Nem akarják érteni, csakazértsem

Nem akarják érteni, csakazértsem

, Kele János

Hajnal vs. Nagy Á.

Nagy Ádám az utóbbi tizeniksz év legnagyobb magyar futballtehetsége. Pont. Aki ezzel vitatkozik, az ne nézzen futballt, vagy ha néz is, hallgasson róla mélyen, mert fogalma sincs róla, mit lát. Minden más csak ebből következik.



Például az, hogy Ádámot karrierje felfelé ívelésével párhuzamosan sikk lett szidni idehaza. Csak oldalra és hátra passzol, nem lő gólt, nem cselez, alibifocista – csak néhány azok közül az érvek (muhhaha) közül, amit lépten-nyomon olvasok a hazai fórumokon. Valójában persze nem erről van szó. Azok az emberek, akik hasonlókat szajkóznak, még véletlenül sem tudják megítélni, mi az alibi, és mi nem az. Nem értik a játékot olyan mélységében, nem is érdekli őket annyira, hogy erre képesek legyenek, és Ádámmal kapcsolatban sem tudnak elvonatkoztatni attól, hogy melyik klubban játszott idehaza. Igen, erről van szó: a fradisták általában elismerik, aki viszont nem kedveli a zöld-fehér klubot, az Nagyot sem hajlandó a helyén kezelni.


Csakazértsem.

 

A baj nem ez. Névtelen, vagy neves drukkerek véleménye szerencsére még idehaza sem számít sokat – lehet hangoskodni a fórumokon, de egy játékos általános megítélése persze nem ezen múlik. A probléma azzal van, ha tekintélyes véleményformálók is odáig jutnak a megfelelési kényszerben, hogy az már elszakítja őket a valóságtól. Naná, hogy Hajnal Tamásra gondolok.

 

„Összességében többet profitált Ádám a csapat remek játékából, mint amennyit a csapat belőle” – szakadt ki Tamásunkból a felismerés az M4 Sportnak adott interjújában. A csa-pat re-mek já-té-ká-ból. Igen, ezt így tényleg képes volt kimondani, nem szakadt le az ég, nem repedt meg a plafon, de még egy felhúzott riporteri szemöldökre sem futotta. A Fradi remek játéka. Ízlelgetem, formálgatom a szavakat, de nem, egyszerűen nem tudok rájönni, mire gondol. Oké, a sehova sem számító, hullagyenge, nézhetetlen magyar bajnokságot utcahosszal – de távolról sem remek játékkal! – nyerték. Ez lenne a remeklés? Ez adta volna el Nagyot nyugatra? Komolyan? Tényleg elhiszi ezt valaki? Hogy idejön öt-hat-tíz külföldi megfigyelő, megnéz egy magyar bajnokit – remélem, jól fizetik őket, mert nem kis büntetés az ilyesmi egy igazi futballhoz szokott szemnek –, és mindet, kivétel nélkül az összeset becsapja a Fradi remek játéka, amelyik jobbnak mutatja Ádámot annál, mint amit amúgy valójában tud. Micsoda géniusz ez a Doll, és milyen fantasztikusak a csapattársak, akik olyan zseniálisan játszottak, hogy maguk helyett ezt a pelyhes állú fiatal srácot adták el Nyugatra!

 

Keresem az állam. Nem hiszem, nem hihetem el, hogy az egyébként intelligens, tájékozott, általam nagyra becsült Hajnal Tamás ezt komolyan gondolhatta. Főleg, hogy a maga idejében ő is éppen Ádámhoz hasonló játékosnak számított: sokan alibistának tartották, pedig csak arról volt szó, hogy értő szem szükségeltetett a játékához. Nagy Ádám is lakmuszpapír: aki becsüli, aki érti, érzi, kedveli és elismeri a játékát, akinek feltűnik a szerepe a csapatban, aki látja, milyen okosan helyezkedik, hogyan olvassa a játékot, azzal érdemes beszélgetni erről a játékról. Aki nem – azt inkább kerülje el mindenki, mert feleslegesen tölti az időt futballmeccsek bámulásával.

Vagy irigy. Vagy elfogult. Vagy megfelelni vágyik, esetleg magyarázza a bizonyítványt. Vagy ez így együtt, mind…. 

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább