(H)arc nélkül?

(H)arc nélkül?

, focitipp.hu

Magyar bunda (II. rész)

Kifordítom, befordítom. Fejezetek a magyar futball történetéből, második rész.



A kilencvenes évek viszonylagos nyugalma nem jelentette azt, hogy megtisztult volna a sportág, csak éppen senkinek nem állt érdekében nyomozást kezdeményezni. Egy évvel az 1994-es bajnoki aranyérme után a Vác csak osztályozós helyen végzett, Csank János szerint nem véletlenül. "A játékvezetők is úgy döntöttek: elég volt a Vácból. Például biztos volt, hogy rangadókat nem nyerünk meg, ha fejre állunk, akkor sem. Volt olyan bíró – a nevét nem árulom el –, aki akárhány meccset vezethetett ellenünk, az holtbiztos volt, hogy kicsinál minket. Ki is csinált. Mindig kikaptunk." (A Fradiról, a rasszizmusról és a vadászatról, interjú Csank Jánossal)

A Nemzeti Sport összeállítása szerint 1997-ben a Békéscsaba-Stadler (1-2) mérkőzés előtt Sorin Cigan, az akasztóiak játékosa "kereste meg" az ellenfelet. Idén júniusban Cigant letartóztatta a rendőrség, a vád szerint csúszópénzt ajánlott fel az FC Bihor játékosainak az ACU Arad elleni román második ligás bajnokin. "Cigant azzal gyanúsítják, hogy nagyobb pénzösszeget (30 ezer eurót) ígért a váradi labdarúgóknak azért, hogy adják el a meccset" - közölte az Erdély Online. Az alku azonban nem köttetett meg, az 1-1-es döntetlennel az ACU Arad kiesett.

Fix meccsek a tippmixen
A bunda új válfaja az ezredfordulón érkezett a magyar futballba. A 2002/03-as szezon 17. fordulója előtt több szlovákiai és ausztriai fogadóiroda is levette kínálatából a Videoton-Békéscsaba és a Sopron-Kispest mérkőzéseket, valakik ugyanis feltűnően nagy összegben játszották meg a csabai és a soproni győzelmet. Biztosra mentek: a Békéscsaba 3-1-re, a Sopron 4-2-re nyert.

A Nemzeti Sport akkori értesülései szerint Szlovákiában összesen húszmillió forintnak megfelelő összeggel fogadtak az említett meccsekre, a magyar sajtóban pedig megjelentek olyan információk is, melyek szerint a játékalap meghaladta a 200 millió forintot - ez milliárdos nyereményt jelentett. A tippmix továbbra is kísértett, a fogadóirodák magyar bajnokik kapcsán többször is "koncentrált, nem szokványos” fogadási sorozatot észleltek.

A Magyar Narancs hetilap ugyancsak a Nemzeti Sportot idézve számolt be arról, hogy 2002 őszén csaknem egymillió dollárt fektettek be három országban egy szerencsejáték-iroda majdnem ezer fiókjában ugyanarra az ötös kötésre. A négy magyar találkozót a fogadók eltalálták (Videoton-MTK 0-0, Győr-Békéscsaba 5-2, ZTE-Kispest 2-0, Fradi-Siófok 4-0), "s az óriási buktától a játékszervezőt csak az mentette meg, hogy a Stuttgart hazai pályán nem tudta legyűrni a harmatgyenge Cottbust” (Tutistaparadicsom - Magyar Narancs, 2003. január 31.)


2003-ban a Videoton-Kispest (1-2) mérkőzés kapcsán indult vizsgálat, miután a fehérvári játékosok jelezték: a meccs előtt megkeresték őket az ellenféltől. A gyanú szerint a kispesti Hamar István volt a szervező (aki 1993-ban két góllal debütált a magyar válogatottban Írország ellen), ezért játékengedélyét "a mérkőzés eredményének meg nem engedett módon történő, jogellenes befolyásolására való törekvés miatt" azonnali hatállyal felfüggesztették. A Magyar Labdarúgó Liga Fegyelmi Bizottsága végül Némedi Norbertet egy, Tóth Norbertet két, Pomper Tibort nyolc hónapos eltiltással büntette, Hamar Istvánra pedig egy évre szóló eltiltást rótt ki, melyet utóbb 10 hónapra mérsékelt.

Amíg a bíró le nem fújja...
2005 telén Saskőy Szabolcs játékvezető nevétől volt hangos a sportsajtó. "Az egyenlítésig húzta a bíró a Honvéd-MTK meccset" - írta az Origo, amikor a novemberi Honvéd-MTK (2-2) mérkőzés hajrájában Saskőy két hazai játékost kiállított, a meccs pedig 99 perc 40 másodpercig tartott - a kispesti futballvezetők szerint addig, amíg az MTK kiegyenlített (ez a 98. percben történt, Lambulics révén). Saskőy a mérkőzés után kilátásba helyezte, hogy rágalmazás miatt feljelentést tesz a Honvéd vezetői ellen. "A játékvezető negyed tízkor, komoly rendőri kíséret mellett távozott a Bozsik Stadionból" - jelentette az index.hu. Tisztségéből akkor függesztették fel Saskőyt, amikor a rendőrség csempészet és adócsalás vádjával letartóztatta.

Ki vágta kupán a Honvédot?
A német Süddeutsche Zeitung számolt be arról elsőként, hogy az UEFA által gyanúsnak vélt futballmeccsek között van a 2007-es Hamburg-Honvéd (4-0) mérkőzés is (UEFA-kupa, 2. selejtezőkör, visszavágó). A lap értesülései szerint Ázsiában nagy összegekben fogadták meg a Hamburg két vagy többgólos győzelmét. A híreszteléseket az is erősítette, hogy éppen a Honvéd szerb védőjének, Szmiljanicsnak az öngóljával alakult 3-0-ra az állás. Szmiljanics percekkel később majdnem újabb öngólt lőtt, ám szerencsétlen pörgetését Tóth hárította - olvasható az Origo meccstudósításában.

AJÁNLAT: Szó szerint megvették a meccset (Magyar bunda, I. rész)

focitipp.gj
*****

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább