Luiz Gustavo piros lapjai, Jo hatperces triplája

Luiz Gustavo piros lapjai, Jo hatperces triplája

, focitipp.hu

Rekordok, statisztikák, érdekességek az elmúlt napokból.



512 perc elteltével kapott ismét gólt a Standard Liége a belga bajnokságban. A listavezető az Oostende elleni találkozóra úgy készülhetett, hogy idén mind a hat bajnokiját kapott gól nélkül nyerte meg, és volt egy 7-0-s sikere az előző szezon zárómeccsén is, azaz a csapat hálója már több mint négy hónapja érintetlen volt bajnokikon. A sereghajtó elleni mérkőzésen azonban már 12 perc után kapitulált Kavasima Eidzsi kapus, és később az Oostende még egy gólt is szerzett. A meccset mégis az akkor még 13 meccses győzelmi szériában lévő Standard nyerte - köszönhetően egy fiatal játékosának, a 19 éves Michy Batshuayinak, aki élete első mesterhármasával 4-2-es győzelemhez segítette együttesét. Csütörtökön viszont már az U21-es belga válogatott támadó sem tudott segíteni a piros-fehéreken: az Európa Ligában a Standard hazai pályán kapott ki a dán Esbjergtől, így a csapat 13 meccses győzelmi sorozatának vége szakadt.

16 kairói derbit vívott meg sorozatban veretlenül az Al Ahly. Az egyiptomi sztáregyüttes ezúttal az afrikai Bajnokok Ligájának negyeddöntőjében futott össze a Zamalekkel, és 4-2-re legyőzte az ősi riválist. A kairói alakulat manapság egyébként is jó formában van, utolsó 13 tétmeccséből 11-et megnyert. A BL elődöntőjében azonban egy komoly feladat vár a 20. század legsikeresebb afrikai együttesére, azt az Esperance-t kell legyőznie, amely az elmúlt négy szezon mindegyikében elődöntős volt a legrangosabb afrikai kupában. Hasonló teljesítményre a tunéziaiak mellett eddig csupán egy csapat volt képes a futballtörténelemben: 2005 és 2008 között éppen az Al Ahly.


6 percen belül ért el mesterhármast Jo az Atlético Mineiro Coritiba elleni találkozóján. Ez a statisztika akkor is érdekes lenne, ha nem tudnánk, hogy a brazil válogatott támadó a mérkőzést megelőzően 11 hónapon át nem talált a kapuba a brazil bajnokságban. Persze ez nem jelenti azt, hogy Jo ne termelte volna a gólokat ez idő alatt: májusban szintén mesterhármast ért el egy Libertadores-kupa találkozón, a brazil válogatottban pedig június óta összesen ötször volt eredményes.


3 gólt lőtt a Fiorentinától frissen kölcsönvett Mounir El Hamdaoui is a hétvégén a Málaga Rayo Vallecano elleni 5-0-ra megnyert bajnokiján. A Málagánál ezt megelőzően utoljára közel tíz évvel ezelőtt, 2003 decemberében sikerült egy játékosnak tripláznia. Érdekesség, hogy Salva személyében akkor is egy olyan játékosnak jött össze a mesterhármas, aki kölcsönben szerepelt a csapatnál. El Hamdaouinak ez volt pályafutása negyedik triplája, az előző hármat kivétel nélkül az AZ Alkmaar játékosaként szerezte 2007 és 2010 között. Az 5-0-val a Málaga megszerezte idei első győzelmét a spanyol bajnokságban.


2 piros lap, három meccsen - ez Luiz Gustavo eddigi wolfsburgi pályafutásának rövid krónikája. A brazil védő a Bayer Leverkusen elleni bajnokin tért vissza a pályára eltiltásából, amit még a Bundesliga második fordulójában szedett össze, de a meccs 85. percében a játékvezető ismét felmutatta neki a piros lapot. Mindez azért furcsa, mert Luiz Gustavo a Bayernnél eltöltött két szezon alatt (68 meccs) egyszer sem volt kiállítva. Jobb hetet zárt Luiz Gustavo egykori csapattársa, Manuel Neuer, aki karrierje századik német bajnokiját hozta le kapott gól nélkül (Bayern München-Hannover 2-0). A müncheniek 27 éves kapusa a valaha volt legfiatalabb hálóőr, akinek ez a jubileum összejött.


(a fifa.com alapján)

További cikkek a rovatban

Dübörgő londoniak, verhetetlen párizsiak, és a lehengerlő Borsócska

, hb

Feltörekvő tinik, könnyed triplák és egy bizarr sorozat vége

, hb

Feltörekvő tinik, könnyed triplák és egy bizarr sorozat vége

Rekordok, statisztikák, érdekességek az elmúlt napokból.

Tovább

Különleges gólok, lehengerlő csatárok és egy verhetetlen thai csapat

, hb

Az öreg portás, az ügyeletes gólgyáros és a nagy visszatérő

, focitipp.hu

Az öreg portás, az ügyeletes gólgyáros és a nagy visszatérő

Rekordok, statisztikák, érdekességek az elmúlt napokból.

Tovább