Ébresztő!

Ébresztő!

, focitipp.hu

Amikor az első félórában egyetlen igazi gólhelyzetet sem alakítottunk ki a munka mellett focizgató, dilettáns és félamatőr játékosokból álló andorrai csapat ellen, akkor szólalt meg először az a néhány száz néző.



"Ébresztő!"

De a címzettek közül senki sem ébredt föl. Játékosaink ugyanolyan passzívan és gyáván futballoztak a folytatásban is, ötlet és elképzelés nélkül. Vaktában ívelgették előre a labdát. Kinek? Ők sem tudták. Tanácstalanok voltak, széttárt karral jelezték, hogy fogalmuk sincs, mit kellene csinálniuk. Úgyhogy jöttek a biztonsági passzok oldalra, meg a füttykoncerttel honorált gurítások hátra. Hazaadásban ezen a meccsen rekordot döntöttünk. Ismétlem: a félamatőrökből, dilettánsokból álló Andorra ellen.


"Ébresztő!"

Szenvedve, csúnya játékkal győztünk 2:0-ra. Legjobb játékosunk Király Gábor volt, a kapus. Andorra ellen, hazai pályán. Ez azért beszédes, nem? S ezek után azt nyilatkozza Csábi József, a válogatott irányításával ideiglenesen megbízott tréner, hogy mások dolga eldönteni, a selejtezőcsoportban elért 3. hely jó-e vagy sem. Tessék? Jól hallottuk? Szóval Bukarest és Amszterdam után még van, aki nem tudja eldönteni, válogatottunk hogyan teljesített? Az úgynevezett sorsdöntő meccseinket 1:11-es gólaránnyal hoztuk le, de Csábi nem tudja, ez most jó-e vagy sem. S ő ül a kispadon, a szakma képviselőjeként...


"Ébresztő!"

Csábi azt is elmondta még a meccs után, hogy Szalai Ádám nagy port kavaró sajtótájékoztatójáról nem beszéltek az öltözőben. Minek is beszéltek volna, igaz? Nyilván semmi közük hozzá. Se Szalaihoz, se az általa mondottakhoz. Nem értek rá a magyar focival foglalkozni, mert az Andorra elleni meccsre összpontosítottak. Atyaég!


"Ébresztő!"

Tulajdonképpen örülnünk kell az amszterdami 8:1-nek, mert ha ott valami csoda folytán döntetlenezünk, vagy csak egy-két góllal kapunk ki, most senki sem követelne teljes megújulást, s minden maradna a régiben. Így legalább valami megmozdulni látszik, bár a belterjes magyar futballközeget ismerve (ahol mindenki mindenkinek a komája, sógora, csókosa) nincs sok esély a "forradalomra". Kár, mert a jelen mélységesen lehangoló. Csökkenő nézőszám az NBI-ben, soha véget nem érő bundaügy, megalázó kupavereségek, a válogatott teljes kudarca. Ez volt a magyar futball történetének egyik legrosszabb éve.


Gazdag József


A cikk eredetileg a pozsonyi Új Szóban jelent meg.

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább