Egyszer az életben!

Egyszer az életben!

, ktn

Ma este Norvégiával találkozunk Oslóban, Eb-pótselejtezőn. A legutóbbi pótselejtezős szereplésünk tragikus volt, akkor a jugoszlávok 12:1-gyel intéztek el bennünket. S bár a közelmúltból van egy 1:8-as norvég emlékünk, reménykedni azért szabad.



A magyar válogatott kiemeltként várta a pótselejtező sorsolását (a FIFA-világranglista alapján a nyolc résztvevő között mi voltunk a negyedikek), és a legtöbben annak örültek volna, ha a szlovén vagy a norvég válogatottat kapjuk ellenfélnek. A sorsolás után nem lehettünk elégedetlenek, Norvégia vár ránk. Persze, ha a vágyainkat szembesítjük a valósággal, például a statisztikákkal, akkor mindjárt kiderül: a párharcnak messze nem Magyarország az esélyese. Vegyük mindjárt azt, hogy a magyar válogatott 34 éve képtelen legyőzni Norvégiát. 1981-ben 4:1-re nyertünk a Népstadionban, s ezzel a győzelemmel ki is jutottunk a következő évi világbajnokságra. Azóta azonban sikerélmény nuku: öt döntetlen és négy vereség a mérleg. Különösen fájdalmas a 2008-as Eb-selejtező sorozat emléke, amikor idegenben 4:0-ra, odahaza 4:1-re kaptunk ki a norvég csapattól.

Sokszor elhangzik az is, hogy a magyar játékosok egyénileg képzettebbek a norvég futballistáknál. Mese, mese, meskete. Lehet, hogy a magyar futballista a fején is táncoltatni tudja a labdát, oda-vissza tolja a "nagybrazil" kört, míg a norvég azt sem tudja, mi az az oxi. Ha rugósfociról beszélnénk, ennek akár még lehetne is jelentősége, csakhogy a futballban futni kell, sokat, gyorsan. És ez az, amiben a norvégok alighanem sokkal jobbak nálunk. Ne felejtsük: a meghatározó játékosaik komoly nyugat-európai klubokban futballoznak - és nem padoznak. Hertha (Jarstein, Skjelbred), Mönchengladbach (Nordtveit), Norwich (Tettey), Celtic (Johansen), Olimpiakosz (Elabdellaoui) - masszív európai középcsapatok masszív futballistái a norvégok.


S ha már a klubcsapatokat soroltuk: a Debrecent például idén nyáron éppen a norvég Rosenborg ejtette ki játszi könnyedséggel az Európa-liga selejtezőjéből, Debrecenben 3:2, Trondheimben 3:1 oda. (De említhetnénk a Strömsgodset nevét is, a Hajdúságban ennek sem örülnek.) A Rosenborg mellett ott van az Európa-liga csoportkörében a Molde is, azon kevés csapatok egyike, amely négy forduló után biztosan kivívta a továbbjutást a kvartettjéből. Ahol azért nem kispályások fociznak a norvégokon kívül: ott találjuk a Celticet, az Ajaxot és a Fenerbahcét.


És hogy a norvégok nemcsak futni és szerelni tudnak, azt láthattuk a horvátok elleni hazai Eb-selejtezőn is. Norvégia úgy nyert 2:0-ra a világklasszisokkal teletűzdelt horvát csapat ellen, hogy akár 4-5 gólt is szerezhetett volna a mérkőzésen. Külön felhívnánk a figyelmet a Malmöben (figyelem, idén ez is egy BL-csapat) futballozó Jo Inge Bergetre, aki olyan védőkből csinált bohócot azon a szeptemberi estén, mint Srna és Corluka. A norvég csapat formájáról sok mindent elárul az is, hogy az utolsó öt Eb-selejtezőjén mindössze az olaszok elleni meccsen kapott gólt.


Verhetetlen csapat volna a norvég? Korántsem. Egy erős, fegyelmezett, gyors, de nem túl kreatív futballt játszó ellenfél, ilyen csapatok ellen Egervári Sándor, Dárdai Pál vagy akár Bernd Storck válogatottja is képes volt eredményt elérni. Leginkább döntetlent - ami azonban a továbbjutáshoz nem lesz elég. Az egyik statisztikai adat, amely a magyar válogatott mellett szól, ugyancsak a masszív, de kissé gépies norvég foci jellegzetességére mutat rá. A Per-Mathias Högmo keretében szereplő futballisták mindössze 14 gólt szereztek norvég válogatott mezben. A legeredményesebb egy védekező középpályás, Alexander Tettey, három találattal. A norvégok tényleg nem gólgyárosok: hazai pályán 2:0-ra verték Máltát, Azerbajdzsán ellen gól nélküli döntetlennel zártak.


A magyar csapat ehhez képest a gólgyárosok hadserege. Gera Zoltán egymaga több gólt (24) szerzett válogatott mezben, mint a norvég játékosok összesen, de ezt elmondhatja magáról Dzsudzsák Balázs (17) és Priskin Tamás (16) is. Böde Dániel 11 találattal a magyar bajnokság gólkirály-jelöltje, Nemanja Nikolics pedig Lengyelországban arat, a szerb származású csatár a magyar mellé lassan lengyel állampolgárságot is kaphat, a Legiában eddig 12 bajnokin 15-ször volt eredményes.


S itt térünk vissza az eredeti problémához. Látta valaki jól futballozni a magyar válogatottban Nemanja Nikolicsot? Emlékszik valaki arra, mikor játszott jól (nem kiválóan, csak jól) piros-fehér-zöld szerelésben Dzsudzsák Balázs? De most ez sem számít. Most már nem számítanak a statisztikák sem. Nem számít, hogy Bernd Storck miért cserélte le hirtelen a teljes stábját (tényleg, miért?). Nem számít, hogy Tőzsér Dani megsértődött. Nem számít, hogy a norvégok lebecsülnek bennünket. Csak az számít, amit már annyiszor hallottunk: "életünk legfontosabb párharca jön", mondja Dzsudzsák és mondják a többiek kánonban. Egyszer az életben ezek a focisták tényleg vegyék már komolyan magukat, és futballozzanak úgy, ahogy azt ígérik. Pontosabban kétszer: Oslóban és Budapesten.


(ktn)

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább