Paksi atom, Puskás-óvoda

Paksi atom, Puskás-óvoda

, ktn

OTP Bank Liga, 3. forduló

A paksiakkal csak a Videoton tartja a lépést az NB I-ben. Röviden, a 3. fordulóról.



Nikolics Nemanja megszerezte a 99. gólját a Videoton színeiben, ezzel eldöntötte a Videoton-Győr rangadót. A fehérváriak kétszer is hátrányba kerültek, de a mérkőzés utolsó negyedében sikerült megfordítaniuk a találkozót: 3:2. A szerb származású csatár mellett a meccs hősének bizonyult Juhász Roland is, a Belgiumból hazatért védő a harmadik fordulóban is eredményes volt - így három találattal áll a góllövőlistán. Az eddigiek alapján jó döntésnek tűnik, hogy a Vidi vezetősége menesztette José Gomest, és helyére kinevezte a portugál pályaedzőjét, Joan Carrillót. A 45 éves spanyol edzővel - aki korábban rövid ideig az Espanyolnál is betöltötte a másodedzői posztot - jóval támadóbb szellemű futballt játszik a Videoton, mint a rossz emlékű Gomes-időszakban. Az eredmény: 3 meccs, 9 pont, 9 gól.

A tabella első helyéhez ez mégsem elég, ott ugyanis a Paks áll. A paksiak előbb felköszöntötték a 75. születésnapját ünneplő MTK-trénert, Garami Józsefet, majd harciasabb üzemmódra átállva 3:0-ra legyőzték a fővárosi csapatot. A Paks így százszázalékos teljesítménnyel, 8:0-s gólaránnyal vezeti a táblázatot az NB I-ben - nem semmi. Elégedett is volt ezzel Tamási Zsolt, a Paks játékosa. "Jó futballal meg tudunk verni akárkit, akár több góllal is" - állította az Olaszországból hazatért középpályás.


Csak nehogy korai legyen az öröm: a Paks tavaly is három győzelemmel kezdett, majd a következő 22 forduló során mindössze egyszer tudott győzni az együttes (s még így is 10 ponttal elkerülte a kiesőzónát). A bajnokságot ugyancsak két győzelemmel kezdő MTK hozzáállásáról egyébként sokat elmond Garami mester értékelése. "Az első percekben csináltunk egy nagy hibát, amelyből gólt kaptunk, ezután a Paks nyugodtan játszhatta a játékát, ragyogóan védekeztek, és abból kontráztak. Természetes, hogy megszületett a második gól, utána pedig a Paks fölénk kerekedett" - mondta az edző. Nyilván, természetes, hogy egy csapat vereséget szenved - mit is tehetne ez ellen egy tapasztalt magyar tréner?


Említsük még meg a Debrecen-Puskás Akadémia mérkőzést is. A hétközi BL-kudarc után a Lokinak sikerült javítania, a csapat 2:0-ra győzött (a középpályás Zsidai László duplájával). Kedden a DVSC csak három percre állt a biztos EL-főtáblától (és a BL play off-körétől), azonban egy 94. percben kapott gól miatt a belorusz BATE Boriszové lett ez az esély. A Puskás azonban nem a Boriszov, az akadémisták közel sem álltak a helyzet magaslatán. "Óvodás hibákat követtünk el labdajáratás közben" - ismerte be a meccs után Benczés Miklós tréner, az amatőrizmus netovábbja pedig egy adminisztrációs baki volt, ami miatt nem Spandler Csaba, hanem Gohér Gergő került be a PAFC kezdőcsapatába. Mindezt negyedház, 5200 néző előtt, a fantasztikus nagyerdei létesítményben.


(ktn)


További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább