Sztárok, szentek és egy brazil tizenegyesölő

Sztárok, szentek és egy brazil tizenegyesölő

, focitipp.hu

Rekordok, statisztikák, érdekességek az elmúlt napokból.



500. mérkőzését, és egyben 150. idegenbeli találkozóját nyerte az angol élvonalban vasárnap a Southampton. A különleges győzelmet a szentek ráadásul a Manchester United otthonában aratták, ott, ahol ezt megelőzően legutóbb 1988 januárjában sikerült nyerniük. Az azóta lejátszott 19 találkozón a piros-fehér-feketék mindössze három pontot gyűjtöttek - ezt a mennyiséget most 90 perc alatt megduplázták. Ronald Koeman csapatának a dolgát ezúttal az ellenfél is alaposan megkönnyítette: a United játékosai egyetlen kaput eltaláló lövést sem jegyeztek a találkozón. Hasonló szégyen hazai pályán legutóbb 2009 májusában esett meg velük.

40. római derbijét játszotta le a hétvégén Francesco Totti (Roma-Lazio 2-2). A Roma kapitánya ezzel a vonatkozó rangsorban mindenkit maga mögé utasított, nála több fővárosi rangadót senki sem vívott a Serie A-ban. Totti a rekordot egy duplával ünnepelte, és ezzel 11-re tornászta fel a góljainak a számát a Lazio elleni bajnokikon, ami ugyancsak rekord - igaz ezen a csúcson a veterán támadónak még osztoznia kell a klub korábbi legendájával, Dino Da Costával. Totti mindezek mellett jó kabalának is számít a Lazio elleni meccseken: amikor ő gólt szerzett egy városi derbin, a Roma sohasem kapott ki az ősi riválistól.


22 meccs, és majdnem hat év - ennyi idő telt el azóta, hogy az ausztrál válogatott utoljára vereséget szenvedett hazai pályán. Az Ázsia-kupa házigazdája jelenleg is remekel a saját rendezésű kontinenstornán, ahol Kuvait és Omán kiütésével egy fordulóval a csoportmeccsek zárása előtt kvalifikálta magát az egyenes kieséses szakaszba. Az sárga-zöldek Kuvaitot 4-1-re, Ománt pedig 4-0-ra lépték le - ez volt az első eset, hogy két egymást követő Ázsia-kupa találkozón is négy gólig jutottak. Jól szerepel a viadalon a már szintén a negyeddöntőbe jutott Dél-Korea is. A koreaiak Kuvait 1-0-s legyőzésével fenntartották különleges rekordjukat: immáron a nyolcadik egymást követő Ázsia-kupa találkozójukon szereztek legalább egy gólt.


14 büntetőt hárított már a spanyol élvonalban a Valencia kapusa, Diego Alves. A brazil portás a Celta Vigo (1-1) ellen bemutatott újabb bravúrjával az elmúlt 25 év legjobb tizenegyesölőjévé nőtte ki magát Spanyolországban, megelőzve a 13 védésig jutó Santiago Canizarest. A spanyol első osztály történetében csak egy kapus fogott meg több büntetőt, mint Alves: a Barcelona legendája, Andoni Zubizaretta hosszú pályafutása alatt 16 bravúrt mutatott be. Zubizaretta azonban 102 kísérletből hárított 16-ot, míg Alves 33 lövésből fogott ki 14-et, ami 42,43 százalékos hatékonyságot jelent, és ez a szám 50 fölé nő, ha beleszámítjuk azokat a kísérleteket is, amelyek elkerülték a kaput, vagy éppen a kapufán landoltak. Talán a sors fintora, hogy a hétvégén a Celta Vigo éppen a liga egyik legkiválóbb kapusával szemben törte meg a negatív klubcsúcsot jelentő 726 perces bajnoki gólcsendjét - tegyük hozzá: akcióból.


5 olyan játékos van már a futballtörténelemben, aki háromszor, vagy annál többször hódította el az Aranylabdát. A Johan Cruyff, Michel Platini, Marco van Basten és az egyetlen négyszeres győztes, Lionel Messi alkotta elit klubhoz a héten Cristiano Ronaldo is csatlakozott. A tavalyi szavazáson szintén diadalmaskodó CR7 először 2008-ban ért fel a csúcsra, azaz az első és az utolsó Aranylabdáját hat év eltéréssel szerezte - ilyen hosszú ideig még egyetlen futballista sem tartózkodott az elitben. (Már a tavalyi ötéves kihagyás is rekordnak számított, azon a csúcson azonban a portugálnak még osztoznia kellett brazil névrokonával, Ronaldóval). A Real Madrid klasszisának újabb elsőségét kevesen merik vitatni: Cristiano Ronaldo a 2014-es naptári évben ugyanis összesen 61 gólt termelt, és négy nagy trófeához segítette hozzá a klubcsapatát.


Forrás: FIFA

További cikkek a rovatban

Dübörgő londoniak, verhetetlen párizsiak, és a lehengerlő Borsócska

, hb

Feltörekvő tinik, könnyed triplák és egy bizarr sorozat vége

, hb

Feltörekvő tinik, könnyed triplák és egy bizarr sorozat vége

Rekordok, statisztikák, érdekességek az elmúlt napokból.

Tovább

Különleges gólok, lehengerlő csatárok és egy verhetetlen thai csapat

, hb

Az öreg portás, az ügyeletes gólgyáros és a nagy visszatérő

, focitipp.hu

Az öreg portás, az ügyeletes gólgyáros és a nagy visszatérő

Rekordok, statisztikák, érdekességek az elmúlt napokból.

Tovább