"A futballt pénzért játsszák?"

"A futballt pénzért játsszák?"

, ktn

Szépen búcsúztatta stadionját a Debrecen. Furcsa eredmény született Diósgyőrben és furcsán nyilatkozott Tóth Bálint, a Pápa edzője. NB I, 26. forduló.



Három mérkőzés óta nyeretlen volt a Debrecen, amely így várta az utolsó mérkőzését az Oláh Gábor utcai stadionban. A szurkolók ünnepre készültek, és a szép búcsú megadatott a debreceni foci szerelmesei számára, a DVSC 5:0-ra legyőzte az utóbbi időben jól teljesítő Kecskemétet.

A stadion történetéről a debreceniek honlapja alapos cikket közölt. A pálya korábban a már megszűnt DMTE csapatáé volt, s rendeztek itt diákolimpiákat is. A klub akkor költözött át ide, amikor a Sándor Tamás, Dombi Tibor és a többiek által fémjelezett fiatal játékosokból álló csapat 1993-ban feljutott az NB I-be. Ezután következett a debreceni futball aranykora: a csapat hat bajnoki cím mellett hatszor elnyerte a Magyar Kupát, ötször pedig a Szuperkupát.


A sikerek csak részben kötődnek az Oláh Gábor utcai stadionhoz, a nemzetközi kupaporondon elért legnagyobb sikereket (például a Levszki elleni győzelmet, amellyel a csapat bejutott a BL csoportkörébe) másutt érte le a Loki. A Hajduk Split elleni 2004-es selejtező óta szinte minden komolyabb nemzetközi kupatalálkozóra másutt került sor (többnyire Budapesten, de az is előfordult, hogy a csapat Nyíregyházán játszott...).


A klubhonlap stadionbúcsúztató cikke önkritikusan jegyzi meg, hogy az UEFA egy időben az Oláh Gábor utcai stadion fotójával illusztrálta, hogy mely pályák nem alkalmasak nemzetközi meccsek megrendezésére. De az is többször előfordult, hogy külföldi vendégek (csapatok képviselői, újságírók) azt hitték, hogy a létesítmény csak a klub edzőpályája, és a vezetőktől azt kérdezgették, merre van a Debrecen stadionja. Az ultramodern Nagyerdei stadiont egyébként május elsején adják át látványos ünnepséggel egybekötve, a klub pedig május 10-én játssza benne az első hivatalos bajnokiját, az Újpest ellen.


A Debrecen győzelme kapcsán további két megjegyzés. A hajdúságiaknak nagyon kellett a győzelem, hiszen így négy fordulóval a szezon vége előtt megőrizték három pontos előnyüket a Győrrel szemben, amely vasárnap 1:0-ra győzött Újpest ellen. Emellett dicsérhetjük az eddigi, rövid edzői pályafutása alatt mindig korrekt értékeléseket adó Bekő Balázs nyilatkozatát is. „Nem tudtam jól cserélni, ez nagyban befolyásolta a mérkőzést. A kiállítást követő időszak már értékelhetetlen volt" - összegezte a találkozót a tréner. Már ennyi önkritikának is örülünk.


Persze, voltak furcsa eredmények (Diósgyőr-Paks 0:4) és furcsa nyilatkozatok is ezen a hétvégén. Tóth Bálint, a Pápa edzője például az MTK elleni 2:0-s vereség után kijelentette, hogy "amit a pályán bemutattak a játékosaim, minősíthetetlennek tartom, és nem is szeretnék több szót vesztegetni rá. Legyen elég annyi, hogy a futballt egyebek mellett pénzért is játsszák". Vajon mire célzott Tóth? A pápai játékosok nem kapnak fizetést? Vagy más eszközökkel egészítik ki a fizetésüket? Milyenekkel?


Annyira kíváncsiak lennénk a válaszra. Alighanem ez a legfontosabb kérdés ma a magyar NB I-ben.


(ktn)


További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább