A Fradi előnye 20 pont, nevetséges gólok Diósgyőrben

A Fradi előnye 20 pont, nevetséges gólok Diósgyőrben

, Kiss Tibor Noé

Az NB I 21. fordulója után megint a Fradi örülhetett. Kivéve Böde Dánielt, neki még egy kicsit kell küzdenie. Összegzés.



„Nem vagyok elégedett, mert a meccsen szereztem két gólt, a jegyzőkönyvbe pedig az van beírva, hogy nulla gól” – értékelt a Ferencváros–Puskás Akadémia (2:0) mérkőzés után Böde Dániel, a Fradi csatára. Az ősszel súlyos bokasérülést szenvedő futballista a mérkőzés 62. percében lépett pályára, és valóban kétszer lőtt a kapuba. Az egyik gólját azonban szabálytalanság miatt nem adta meg a játékvezető, a másodiknál pedig a csatár kapuba tartó emelését a felszabadítás helyett a hálóba bombázó Pauljevics neve került fel a gólszerzők közé. A ferencvárosiak is úgy gondolják, hogy legalább az egyik gólt „meg lehet menteni”, a klub hivatalosan is kezdeményezi, hogy második találat ne a felcsúti védő öngóljaként, hanem a fradista csatár góljaként kerüljön elkönyvelésre.

 

Nem lenne mindegy: az NB I góllövőlistáját jelenleg 12 góllal Böde vezeti, őt követi a télen Kínába igazolt Mbaye Diagne (11 gól) és Torghelle Sándor (10 gól). A Ferencváros játéka nem volt meggyőző a kiesőjelölttel szemben, Thomas Doll azonban nem izgatta magát: „nem fogok elnézést kérni azért, mert győztünk” – közölte a lefújás után. A német edző egyébként megint példát mutatott kollégáinak, az első félidő gyengébb teljesítménye miatt nem keresett kifogásokat: „nem működött az általam elképzelt taktika, ezért vállalom is a felelősséget”. A Fradi előnye az Újpest hazai döntetlenje (UTE–MTK 1:1) után 20 pontra nőtt a tabellán.

 

„Nem szeretnék a második diósgyőri gólról sokat beszélni, ilyet a kölyökfutballban sem szokás csinálni. Egész egyszerűen ilyen gól nem eshet élvonalbeli meccsen.” Ezek már Marco Rossi szavai. A Honvéd edzője a Diósgyőrben elszenvedett 2:1-es vereség után nyilatkozott. Nincs ezen mit szépíteni, a Honvéd nevetséges gólokat kapott. Az első találat előtt nagyjából négy Honvéd-védő kísérte végig a tizenhatosnál Bacsa Patrikot, aki simán a kapuba guríthatott. Szinte vigyáztak rá, hogy hozzá se érjenek, elé ne álljanak. Ezután jött Vernes Richárd nagyjelenete: a kispesti focista a saját tizenhatosán belül cselezgetett az ötösig, majd odarúgta a labdát a tizenegyespontnál álló DVTK-támadóhoz. A többit ne részletezzük, 2:0. A végén még Lipták Zoltán (DVTK, hátvéd) bikázta telibe az egyik honvédost ugyancsak a saját ötösén, 2:1, túlvagyunk ezen is. „Összességében örülök a három pontnak, többet kihoztunk magunkból, mint a múlt héten” – dobott be még egy bombát a sajtótájékoztatón Egervári Sándor (DVTK). Valóban, a 3 pont több, mint a 0.

 

Jól kezdte a tavaszi idényt a Debrecen, amely a második hazai fellépésén is nyert, a múlt heti 4:0 után most egy 2:0 következett, ezúttal a Paks ellen. A találkozó legérdekesebb eseménye a sajtótájékoztatón történt, ahol Csertői Aurél (Paks, edző) adott rejtélyes nyilatkozatot a debreceniek második, tizenegyesből született gólja miatt. „Erről nem nyilatkozhatom, mert akkor nem lesz állásom. De ezt mindenképpen írja le, legyen oly kedves. Nem tudják elvenni a kedvemet, szeretnék dolgozni.”

Jó munkát!

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább