Micsoda elegancia!

Micsoda elegancia!

, ktn

Nem mondhatni, hogy az NB I színvonalától el lennénk ájulva. Ha pedig arra gondolunk, hogy ezen a hétvégén a nemzetközi porondra ácsingózó magyar csapatok milyen teljesítményt nyújtottak, a kép siralmas.



A bajnoki cím legfőbb várományosának tekinthető Debrecen például 5:2-re kikapott a kiesés elől menekülő MTK-tól. Az eredmény nem csalóka: a kék-fehérek lefutballozták a pályáról ellenfelüket. A hagyományos (igaz, rég látott) MTK-foci szórakoztató volt, kreatív, gyors játék, gyönyörű gólokkal. Ijesztő belegondolni, mi várhat majd a Debrecenre a BL-selejtezők során. Kondás Elemér néhány hete még arról nyilatkozott, hogy csapata, ha most kellene játszani, legyőzné a norvég Strömsgodsetet az Európa-ligában. Szerencsére a Loki-edzőt az MTK elleni vereség után is megszólaltatták a riporterek, ismét van okunk a mulatságra: "Nagyon jó meccs volt, kár, hogy ilyen vége lett. A vereség sosem jön jól, a hibákból tanulni kell, tovább kell lépni". Ilyen mélységben értékel egy arcpirító kudarcot az aranyesélyes csapat edzője Magyarországon.

Benczés Miklós is nagy formában volt. A Ferencváros-Puskás (1:0) mérkőzés után a vendégek edzője hosszan "elbeszélgetett" a bíróval, majd közölte, hogy inkább nem mondja el, miről, mert nem akarja kellemetlen helyzetbe hozni a játékvezetőt. Micsoda elegancia! Nem tudjuk, Benczés Miklósnak mi fájt, a nézők főleg azt láthatták, hogy Leonardónak fáj: a Puskás Akadémia játékosai hárompercenként felrúgták a brazilt. Benczésnek lenne mit tanulnia a "keletnémet" Thomas Dolltól. "Megtiltottam a kollégáknak, hogy sárga vagy piros lapot követeljenek az ellenfél játékosainak, mert az nem úriemberhez méltó viselkedés" - összegezte véleményét a "bírókérdésről" a Fradi edzője. Ennyi. Ettől függetlenül a nemzetközi kupaszereplésre áhítozó Ferencváros játéka nagyon gyenge volt, nem véletlen a szurkolók füttykoncertje. Ha a Fradinál nem lesz változás, akkor a jövőben is csak Doll nyilatkozatait dicsérhetjük.

De nem minden fénylik, ami külföldi. A Videoton portugál vezetőedzője lassan kezdi elveszíteni a realitásérzékét. José Gomes a Pápa elleni 2:2-es hazai döntetlen után kiabálva távozott a sajtótájékoztatóról. Pikáns, hogy a magából kikelt edző éppen tiszteletet követelt magának és csapatának. A tréner az ámokfutást a saját honlapján folytatta, ahol arról írt, hogy létezik egy lobbi Magyarországon, amelynek az a célja, hogy Egervári Sándor foglalhassa el a helyét a Videoton kispadján. Az esetről a Nemzeti Sport írt, majd a lapot később a Videoton vezetőedzőjének sajtósa kereste fel azzal, hogy José Gomes nyilatkozatának új verziója jelent meg a josegomescoach.com honlapon - és ebben már nem esik szó a korábbi magyar kapitányról... Azon túl, hogy mindez végtelenül pitiáner, a kérdés továbbra is ugyanaz. Vajon tényleg csak az "Egervári-lobbi" tehet arról, hogy a Vidi az utolsó 10 bajnoki mérkőzése közül csak egyet tudott megnyerni? A kérdés költői.

A tréner többnyelvű honlapján valóban nem esik szó Egervári Sándorról. A portál magyar nyelvű verzióján a következő értékelés olvasható:
"Mi sem esett bántódása a választottbírósági csapat szankciókat rámutatva többek között helyzetekben", mondta az edző, a megjegyzések megjelent Josegomescoach.com, a hivatalos honlapján. José Gomes biztosítja, hogy ebben az összefüggésben, nehéz biztosítani a jó eredményeket. "Válik, trükkös, amikor a játékvezető feltalálja döntéseket botrányosan Mi lesz azonban, arra törekszünk, hogy leküzdeni ezeket a nehéz időkben."


Kép: josegomescoach.com

(ktn)

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább