Csőd a fociutánpótlásban is

Csőd a fociutánpótlásban is

, ktn

Nem sikerült a nagyválogatottnak, s nem sikerült az U21-es válogatottnak sem. A Róth Antal vezette válogatott két vereséget szenvedett az Eb-selejtezőkön, ezzel gyakorlatilag nullára csökkent az esélye annak, hogy Magyarország ott legyen a 2015-ös Európa-bajnokságon.



Ebben a korosztályban sem szokatlan számunkra a kudarc. 1974-ben (amikor még 23 éven alattiak Európa-bajnokságaként rendezték meg a sorozatot) a magyar válogatott győzni tudott az NDK elleni döntőben, az idegenbeli 3:2-es vereség után hazai pályán 4:0-s sikert aratva. Azóta azonban nem beszélhetünk jó eredményekről. A tornát 1978 óta nevezik U21-es Eb-nek, s az utolsó magyar sikernek akkor örülhettünk, amikor Dunai Antal csapata 1996-ban csoportelsőként jutott be a negyeddöntőbe. A skótok ott ugyan erősebbnek bizonyultak a Lisztes Krisztián, Sándor Tamás és Zavadszky Gábor nevével fémjelzett magyar csapatnál, de a fiúk legalább kijutottak az atlantai olimpiára.

Ilyesmiről manapság már álmodni sem lehet. Magyarország múlt héten Albániától kapott ki hazai pályán 2:0-ra, majd hétfőn este Grazban szenvedett 4:2-es vereséget Ausztria együttesétől. Ezzel két fordulóval a zárás előtt 6 pontunk van, az eggyel kevesebb mérkőzést játszó Ausztriának 12 (az élen álló spanyoloknak 18).


A számoknál csak a csapat teljesítménye volt lehangolóbb. "A játék alapelemeiben - cselezés, szerelés - fölénk nőtt az ellenfél" - nyilatkozta Róth Antal szövetségi edző. Az ellenfél, amely fölénk nőtt, Albánia volt. Pedig az albánok nem éppen világverők, átlagban kétévente nyernek meccset. 2009-ben Azerbajdzsánt, 2011-ben Moldovát, 2013-ban pedig minket, magyarokat vertek el (a mérlegük 2009 óta így 3 győzelem, 3 döntetlen, 17 vereség). A továbbjutásra hajtó osztrákok ellen legalább volt egy jó félidőnk, Radó és Holman szép góljaival még 2:1-re vezettünk a szünet előtt. Az öltözőben aztán történhetett valami, mert a fordulás után Ausztria leradírozta a pályáról a teljesen szétesettnek tűnő magyar válogatottat, s végül 4:2-re győzött. Legalább nem lett 0:8, mint az emlékezetes szerbiai meccs...


Az utánpótláskudarc ellenére Róth Antalnak - aki kisebb megszakításokkal 2002 óta dolgozik az U21-es korosztály trénereként - esze ágában sincs lemondani. A Nemzeti Sportnak adott nyilatkozata szimptomatikus: "Az idei sorozatról szólva, a kilencvenkettes-kilencvenhármas korosztállyal foglalkozva fel kell tenni a kérdést: fejlődtünk-e? A válasz: nem. Előre tudtunk lépni? Nem. Hogy lemondok-e? Nem. Akkor tenném, ha alkalmatlannak tartanám magam". Róth szerint tehát fejlődésről nem beszélhetünk - ugyanakkor alkalmatlanságról sem.


Márpedig a legfájóbb az alkalmatlanság. Ebben a kudarcos U21-es csapatban futballoznak azok a fiatal játékosok, akiket a magyar NB I legnagyobb ígéreteiként szokás emlegetni. Albánia és Ausztria ellen pályára lépett többek között Kovács István (Videoton), Kleinheisler László (Videoton) és Radó András (Haladás). Ha legnagyobb ígéreteink számára húszévesen az albánok szintje is magas, akkor mi lesz néhány év múlva a magyar felnőtt válogatottal? 


(ktn)

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább