Szalaiban nincs alázat, Kovács felejtős, Pintér összefogna

Szalaiban nincs alázat, Kovács felejtős, Pintér összefogna

, ktn

A magyar futball tavalyi mélyrepülése és a Szalai-beszéd óta már senki sem tagadhatja: válság van. Abban már nincs egyetértés, hogy ezért ki a felelős. Az elmúlt hét sajtószemléjéből kiderül: természetesen valaki más.



Szalai szerint egyértelmű a helyzet, az edzők a hibásak. Az edzőknek is van válaszuk, ismerjük a Csank-Várhidi-Tornyi vonal mantráját: eltűntek a grundok, kevés az igazolt játékos, sok a pláza. Na ja.

Van, aki a játékosokat hibáztatja. Az MLSZ nemrég kirúgta a válogatott összes szövetségi edzőjét. Az U16-osokkal sikereket elérő Szepessy László az origónak adott interjújában a focistákat vette elő. Mintha egy dühös szurkolói kommentárt olvasnák, Szalaiban és Dzsudzsákban nincs "tisztelet" és "alázat". Előkerül a "sportkocsi" témája is meg az "ego". "Bezzeg a mi időnkben" - még ez is elhangzik. Aggódnunk mégse kell, Szepessy szerint Pintér majd leüvölti a játékosok fejét, akik "hátrább mennek az agarakkal". Vagyis: munka = siker. Várjuk!


Ehhez képest érdekes, amit Laczkó Mihály játékosügynök nyilatkozott szerda reggel a Digi Sport Reggeli Start című műsorában. Laczkó együtt nézte végig az Ausztria-Magyarország (4-2, félidőben 1-2) U21-es Eb-selejtezőt a Manchester City cseh megfigyelőjével, aki a magyar futball legnagyobb ígéretének tartott Kovács Istvánt (Videoton, 20) 45 perc után a D ("leigazolni"), majd a meccs végén már csak az A kategóriába ("elfelejteni") rakta. A verdikt: "a magyarokból két alapkövetelmény hiányzik: nincs erőnlétük és hiányzik a taktikai képzettségük". Mire következtethetünk ebből? Előbb egy laza edzés, aztán irány a pláza - ez megy.


De az IFFHS is leminősítette a magyar futballt. A futballstatisztikákkal foglalkozó szervezet a 2013-as eredmények alapján a 76. helyet adta a magyar NB I-nek a világranglistán. Az MTI által kiadott (s számtalan honlap által átvett) hírben az is szerepelt, hogy a listán így a magyar élvonalat megelőzte az izlandi, az üzbég, a luxemburgi és az ománi bajnokság is. De aki egy kicsit is utána akart járni a dolgoknak, az sorolhatta tovább az országokat. Napestig: Albánia, Mali, Irak. Szörnyülködjenek tovább Önök is az IFFHS eredeti linkjén. Jegyezzük meg: a Nemzeti Sport is beszámolt a hírről, azonban a fenti országokról a szűkszavú cikkben egy szó sem esett (kínos is lett volna), arról azonban igen, hogy tavaly még a 46. helyen voltunk. Minden rosszban van valami jó. Vagy inkább: a propaganda örök.


Kalandozásunkat zárjuk a Heti Pintér rovattal. A szövkap gondolatait ezúttal is az NSO osztotta meg velünk. "Pintér ismeri az egyetlen utat a sikerhez" - írja címében a sportlap. S hogy mi ez az út? Az összefogás, kérem! "Egyedül nem leszek sikeres. A csapatoknak, a médiának, a kluboknak, mindenkinek pozitívan kell gondolkodnia, mert ez az egyetlen út a sikerhez" - mondja Pintér.


Tehát a médiának. Majd igyekszünk, de elég nehéz lesz.


(ktn)

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább