Fater hogy van?

Fater hogy van?

, ktn

Hétvégén játszották a 15. forduló mérkőzéseit a magyar bajnokság első osztályában. Féltávnál a Debrecen áll az élen.



Könnyed győzelmet aratott az NB I 15. fordulójában a Debrecen, miután 3:1-re győzött Kispesten. Igazi rangadónak indult a meccs, hiszen a találkozóra a Honvéd és a DVSC is hat mérkőzés óta tartó veretlenségi szériával érkezett. Sok izgalom mégsem volt, a Honvéd a második félidő elején (0:1-nél) kicsit beleerősített, de a vendégek kontrái akkor is veszélyesebbek voltak. Jellemzők azok a vélemények, amelyek a Nemzeti Sport által vezetett élő közvetítés melletti kommentárokban jelentek meg. "Sajnos az egész magyar NB1 egy nagy siralomház." "Sok a külföldi, különösen a néger, legyen az bármilyen állampolgár." Ez a magyar szurkolók kifinomult véleménye.

A kispesti siker őszi elsőséget is ért a Lokinak, a Videoton ugyanis csak 2:2-re végzett a Diósgyőr vendégeként. A fehérváriak gyatra ősz végi mérlegük miatt csúsztak le a korábban biztosnak hitt első helyről. A csapat az utolsó öt tétmérkőzése közül csak egyet tudott megnyerni, a magyar kupában még a második ligás Békéscsaba ellen sem jött össze a győzelem (0:0). Diósgyőrben a piros-kékek sokáig vezettek, de egy szerencsés szabadrúgásgól miatt elszállt a győzelem - és vele az őszi elsőség lehetősége is. Nem mintha lenyűgözött volna bárkit is az őszi Vidi-foci: a DVTK pályáján például 2:1-es vezetésnél a Videoton futballistái több alkalommal is látványosan húzták az időt. Meg is kapták érte a büntetésüket.


Nagy meglepetés született Mezőkövesden, ahol az újonc leiskolázta a bajnokot: Mezőkövesd-Győr 3:0. A Nemzeti Sport értékelése szerint "Véber György megnyerte a taktikai csatát Pintér Attilával szemben". A győriek edzője viszont nem a saját felelősségét firtatta a lefújás után. "Egy-két játékosnak el kell gondolkodnia, hogy sokkal többet kell tenni" - állította Pintér, akitől ilyesmit már hallottunk a nyári BL-égés idején is.


S még valami, zárásként: a meccs utáni Pintér-nyilatkozat kapcsán ismét várjuk a futballsajtó fellázadásának napját. "Ha mi tudunk vezetni, talán másképp alakul a mérkőzés" - mondta Pintér a kínos 0:3 után. Mikor jön el végre az a nap, amikor nem hallunk ekkora ökörségeket a magyar edzőktől? Mikor lesz egy újságíró, aki, ha kell, tízszer is szembesíti az edzőket, hogy hagyják végre abba a mellébeszélést. Mikor vállalja fel egy lap, hogy az ilyen mondatoktól hemzsegő nyilatkozatokat nem közli? A válaszokra vannak tippjeink. A legtutibb válaszunk: így a legjobb, legkényelmesebb mindenkinek, focistának, edzőnek, zsurnalisztának. Bazsalygunk, mosolygunk, küzdöttek a fiúk, hajtós meccs volt, fater hogy van, találkozunk jövő héten.


(ktn)


További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább