Horváth Ferenc és a jópofáskodás

Horváth Ferenc és a jópofáskodás

, ktn

NB I., 16. forduló

2011 őszén a Paks előbb az andorrai Santa Colomát verte ki az EL-ből, majd Tromsőben is győzött 3:0-ra. Azóta két év telt el, és a klub mélypontra került, a csapat az utolsó 13 bajnokija közül csak egyet nyert meg.



A kizárólag magyar futballistákból összeállított magyar mintaklub, amely 2011-ben második lett az NB I-ben, így indulhatott az Európa-ligában is, úgy tűnik, már a múlté. A jelen kiábrándító. A szezont három győzelemmel kezdő gárda kilenc mérkőzés óta nyeretlen a bajnokságban, s augusztus 10-e óta mindössze egy győzelmet szerzett, szeptemberben a sereghajtó Kaposvárt múlta felül 2:0-ra. Ennek megfelelően a csapat csak a 13. helyen áll, két pontra a kiesőzónától.

A Paksot nyáron vette át Horváth Ferenc, aki korábban Kecskeméten végzett eredményes munkát, s a közvélekedés szerint képes csapataival stílusos, látványos futballt játszatni. Pakson egyelőre nem sok látszik ebből, ennek ellenére nincs edzőkérdés, legalábbis a klub ügyvezetője, Haraszti Zsolt ezt nyilatkozta néhány héttel ezelőtt. Horváth Ferenc megítélése sem egyértelmű a szurkolók körében. "Vehet fel sálat a nyakába, mondhat jópofákat, ez kevés ahhoz, hogy jó edző legyen" - véli az egyik oldal. "Horváth szerintem azon kevés magyar edző egyike, akinek van fogalma a fociról" - állítja a másik. S van egy harmadik oldal is: "Nem tudom, milyen edző, de a nyilatkozatait bírom:)" - olvassuk a Nemzeti Sport egyik, Pakssal foglalkozó cikkének kommentjében.

Szóval, ezek a nyilatkozatok. Horváth képes hangzatos, humorosnak szánt szövegekkel előrukkolni. Márciusban, még a Kecskemét edzőjeként így kommentálta csapata Kaposvár elleni győzelmét: "A mérkőzés előtt kb. annyi esélyünk volt, mint ByeAlexnek az eurovíziós kvalifikáción, noha olyan szép zoknink nem volt.". Nem csoda, hogy néhány héttel később már sajátos nyilatkozatairól kellett beszélnie a Horváthot a magyar foci üde színfoltjaként jellemző sajtónak - s hamar felmerült a Horváth Ferenc és José Mourinho közötti párhuzam. Az Origo interjújából kiderült, hogy Horváth hol a Spárta, hol a Rocky című film jeleneteivel tüzelte fel játékosait a mérkőzések előtt. A kigyűjtött nyilatkozatok is hemzsegtek a jópofaságoktól, szó volt "májgyulladásos játékosokról", "holdra fellőhető csapatról", "melegtől sokkot kapó hóemberekről". Satöbbi, satöbbi.

Mostanában Horváth kevésbé derűs, ami érthető. S nem is baj - az edző ne jópofa legyen, hanem eredményes. Csakhogy a trénernek a paksi kudarcsorozatot övező nyilatkozatai immár a legrosszabb magyar futballközhelyeket idézik. Horváth nemrégiben arról értekezett, hogy csapata világbajnok lenne, ha edzésekből rendeznének világbajnokságot, majd a 12. forduló után (a Kecskemét elleni idegenbeli kudarcot követően) is megmosolyogtató dolgokat mondott: "csak egyvalamit nem nyertünk meg - a meccset". Ezután nem sokkal a Nemzeti Sportnak adott interjút, november elején azt fejtegette a lapnak, barátja, Dragóner Attila nyomán, hogy kétféle edző létezik: szerencsés és szerencsétlen. Azért erről a tipológiáról megkérdeznénk Alex Fergusont vagy Marcello Lippit is - nemcsak Dragónert.

A Paks hétvégén az Újpesttől kapott ki 4:2-ere hazai pályán, és ezúttal sem maradt el a lassan szokásossá váló kínos magyarázkodás. "Nem láttam olyan nagy különbséget, inkább csak a gólok számában volt." Vagy: "Mi sajnos a két tizenhatos között voltunk nagyon jók, de ezt a játékot leginkább a két tizenhatoson belül játsszák". Mi jöhet még? A lehetőségek tárháza széles, a vereségeket Horváth egyelőre még nem fogta az időjárásra, a bíróra vagy a tésztára.

Nem az edző ellen aggódunk, hanem érte. Horváth Ferenc az egyik kedvenc futballistánk volt. Mindig megalkuvás nélkül harcolt, sütött róla a futball iránti alázat. Edzőként is ígéretesen indult, a kezei alatt játszó kecskeméti csapat élvezhető focit mutatott (igaz, ez a korábbi tréner, Tomiszlav Szivics érdeme is). Drukkolunk neki - hogy jópofáskodás és kínos magyarázkodás helyett végre eredményeket mutasson fel.

(ktn)

A cikk a pozsonyi Új Szó sportrovatában jelenik meg.

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább