Becsődölt légiósok, belfasti tanácsosok

Becsődölt légiósok, belfasti tanácsosok

, hb

A nap témája

Abszurd és kiábrándító hírekre ébredtünk ma reggel. Kis magyar futballkörkép.



Kezdjük a legegyszerűbbel: tönkre ment a Feczesin Róbertet foglalkoztató Padova Calcio. Az 1910-ben alapított együttes nem tudta előteremteni a pénzt arra, hogy benevezzen a bajnokság következő idényére - az olasz harmadosztályban. A klub sajtóközleményt adott ki, amelyben világossá tette, hogy az amatőr ligában az utánpótlásra alapozva kíván versenyezni, így az összes profi játékosa szabadon igazolható. A 11-szeres magyar válogatott Feczesin 2007 óta futballozik Olaszországban, korábban kétszer két etapban a Brescia és az Ascoli játékosa volt. Előbbi együttesben 81 meccsen 10, utóbbiban 58 találkozón 15 gólt szerzett. A Padovával 2013-ban írt alá két évre szóló szerződést, akkor a játékos menedzsere, Filipovics Vladan a következőképpen nyilatkozott a Nemzeti Sportnak: "Több egyesület is érdeklődött, európai országok csapataitól kaptunk ajánlatot, de hiszem, hogy jól választottunk!" A hit valóban fontos, de néha némi utánjárás többet ér.

Véget ért egy másik magyar játékos olaszországi légióskodása is: Simon Ádám és a Serie A-ba frissen feljutó Palermo közös megegyezéssel szerződést bontott egymással. A szakítás már régóta a levegőben volt, a korábbi U20-as világbajnoki bronzérmes Simon másfél éve kölcsönben a Haladásnál focizott - nem is rosszul. A történet itt véget is érne, ha Simon Szombathelyen marad (ahonnan lehetőség lett volna még külföldre igazolni), de ő váltott, négy évre a Videotonhoz szerződött, majd lenyilatkozta, hogy új klubjánál komolyan meg kell harcolnia majd a kezdőcsapatba kerülésért. Simon most 24 éves, az új szerződése lejártakor 28 lesz. Talán kimondhatjuk: egy újabb tehetség tette le végérvényesen a voksát az NB1 nihilje mellett. Kár érte.


Saját tehetségének elpazarolásához azonban kétségkívül Huszti Szabolcs ért a legjobban a magyar focisták közül. Az egykoron a Real Madriddal is kapcsolatba hozott középpályás már azzal is megdöbbentett mindenkit, hogy pályafutása csúcsán az orosz Zenit Szentpétervárhoz igazolt, de igazán meglepőt csak most húzott: elfogadta a kínai Csangcsun Jataj ajánlatát. A hírek szerint a kétmillió euróért elpasszolt Huszti már Kínában van az orvosi vizsgálatokon, és hamarosan aláírja szerződését is. Az utóbbi évtized egyik legjobb magyar focistáját a Hannover próbálta marasztalni, hiszen tíz góljával és kilenc gólpasszával az előző idényben még mindig ő volt a csapat legeredményesebb játékosa, Huszti azonban hajthatatlan volt. "Szabolcs a jövedelemnek kifejezetten kiemelt jelentőséget tulajdonít" - nyilatkozta röviden a történtekről Martin Kind, a német együttes elnöke. Ehhez felesleges bármit is hozzáfűzni.


Végül a nap híre: a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének első meccsén a Debrecen 0-0-s döntetlent játszott az északír Cliftonville otthonában. A klub honlapja szerint ez egy jó eredmény, a csapatnak minden esélye megvan még a továbbjutásra. Csak jelezzük: tavaly az Európa Ligában a Loki szintén egy iksszel kezdett idegenben a Strömsgodset ellen (2-2), aztán csúnya, 3-0-s vereség lett a vége idehaza. Persze aggódni nem kell: Kondás Elemért belfasti magyarok ellátták jó tanácsokkal, és áll már a csilli-villi stadion is.


(hb)

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább