Álomdebütálás Brazíliában, történelmi arany Sierra Leonéban

Álomdebütálás Brazíliában, történelmi arany Sierra Leonéban

, focitipp.hu

A hét számokban

Rekordok, statisztikák, érdekességek az elmúlt napokból.



697 perce nem lőtt gólt vendégként a Portland Timbers az észak-amerikai ligában (MLS). A klub ezzel új MLS-rekordot állított fel. A csapat legutóbb a Nyugati Főcsoport utolsó előtti helyén álló Dallas otthonában szaladt bele egy 5-0-ba - három fordulón belül ez volt a második alkalom, hogy a gárda öt gólt kapott. Az eredmény láttán még a Dallas szurkolói is felkapták a fejüket, csapatuk ugyanis hét nyeretlen meccs után gyűjtött ismét három pontot hazai pályán, és idén első alkalommal lőtt kettőnél több gólt a bajnokságban, pedig 22 fordulót már lejátszottak az MLS-idényből.

49 másodperc telt el csupán a Figueirense-Sao Paulo brazil bajnoki mérkőzésből, mikor a vendégek 18 éves támadója, Ademilson megszerezte a vezetést csapatának. A tavalyi U17-es világbajnokság sztárjának ez volt élete első felnőtt bajnokija (korábban csak három állami bajnoki találkozón lépett pályára az első csapatban). A sors iróniája, hogy Ademilson csak azért került be a kezdőcsapatba, mert Osvaldo és Luis Fabiano is sérüléssel bajlódott a meccs előtt. A Sao Paulo végül 2-0-ra győzött, a vendégek második gólját az a Willian José jegyezte, aki utoljára három hónappal ezelőtt lőtt gólt a csapatban, és aki a játéklehetőséget szintén Osvaldo és Luis Fabiano sérülésének köszönhette.


34 évvel a liga megalapítása után, először fordult elő Sierra Leonéban, hogy nem egy fővárosi csapat nyerte a bajnokságot. Szombaton a Koidu Townban működő Diamond Stars 2-1-re legyőzte a Freetown Cityt a bajnokság utolsó fordulójában, és ezzel megszerezte története első aranyérmét. A történelmi találkozóra rekordszámú néző volt kíváncsi, a meccset 5000 ember nézte meg a helyszínen.


27 másodperc választotta el csupán a Slovan Liberec együttesét attól, hogy tizenegyespárbajt vívjon a Sahtyor Karagandival a továbbjutásért a Bajnokok Ligája-selejtezők második körében. A Kazahsztánban rendezett mérkőzésen a rendes játékidő 1-0-val végződött, ugyanúgy, mint a csehországi első találkozó, így a felek a hosszabbításban próbálták eldönteni, hogy ki a jobb. Sokáig úgy tűnt, ez csak a büntetőrúgásoknál derül ki, azonban a 120. percben a csereként pályára lépő Jan Blazek betalált, és továbblőtte a cseheket a harmadik körbe.


(a fifa.com alapján)


További cikkek a rovatban

Dübörgő londoniak, verhetetlen párizsiak, és a lehengerlő Borsócska

, hb

Feltörekvő tinik, könnyed triplák és egy bizarr sorozat vége

, hb

Feltörekvő tinik, könnyed triplák és egy bizarr sorozat vége

Rekordok, statisztikák, érdekességek az elmúlt napokból.

Tovább

Különleges gólok, lehengerlő csatárok és egy verhetetlen thai csapat

, hb

Az öreg portás, az ügyeletes gólgyáros és a nagy visszatérő

, focitipp.hu

Az öreg portás, az ügyeletes gólgyáros és a nagy visszatérő

Rekordok, statisztikák, érdekességek az elmúlt napokból.

Tovább