Ferencváros–Barcelona 4:0

Ferencváros–Barcelona 4:0

, Kiss Tibor Noé

Tovább zuhan a Ferencváros, egykori pornósztár után B-kategóriás portugálok a Hidegkutiban – ezek voltak az elmúlt hét legérdekesebb focieseményei Magyarországon.



A hét nagy eseménye az volt a magyar futballban, hogy átadták az MTK új stadionját. Nagy ünnepnek ezt az eseményt azért nehéz nevezni (mint ahogy általában ma, Magyarországon nehéz ünnepi hangulatról beszélni bármivel kapcsolatban). Ahogy két éve a Fradi-stadion avatóján, úgy a Hungária körúton is kifütyülték Orbán Viktor miniszterelnököt – ez tehát nem volt akkora meglepetés. Az már inkább, hogy maga a stadion is kapott kritikákat, főleg a két alapvonal mögött (egyébként szabványosan, hét és fél méter távolságban) elhelyezkedő betonfal miatt. Láttunk már ilyet topligákban is (például a Rayo Vallecano stadionja is ilyen), de azért Domonyai László klubigazgató véleményét „a betonfal gyönyörű”) nem teljesen osztjuk.

 

Az építés körül is akadtak furcsaságok (az óriáskivetítő kipróbálásakor egy pornófilmjelenet forgott, Michelle Wilddal a főszerepben), az pedig még talán ennél is kínosabb, hogy az 1964-es KEK-döntő apropóján meghívott portugál Sporting mindössze három olyan játékossal jelent meg Budapesten, akik a csapat első keretéhez tartoznak, a többiek az FC Famalicao elleni kupameccsen szerepeltek. A stadion egyébként tényleg szép, az MTK terve pedig változatlan, saját nevelésű fiatalokból ütőképes csapatot alkotni, hajrá.

 

Nagy esemény a futballpályán, hogy a Ferencváros kikapott 2:0-ra a Haladás vendégeként. Az ulloi129.hu oldal utánanézett: a Ferencváros 589 nap után csúszott le a dobogóról (most a Vasas, a Haladás és a Videoton előzi meg a csapatot). A szombathelyi mérkőzés elején borzalmasan fociztak a fővárosiak, a Haladás kapufákat lőtt, helyzeteket dolgozott ki, majd a szünet után gólokat is szerzett. A Fradi pedig? Djuricin tizenegyest hibázott, Nalepa és Dilaver piros lapot kapott, a hajrában pedig Thomas Dollt is elküldték a kispadtól.

 

Egyre inkább úgy tűnik, mintha a német edző is elkényelmesedett volna, vagy egyszerűen csak felvette a magyar ritmust. Doll a vereség után így zárta (egyébként realista) kommentjét: „Lehet, hogy a válogatott meccs miatti háromhetes szünet nem tett jót, mint múltkor. Talán ha egyszer majd négyhetes pauza lesz, ismét megtaláljuk a ritmusunkat”. Jó duma, innen már csak egy lépés azt mondani, hogy két-, esetleg három hónap szünet után a Fradi tuti meg tudná mutatni az igazi erejét, de ha ez is kevés, akkor jöhetne a féléves- vagy akár egyéves szünet is. Sőt, a legjobb alighanem az volna, ha a Ferencváros nem is játszana többé mérkőzéseket, így boldogan ringathatnánk magunkat abban a hitben, hogy a játékosok formába lendültek, és úgy is maradtak. Oliver Husing levegőt sem hagy Messinek, Hajnal Tamás szétfutja Iniestát, Böde Dani kötényt ad Piquének – Ferencváros–Barcelona 4:0.

 

Doll lassan hitelesebb magyar edző lesz, mint az eredetiek.

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább