2013.12.22., kl

Pintér Attila a magyar labdarúgó válogatott új szövetségi kapitánya. A kinevezéskor készült fotó kapcsán felidézzük történelmünk néhány állomását, és párhuzamba állítjuk a magyar futballban tapasztalható viszonyokkal.

Javíthatatlanok vagyunk. A bukaresti zakó, és az amszterdami kivégzés után újra vártunk valamit, amitől ismét hihetünk a magyar futballban. Csak egy kicsit. Vártunk, mert az MLSZ vezetése azt mondta, hogy nagy változások vannak készülőben.

Hiddink érkezését nem vettük komolyan, de Rutten, Koeman, Bölöni, vagy Sousa már hihető nevek voltak. Mindegyikük képvisel valamit a futballban: kultúrát, taktikát, de legalább: szakértelmet. Ehhez képest megkaptuk Pintér Attilát. Mert olcsó. Pintér vajon mit képvisel? Még annál a Győrnél sem lett népszerű, ahol 30 év után bajnoki címet szerzett ebben a fogadási csalásokkal fertőzött szánalmas magyar bajnokságban.

És mit látunk a fotókon, amelyeken Pintér megkapja a kinevezését? Egy kisembert, akit a hatalom megjutalmazott egy szelet zsíros kenyérrel. Nagyon örül neki. A mellette álló "oligarcha" kiemelte őt a középszerből. 

Tényleg váratlan volt Pintér kinevezése? A történelmünk választ ad erre a kérdésre.

Már az Aranybullában megírták?

Lássuk például az Aranybullát. A dokumentumot csaknem 800 éve adták ki, de egyes rendelkezései mai napig a vérünkben vannak. Talán az MLSZ vezetése is az Aranybulla 8. pontja miatt mondott le végül a külföldi szövetségi kapitányról:

"Ha külföldiek, tudniillik tisztességes emberek, jönnek az országba, az ország tanácsa nélkül méltóságokra ne emeltessenek."

Tény, hogy kevés külföldi edzőt tudunk felsorolni, akinek a távozása után könnyeket hullajtottak volna a szurkolók: Martti Kuusela, Dimitrije Davidovics, Paulo Sousa vagy most Ricardo Moniz. Jellemző, hogy sokukat megmentőként várta a magyar futballközeg, majd szépen kiközösítette. Lassan mindegyikükről kiderült, hogy a magyar edzőkhöz képest kóklerek. Emlékeznek? Arra a Henk Ten Cate-ra mondta a magyar edzői társadalom, hogy "idegen test" a magyar futball közegében, aki később Rijkaard pályaedzőjeként Bajnokok Ligáját nyert a Barcelonával.

A képről gyönyörűen visszaköszön a magyar társadalom hierarchikus berendezkedése, amely akár a törökellenes harcok idején is készülhetett volna. Az egyszeri jobbágyfiú kitűnik erejével a csatában (bajnoki cím az NB I-ben), mire föl nemesi cím birtokosává válik (szövetségi kapitányi poszt). A kinevezés persze nem jelentett azonnali vagyont (Eb-részvétel), de adómentességet igen (mentességet a felelősségre vonás alól), sőt, részvételi lehetőséget a megyegyűlésben (NB I), ahol aztán sorolhatja a sérelmeket napestig (magyarázhatja a bizonyítványt). Így alakult ki szép lassan Magyarországon a bocskoros nemesek népes tábora, akiket a hatalom látszólag kiemelt, és akiktől feltétlen engedelmességet várt.

Nemzeti összefogás - lufi

De idézzünk fel egy újabb történelmi párhuzamot: Zrínyi Miklósról mindenki tudja, hogy saját költségén épített erődöt, és nemesi összefogást sürgetett a török kiűzésére. Ez azonban nem született meg, sőt Zrínyi halála után a meghasonlott magyar nemesség a török kiűzésekor Thököly Imre vezetésével a török szultán oldalán harcolt, az őt éppen kiűzni készülő Habsburgok ellen. A manapság oly gyakran hangoztatott összefogás lufija (lásd Mészöly Kálmán emlékezetes reptéri kifakadását az elbukott Eb-pályázat után) 300 évvel ezelőtt is kipukkadt.

Szalai Ádám performansza után a magyar edzői kar szépen összezárt (ez lenne az összefogás lufija), és Pintér kinevezésével helyre állt a (magyar) világ rendje. Erre is találunk történelmi analógiát. A magyar nemesség (futballedzői társadalom) több alkalommal is kiállt a későbbiekben a Habsburg-dinasztia mellett. 1740-ben "életüket és vérüket" ajánlották Mária Teréziának az osztrák örökösödési háborúban, majd Napóleon ellen is összefogott a nemesi rend. Habár a nemesség mindkétszer vereséget szenvedett (sorozatosan elbukott selejtezők), de a nemesi adómentesség (a magyar futballedzők "jó híre") látszólag megmaradt. Mint ahogy megmaradt a belterjesség, a jópofizás, és az uram-bátyám világ.

Főméltóságú úr, kegyelmes úr, méltóságos úr, nagyságos úr, tekintetes úr. Nem mindegy, kit hogy szólított a kend. A Belügyminisztérium sem volt rest, és 1922-ben rögzítette, kit hogyan lehet, és kell szólítani ebben az országban. Fontos, és húsbavágó kérdés volt ez a trianoni társadalmi és gazdasági trauma után. De nem volt jobb a szocializmus alatt sem. Pintér és Csányi kézfogója akár a Dunaújvárosi Vasművek (vagy az Astoria szálló) új igazgatójának kinevezését is illusztrálhatná.

Nincs új a nap alatt

És mi a helyzet ma? Sokat nem változott a kép: a hatalom ad, a kisember pedig vigyorogva, hajbókolva elfogad. Pintér Attila korunk bocskoros nemese, aki azt hiszi, hogy eljött az ő ideje, pedig csak ő volt a legegyszerűbb, a legolcsóbb megoldás. Ugyanolyan könnyen félre lehet majd állítani, mint amilyen váratlanul pozícióba került.

De ez sem újdonság.

Ottó, freisingi püspök, a középkor egyik jeles történetírója ezt már a 12. században megírta, amikor Magyarországon járva lejegyezte tapasztalatait:

"Mindenkinek magatartását egyedül a király határozza meg. Mindnyájan úgy engedelmeskednek a fejedelemnek, hogy nem csak nyílt ellentmondásokkal fölizgatni, hanem még titkolt suttogással sérteni is bűnnek tartanák."

Hogy is mondja a szentírás? Nincs új a nap alatt.

(kl)