Hisztis Huszti, ötödosztály

Hisztis Huszti, ötödosztály

, anfield.focitipp.hu

A hisztis Huszti kihúzta a gyufát. Szó esik még a címeres mez szentségéről és az osztrák ötödik ligáról is. Hétvégi jegyzet.



Az történt, hogy a görögök elleni Eb-selejtező előtt néhány nappal lemondta a válogatottságot (közölte az MLSZ), illetve nem mondta le, hanem csak elhagyta a tatai edzőtábort (közölte Huszti).

Huszti Szabolcs professzionális magyar futballista, bal oldali középpályás, a Hannoverben játszik, nem is rosszul. "Tiszta ideg vagyok" - nyilatkozta utóbb, döntését pedig azzal indokolta, hogy a szövetségi kapitány csak csereként számít rá, márpedig ő (Huszti Szabolcs prof. magy. futb.) nem kér a kispadból.

Oli Kahnnak vagy David Beckhamnek nem volt savanyú a szőlő, Husztinak viszont az? Egyet azonban ne feledjünk: sem Kahn, sem Beckham nem prof. magy. futb., így nincsenek felvértezve a prof. magy. futb. mentalitásával. Ők mellőzöttségük idején is azért hajtottak, hogy a hozzáállásukkal bizonyítsák, igenis helyük van a nemzeti tizenegyben. Nyilvánvalóan ostoba lúzerek. Huszti viszont nem az.

Ő tökösen a szemébe mondta a trénernek, hogy gáz van, szakikám, mert ha hiányzik a nevem a kezdőcsapatból, akkor azzal a kezdőcsapattal nagy bajok vannak. Már a puszta gondolat is csodálatos: Huszti Szabolcs keretet hirdet a közelgő Eb-selejtezőkre...

"A címeres mez számomra tényleg szent - ezzel a meglepő retorikai fordulattal zárta vallomását Huszti, - az volt eddig, s az lesz ezután is." Szent volt, szent lesz, csak éppen most nem szent, különben nem hagyta volna el a csapatot kamaszos sértődöttséggel. Pedig egy érett Huszti Szabolcsra szüksége lenne a magyar válogatottnak, láthattuk, mit művelt szombaton a balszélen Bodor Boldizsár (Bodor Boldizsár botorkált, s mivel futni rest volt, bottal üthette a ravasz Gekasz nyomát).

A sztori akkor vált számunkra teljessé, amikor a következő hírt olvastuk: "Kitűnő szezont produkált az osztrák ötödosztályban Földvári Csaba, akit több másodosztályú ausztriai együttes is megkeresett." Ezek szerint már az is nagy dolog, ha valaki az ötödosztályban domborít? Olyan ez, mintha a BBC világgá kürtölné: Serge Musungu, az angol 8. ligában szereplő Dulwich Hamlet FC csatára remekül játszott, máris megkereste az ötödik ligás Kidderminster.

Komolytalan ez a magyar futball.


(anfield.focitipp.hu)


*****

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább