2016.09.02., Zelei Dávid

6+1 magyar, akik előreléptek az átigazolási szezonban. Összegzés Nagy Ádámtól Gulácsi Péterig.

Nagy Ádám (Bologna, Serie A) gondos válogatás után lőtte be magának az olasz középcsapatot, mellőzve a Chelsea vagy a Benfica kispadját. Meglepő, hogy a Serie A mintha ismét felfigyelt volna a magyar futballistákra; nem emlékszem, mikor kapott szerepet egy olasz bajnoki fordulóban három magyar játékos is. Hármójuk közül alighanem az a Nagy kapja majd a legtöbb szerepet a bajnokság során, akivel eddig a háromfős középpálya bal oldalán számolt Roberto Donadoni, s akinek jelen állás szerint az 52-szeres svájci válogatott Blerim Dzemaili, és a 6 millió euróra taksált ghánai szupertehetség, Godfred Donsah lehet a legnagyobb riválisa. (Bár a középső középpályásként erőltetett chilei Erick Pulgar két olyan ordító bakit vétett a Torino ellen, hogy Donadoni helyében inkább belefőzném a vasárnapi minestrone-levesbe, mint kezdetném a Cagliari ellen.) Eddigi fellépésein Nagy hozta, amit hozhatott: 90 százalék körüli pontossággal passzolt, a Crotone ellen pedig az offenzív játékhoz is hozzátett. Most a legfontosabb, hogy házon belül megnyerje a csatáit, magára szedjen némi izmot, és a lehető legtöbbet játsszon. Ha így lesz, alighanem többek figyelmét felkelti majd.

 

Sallai Roland (Palermo, Serie A) szinte előzmények nélkül került a magyar másodosztályból az olasz elsőbe. Ennél már csak az volt meglepőbb, hogy kölcsönadás helyett a Palermo mindkét eddigi bajnokiján bevetették. Ráadásul a tavaly épp csak bent maradt Palermo idén tovább gyengült (Sorrentino, Vázquez és Gilardino pótlása egyelőre megoldatlannak tűnik), így a kétlábas Sallai esélyei javultak: a középpálya több pontján is használható, gólpasszokkal-gólokkal akár a kezdőcsapatba is bekerülhetne, ezzel Bernd Storck figyelmét is újra felkeltve. Vitán felül ő ennek az átigazolási szezonnak a legpozitívabb meglepetése. Az olaszok látják benne a potenciált, most kell kihoznia a lehetőségekből a maximumot.

 

Kleinheisler László (Darmstadt, Bundesliga) nem váltott osztályt, mégis fejlődhet. Viktor Szkripnyik Werderje után valóságos felüdülés lehet neki a Bundesliga legapróbb törpéje, a Darmstadt (a csapat játékosainak értéke még a BuLi2-ben is csak a harmadik lenne!), itt ugyanis szemmel láthatóan bíznak benne. Kiélheti lelkes, ütközős stílusát, és bebizonyíthatja a Werdernek, kár volt róla lemondani – ne feledjük, tavaly ősszel még a magyar harmadosztályban padozott. Ha nem sérül meg, teljes értékű Bundesliga-játékossá nőheti ki magát.

 

Bese Barnabást (Le Havre, Ligue 2) már az Eb előtt is több klub figyelte, csatájukat végül a Le Havre nyerte meg. A 22 éves Bese keresve sem találhatott volna ennél jobb ugródeszkát: a francia kisvárosban fiatalbarát csapat (25,1 év a keret átlagéletkora) és kiváló edző (az egykori amerikai kapitány, Bob Bradley) fogadta. Azonnal a mélyvízbe dobták: a Ligakupában gólpasszt érő kapufával mutatkozott be, a bajnokságban pedig a Red Star ellen is ígéretesen kezdett. Offenzív, jól lövő, beadásokkal sem hadilábon álló jobbhátvédként könnyen felhívhatja magára a figyelmet – a folyamatos játékra minden esélye megvan, a feljutásra valamivel kevesebb.

 

Stieber Zoltán (Kaiserslautern, Bundesliga 2) lefelé váltott, mégis előrelépett. Minden jel arra mutat ugyanis, hogy a hajdan Szűcs Lajost vagy Hrutka Jánost felvonultató vörösök nem csupán állandó kezdőként, de igazi vezérként számolnak vele: érte fizették a legtöbb pénzt az átigazolási szezonban (250 ezer eurót), őt szánják a Stuttgartba távozott Jean Zimmer utódjának, és megkapta a tízes mezt is. Nem csoda, hogy napokkal átigazolása után már pályára lépett. Ráadásul a Lautern végleg lecsapott rá, így nem kell azon aggódnia, mi lesz, ha vissza kell térnie a hamburgi bizonytalanságba. Stiebernek hagyományosan jól megy a BuLi 2-ben: az Aachenben 10+17-es, a Greuther Fürthben pedig 9+12-es szezonja is volt; mindkettőt követően sikerült előrelépnie egy osztályt. Most legalább 15 kanadai pontot várok tőle, még akkor is, ha úgy tűnik, a közepes költségvetésű Lautern nem lesz versenyben a feljutásért.  

 

Korhut Mihály (Hapoel Beer Sheva) az átigazolási szezon utolsó pillanataiban meglepetésszerűen került Izrael tavalyi bajnokához, ahol a Belgiumba távozó Ofir Davidzadát kell majd pótolnia. Nem gondoltam volna, hogy Korhut valaha is külföldre szerződik, de irigylésre méltó első félév várja egy képességeinek megfelelő csapatban: a Feröer-szigetek után bő egy héttel a San Siróban mutathatja meg, mit tud – méghozzá a nem épp legszebb napjait élő Inter ellen. Korhut előnyére válhat, hogy posztján nem igazán lesz alternatívája – egyetlen posztriválisa, Ben Turgeman tavaly mindössze nyolc meccset kapott. Az EL-csoportkörben, a Southampton, a Sparta Praha és a már említett milánói csapat ellen ugyanakkor muszáj lesz megmutatnia, nem csak a felfutásokban, a beadásokban és a távoli lövésekben, hanem a klasszikusabb defenzív munkában is jó.

 

Aki úgy lépett előre, hogy maradt:

 

Gulácsi Péter (RB Leipzig, Bundesliga) ellen minden összeesküdni látszott, amikor tavaly Lipcsébe igazolt: hosszú eltiltást hozott magával Salzburgból, így az első 19 fordulóban egyetlen percet sem játszott a hamar élre álló keletnémet csapatban. A Braunschweig elleni meccsen aztán a sors végre mellé állt: riválisa, a veterán svájci Coltorti megsérült, onnantól kezdve pedig csak akkor szorult ki a kapuból, amikor a Leipzig már feljutott. Azóta sérülése ellenére megnyerte a kapusok nyári versenyét, első osztályú bemutatkozása pedig első osztályúra sikeredett: egy perc alatt kétszer mentette meg góltól csapatát. Ha nagyobb baki nem jön közbe, végigvédheti a szezont, mivel pedig csapata hagyományosan offenzív felfogású, lesz alkalma megmutatni tudását a világnak – még akkor is, ha aligha fordul meg a fejében, hogy eligazoljon.