhez szerződik. Mindkét ajánlat csábító, de ezek közül majd csak az U-21-es Európa-bajnokság mai döntője utáni időszakban választja ki azt, amely a Málaga számára is kedvezőbbnek bizonyul.

 

Portugál lapértesülések szerint a Sporting Portugal középpályásának, Diego Capelnek a megszerzéséért a Liverpool és a Marseille küzd. Mindkét klub három és fél millió eurót ajánlott a 25 éves spanyol játékosért.


A Konföderációs Kupa első fordulójának negyedik mérkőzésén Nigéria könnyed játékkal 6-1-es győzelmet aratott Tahiti ellen. Az afrikaiak góljai Oduamadi (3) és Echiejile (2) nevéhez fűződnek, míg az óceániaiaktól Tehau öngólt vétett, de az ellenfél kapujába is betalált.


 

A nap sztorija

Vizsgálatot indított a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) több afrikai válogatott ügyében, amelyek - a gyanú szerint - jogosulatlanul küldtek pályára játékosokat. Az ügyben érintett Etiópia válogatottja is, és elképzelhető, hogy miután a pályán első lett a vb-selejtezők afrikai A csoportjában, a zöld asztalnál elveszíti jogát, hogy tovább küzdjön a világbajnoki részvételért.


A nap pletykája

A HotNews.ro portál értesülése szerint a Steaua Bukarest eladná Vlad Chiriches román válogatott középső védőt a Zenit Szentpétervárnak. Az orosz klub 5 millió eurót ajánlott érte, míg a román bajnok 7 milliót szeretne kapni. 


A nap száma

71. A spanyol válogatott Uruguay ellen 71 százalékban birtokolta a labdát a két csapat brazíliai mérkőzésén. A találkozó első negyedórájában ez az arány még 92 százalékos volt.


A nap nyilatkozata

Vicente del Bosque, spanyol szövetségi kapitány Uruguay 2-1-es legyőzése után a Konföderációs Kupában a Reuters hírügynökségnek a mérkőzésről ezt mondta: "Végig támadtunk, és nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna. Az viszont igaz, hogy a kétgólos vezetés megszerzése után a csapat némileg kiengedett, ez a játékosaim fáradtságával magyarázható. Idő előtt azt hitték, hogy már vége a találkozónak, és a pszichikai hanyatlás miatt kaptunk a végén egy gólt."

 

Állandó források: FIFA, UEFA, BBC, Soccerway, Soccernet, Transfermarkt, Football Italia, Eurosport, NSO, MTI


(no)

További cikkek a rovatban

Színház az egész (futball)világ!

, Kiss László

Színház az egész (futball)világ!

Tartozom egy vallomással. Nem másnak, magamnak. Egy ideje alig nézek focit. A tabellákat persze frissítem, minden nap, szünet nélkül.

Tovább

Ki lesz a Focitipp szakértője?

, Focitipp Official

Ki lesz a Focitipp szakértője?

Tippjátékot indítunk a Focitippen, amely miatt egész évben lesz miért izgulni: az alábbi kérdésekre ugyanis a válaszokat csak jövő tavasszal kapjuk majd meg.

Tovább

"Most már olyan komoly baj csak nem jöhet"

, kl

"Most már olyan komoly baj csak nem jöhet"

Sokszor mondják, felejtsük el az Aranycsapatot és ez igaz, de emlékezni mindig kell valamire. Az elmúlt időszak legnagyobb futballsikere továbbra is egyértelműen a Fradi BL-szereplése volt az 1995/96-os idényben. 1995. augusztus 9-én, a Fradi megtette az első lépést. Húsz évvel ezelőtt. Emlékezünk.…

Tovább

”Rúgtunk egy öngólt, aztán még egyet”

, kl

”Rúgtunk egy öngólt, aztán még egyet”

A Videoton megszerezte első győzelmét a 2015/16-os idényben, de a diósgyőri mérkőzés mégsem erről marad emlékezetes.

Tovább

Bepalizva

, hb

Bepalizva

Dárdai ment, de az erkölcsi győzelem a miénk. Legalábbis papíron.

Tovább

Idézzük fel az Egervári-korszakot!

, ktn

Idézzük fel az Egervári-korszakot!

A finnekkel szemben hagyományosan szerencsések vagyunk, de most nem csak ebben bízhatunk. A "tavaszi idény" utolsó selejtezője következik a magyar válogatott számára, Helsinkiben. Hatalmasat léphetünk a továbbjutás felé.

Tovább

Focira várva

, ktn

Focira várva

Az idei Afrikai Nemzetek Kupájáról hiányzik az afrikai futball két legnagyobb csillaga: Samuel Eto' és Didier Drogba. Érdemes lesz nézni a meccseket?

Tovább

Egy elpocsékolt évről

, ktn

Egy elpocsékolt évről

Eltelt egy év, és ismét a bukaresti román-magyar meccset várjuk.

Tovább

A "Futball Hete": Misszió vagy bisznisz?

, hb

A "Futball Hete": Misszió vagy bisznisz?

Ma este elrajtol az Eb-selejtezők második (és aztán a harmadik) köre, avagy jön a "Futball Hete". De kell ez nekünk?

Tovább

José Mourinho és a magyar utánpótlásnevelés

, ktn

José Mourinho és a magyar utánpótlásnevelés

Ne szépítsük, borzasztó szomorú volt nézni ezt a riportnak álcázott vergődést. - Jegyzet a Sport TV felejthetetlen José Mourinho-interjúja ürügyén.

Tovább