Száguldó hollandok, szomorú brazilok és Mourinho újabb trófeája

Száguldó hollandok, szomorú brazilok és Mourinho újabb trófeája

, focitipp.hu

Rekordok, statisztikák, érdekességek az elmúlt napokból.



914 nap elteltével ismét nagy trófeát nyert José Mourinho. A Chelsea portugál trénere vasárnap a Tottenham 2-0-s legyőzésével pályafutása során harmadik alkalommal hódította el az angol Ligakupát. Mourinho az újabb sikerrel történelmet írt: ő az első nem brit edző, aki háromszor is magasba emelhette a serleget. A Chelsea-nek ez volt az ötödik sikere az 1960-ban alapított versenysorozatban, a londoni gárda ezzel a második helyre küzdötte fel magát az örökranglistán. Rekordernek e tekintetben a Liverpool számít, nyolc győzelemmel.

518 mérkőzéssel a háta mögött vasárnap elbúcsúzott a Flamengo együttesétől a csapat veterán jobbhátvédje, Leo Moura. A 36 éves játékos tízévnyi szolgálat után hagyta el szeretett klubját, miután úgy döntött, befejezi a profi futballt. Moura a klub történetének hetedik legtöbbet foglalkoztatott futballistájaként vonult vissza, ami önmagában nem lenne kiemelkedő statisztikai adat, ha azonban hozzátesszük, hogy a TOP 10 tagjai Moura kivételével mindannyian 1976 előtt debütáltak a csapatban, úgy a védő teljesítménye már egészen más megvilágításba kerül. Moura ráadásul a 2005-ös leigazolása előtt igazi vándormadárnak számított: hat éven belül tíz különböző csapatot járt meg. A Flamengo szurkolói meg is adták a módját a nagy kedvenc elbúcsúztatásának: a Botafogo elleni riói állami bajnoki meccsre (amit Rio de Janeiro alapításának 450. évfordulóján rendeztek) a sorozat történetében klubrekordnak számító 50 ezer néző látogatott ki. A sors azonban nem volt kegyes a nagy veteránhoz: a Flamengo 1-0-s vereséget szenvedett a találkozón.


17. gólját is megszerezte a Bundesliga idei szezonjában Arjen Robben, a holland szélső ezzel új egyéni rekordot állított fel. Robben korábban még soha egyetlen idényben sem jutott el 17 gólig, pedig játszott már Hollandiában, Angliában és Spanyolországban is. A 31 éves középpályás emellett még egy egyéni csúcsot is behúzott a Köln elleni találatával: karrierje során ez volt az első alkalom, hogy öt egymást követő bajnoki találkozón is eredményes tudott lenni. A csúcsformában lévő holland jelenleg vezeti is a Bundesliga góllövőlistáját, és egyelőre úgy tűnik, csak honfitársa, a wolfsburgi Bas Dost képes tartani vele a tempót. A csaknem kétméteres támadó a hétvégén kétszer köszönt be a Werdernek, utolsó kilenc fellépésén pedig összesen 14 gólt termelt. Külön ki kell emelni a holland utolsó három bajnoki mérkőzését is, amelyeken nyolcszor talált be, beállítva Robert Vittek (Nürnberg) 2006 óta fennálló Bundesliga-rekordját (legtöbb gól három egymást követő meccsen).


4 góllal vette ki a részét Alberto Bueno a Rayo Vallecano Levante elleni 4-2-es sikeréből a két együttes hétvégi találkozóján. A klub történetében először fordult elő, hogy egy játékos négyszer is betalált egy mérkőzésen. Bueno ráadásul az összes gólját az első félidőben szerezte, 15 perc leforgása alatt (a 23. és a 48. perc között). A különleges „ámokfutásba" beékelődött egy tökéletes, klasszikus mesterhármas is: Bueno betalált jobb lábbal, bal lábbal és fejjel is, miközben az ellenfél nem szerzett gólt. Ilyen tiszta triplát legutóbb 2013 januárjában Cristiano Ronaldótól láthatott a La Liga közönsége, spanyol játékos (Sergio Pachon, Getafe) pedig utoljára 2004 októberében büszkélkedhetett hasonló teljesítménnyel.


Forrás: FIFA


További cikkek a rovatban

Dübörgő londoniak, verhetetlen párizsiak, és a lehengerlő Borsócska

, hb

Feltörekvő tinik, könnyed triplák és egy bizarr sorozat vége

, hb

Feltörekvő tinik, könnyed triplák és egy bizarr sorozat vége

Rekordok, statisztikák, érdekességek az elmúlt napokból.

Tovább

Különleges gólok, lehengerlő csatárok és egy verhetetlen thai csapat

, hb

Az öreg portás, az ügyeletes gólgyáros és a nagy visszatérő

, focitipp.hu

Az öreg portás, az ügyeletes gólgyáros és a nagy visszatérő

Rekordok, statisztikák, érdekességek az elmúlt napokból.

Tovább