Villa beérte Raúlt, Menezes Parreira nyomdokába lépett

Villa beérte Raúlt, Menezes Parreira nyomdokába lépett

, focitipp.hu

A hét számokban

Villa, Huntelaar és Pato szorgosan gyűjti góljait a válogatottban. A Botafogo inkább az ikszekre hajt. Heti számadás.



44. gólját is megszerezte a spanyol válogatott színeiben David Villa a Skócia elleni Eb-selejtezőn. A Barcelona támadója ezzel beérte az örökranglista élén Raúl Gonzálezt. Villának azonban csak 69 mérkőzésre volt szüksége a 44 gól összegyűjtéséhez, míg Raúl 109 találkozón termelt ugyanennyit. A spanyol válogatott számára Villa góljai létfontosságúak: a legutóbbi 27 mérkőzésen, amelyen a Barca-csatár betalált, a Furia Roja győzött.

18 év telt el azóta, hogy Carlos Alberto Parreira bemutatkozott a brazil válogatott kispadján, majd zsinórban megnyerte első három meccsét az együttessel. Azóta ilyen kezdést egyetlen brazil szövetségi kapitánynak sem sikerült produkálnia, egészen hétfőig, amikor a Selecao a nemrégiben kinevezett Mano Menezes irányításával az USA és Irán legyőzése után Ukrajnát is felülmúlta. A három találkozónak volt egy másik főszereplője is, Alexandre Pato, aki mindhárom meccsen gólt szerzett.


12 gólt lőtt utolsó 9 tétmeccsén Klaas-Jan Huntelaar. A holland támadó a Schalke együttesében öt találkozón négyszer, a válogatottban négy meccsen nyolcszor volt eredményes - kedden éppen Svédország ellen tudott duplázni. A korábbi Real Madrid- és Milan-támadó így vezeti az Eb-selejtezők góllövőlistáját, két góllal megelőzve Miroslav Klosét.


11. egymást követő városi derbijén őrizte meg veretlenségét az Independiente a Racing Club ellen. A vasárnapi Buenos Aires-i összecsapáson a Vörös Ördögök 1-0-ra győzték le az ősi riválist, és ezzel már zsinórban a negyedik Avellaneda-derbit nyerték meg. Az örökmérleg így most még inkább a piros-fehérek felé billent, 176 találkozó után az állás: 68-46. A Racing legutóbb 2005-ben tudott nyerni az Independiente ellen.


7 döntetlent játszott egymás után a brazil bajnokságban a Botafogo. A Brasileirao 2003-as átalakítása óta hasonlóra még nem volt példa. Joel Santana együttese így lemondhat a bajnoki reményekről. Mikor a csapat különös szériája megkezdődött, a Botafogo még csak két ponttal volt lemaradva az akkor listavezető Cruzeirótól, a csapat hátránya most már tíz pont az aktuális első Palmeirassal szemben. A Botafogo idén összesen 14 meccset adott ikszre, többet, mint az előző évben bármely más csapat, pedig kilenc forduló még hátravan a brazil bajnokságban.


(a fifa.com alapján)


*****

További cikkek a rovatban

Dübörgő londoniak, verhetetlen párizsiak, és a lehengerlő Borsócska

, hb

Feltörekvő tinik, könnyed triplák és egy bizarr sorozat vége

, hb

Feltörekvő tinik, könnyed triplák és egy bizarr sorozat vége

Rekordok, statisztikák, érdekességek az elmúlt napokból.

Tovább

Különleges gólok, lehengerlő csatárok és egy verhetetlen thai csapat

, hb

Az öreg portás, az ügyeletes gólgyáros és a nagy visszatérő

, focitipp.hu

Az öreg portás, az ügyeletes gólgyáros és a nagy visszatérő

Rekordok, statisztikák, érdekességek az elmúlt napokból.

Tovább