Csapnivalónál is rosszabb

Csapnivalónál is rosszabb

, ktn

Az NB I. 14. fordulójában győztek a bajnokesélyesek, a Vidi, a Loki és az ETO. Mégsincs kedvünk becézgetni a fiúkat.



"Most, hála Istennek, akartunk is győzni!" - döbbentette meg az újságolvasókat a Győr-Kaposvár mérkőzés után Lipták Zoltán, a hazaiak középhátvédje. A mérkőzésen a bajnoki címvédő találkozott a tökutolsóval, de ez nem látszott: az ETO csak Lipták második félidei fejesgóljával tudta megnyerni a találkozót. "Az első negyedóra kifejezetten csapnivalóra sikeredett, a második negyedórára pedig még tovább esett a színvonal" - írta a találkozóról a Nemzeti Sport, ami mindent elmond erről a kilencven percről. A (győri) nézők nagy szerencséje, hogy a győriek ezúttal győzni akartak. Azt továbbra sem tudjuk, csak sejtjük, hogy mi történik akkor, ha nem akarnak győzni.

Lássuk a következő bajnokesélyest. A Videoton ugyancsak egy árva góllal verte az újonc Mezőkövesdet. Ebben a meccsben sem volt köszönet. A Videoton nem túl nagy kreativitással támadgatott, a Mezőkövesd betonozott. A vendégek a hajráig bírták, Kleinheisler megpattanó lövése becsapta Horváth kapust, 1:0. Ezt követően a kitámadó kiscsapat azonban akár egyenlíthetett is volna, csakhogy Farkas Balázs lövése a kapufán csattant. "A lehetőségekhez képest a lehető legszebb arcunkat mutattuk" - kezdte mondandóját a meccs után José Gomes, akitől szívesen megkérdeznénk, hogy milyen "lehetőségekre" és "legszebb arcra" gondolt. Például arra, hogy csapata költségvetése többszöröse a Mezőkövesdnek? Ez ugyanis nem tűnt fel a pályán - mint ahogy a Videoton fölénye mostanában csak a verbalitás szintjén jelentkezik. "Mi leszünk a bajnokok!" - dörögte Gomes a világraszóló diadalt követően. Húha.


S ha ez nem lenne elég, láttuk a harmadik nagy bajnokesélyest, a Debrecent is. A Debrecen a Puskás Akadémiát fogadta. A hazai publikum itt is tapsolhatott, a Loki 2:1-re megverte az újoncot. Az előbbi megjegyzést azonban csak szófordulatnak szántuk, a publikum ugyanis nem tapsolt, hanem inkább fütyült a DVSC gyöngécske fociját látva. A hajdúságiak a 25. perctől kezdve emberelőnyben fociztak - ehhez képest a második félidőben a levegőben lógott a PAFC egyenlítő gólja, Czvitkovics (Puskás!) még kapufát is lőtt. "Láttuk a hibákat, sok labdát eladtunk, ez az idegességből fakad, itthon kicsit nehezebben megy, idegenben sokkal nyugodtabban tudunk futballozni" - értékelt Kondás Elemér, aki szerint csapata ezzel együtt sem állt távol attól, hogy örömünnepet okozzon a drukkerek számára. Nyilván, érthetetlen, hogy a szurkolók miért fújtak ébresztőt csapatának a második félidőben. Adalék: a felcsúti akadémisták védelme az első félidőben bohózatba illő jeleneteket produkált, különösen így kínos a Debrecen számára a végeredmény és a mutatott játék.


Láttuk hát a magyar élvonal három legerősebb csapatát a bajnokság 14. fordulójában. Alig várjuk 2014 nyarát, amikor ezek a kiváló klubok - kellő erősítésekkel, fantasztikus nyári alapozás után - ismét kilépnek a nemzetközi porondra. Nagy buli lesz.


(ktn)


További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább